A hosszú hétvégén elruccantunk Tokajba. Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy lányaink hiszti és sztárallűrök nélkül csinálták végig a 4 napot. Kimaradt a megszokott akklimatizációs időszak, az első pillanatoktól fogva bűbáj-tündibündi arcukat mutatták. Csak nem megértük ezt is? Olyan nagyok már végre mindhárman, hogy ki lehet velük mozdulni hosszabb időre...
Tényleg jó volt nézni a megállás nélküli ugrabugrálásukat, ökörködésüket, "nagyapa legyél kutya, mama kapj el tégem"...na persze elmélázó, bárgyú vigyoromhoz nagyban hozzájárult az is, hogy kezd visszaállni idegrendszerem normál üzemmódba, mióta oviba, bölcsibe járnak mindhárman.
Lehettek ők korábban is elragadóak, ha egyszer az ember lánya megállás, pihenés nélkül egy mókuskerék közepén pörög, végeláthatatlan veszekedések, kiabálások és hisztik közepette. Most végre pihent anyuka várja őket haza a korábbi idegbeteg helyett.

Gyönyörű tavaszi hóesés...lányaim szokás szerint járókelőket vonzanak magukhoz, majd érdeklődve fogadják hódolatukat

"Békát" eszünk egy kávézóban

Mit csinál nagyapa azzal a lopóval?

Döbbent tekintettel méregetik a furcsa eszközt a koromsötét pincében

Az elmúlt hetek elég pörgősek voltak és a hét hátralévő részében is sok tennivaló vár. Hétfőn belekezdek egy 3 műtétből álló sorozatba és valószínűleg az elkövetkező 3 hónapban nem tudok sokat mozogni. Így hát mindent az utolsó hetekbe, napokba igyekszem besűríteni: elmaradt adminisztrációs-levelezős-céges feladatos-nagytakarításos-autókipucolásos elintéznivalók rengetegét pusztítom...ameddig jutok, addig jutok.
Férjemet egyáltalán nem irigylem. Reggelente ketté válunk a bölcsi kapujában: ő megy Ajsával, Csengével az oviba, én Hangával a bölcsibe. Volt már szerencsém reggel, délután 3 gyereket vinni-hozni egyedül...nem egyszerű feladat. Ráadásul Hanga mostanában még kötözködéssel-verekedéssel lassítja nővérei öltözködését. És ez a megtisztelő feladat hétfőtől kezdve hosszú ideig apára vár.