Úgy tűnik, Hanga kezdi átaludni az éjszakákat - merni sem reméltem nővérkéiből kiindulva, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. 9-10 körül eszik este utoljára, legközelebb pedig reggel fél 6-fél 7 környékén. Mindig utáltam azokat az anyukákat, akik hasonló tapasztalatról számoltak be, miközben az én ikreim még 6 hónaposan is 3-4 óránként nasiztak éjszaka és mi férjemmel mint két kialvatlan zombi közlekedtünk a lakásban . :-)
Hát igen, a két hisztikorszakát élő lány mellett Hanga most egy tündi-bündi főnyereménynek tűnik: csak akkor sír, ha éhes, ha tele a poci mosolyog és gagyog, ha berakom a kiságyába, kulturáltan elszórakozik magában is, majd elalszik. Na persze nővérkéi is ilyenek voltak 2 hónapos korukban, csak most nagyon éles a kontraszt a viselkedésükben.
Lányok napok óta nem akarnak aludni délben, mindegy mikor fektetem le őket. A minap bekerültek a szobájukba fél 2-kor és 4-kor még fogócskáztak - azaz 2 és fél órán keresztül nem aludtak el egy teljesen sötét szobában, inkább egymást szórakoztatták. Én meg önző anyaként úgy döntöttem, nem hozom ki őket csak azért mert fent vannak, ennyi pihenő jár nekem és Hangának (akit közben etettem, meg persze dumcsiztunk). Csajszik bent röhögcséltek, jól elvoltak, mindegy nekem, hogy alszanak, vagy sem, nevezzük inkább csendes pihenőnek ezt az időszakot.
Férjem tegnap megjegyezte, hogy elég fiús nevelésben részesülnek a nagylányok. Hát az egyszer biztos, nem kíméli őket, olyan "meggyűrésben" és birkózásban van részük, ha apa hazajön, hogy csak nyekkennek. :-) Amúgy igénylik, imádják, ha puffannak, esnek, rámásznak férjem hátára, akrobatikus mutatványokat végezve - egyszóval nem törékeny királylányként bánik velük. És ezt imádják! :-) Ugrálnak, vetődnek a kanapéról (néha egymásra ugranak, ezt rossz nézni) - tisztára, mint két fiú.
Úgy néz ki, megvan az autó, jövő héten hozzuk haza, ha minden rendben megy. Maradtunk a Toyota márkánál (nekünk nagyon bejött), igaz idősebb, mint a mostani, de éppen ennek köszönhetően szélesebb. Ennyivel is okosabbak lettünk - a mai autók szabvány szerint nagy átlagban kb. 130 cm szélesek, a régebbiek 140 körül mozognak. Jó állapotban van, hatalmas motor, én pedig beleszerettem a tiszta bőr belső borításba és a hatalmas fotelszerű ülésekbe. :-) Így legalább tudunk menni a Minimax húsvéti bulijára az Állatkertbe, ha nem jön be a műsor, még mindig nézhetünk állatokat - a két "kókány" biztos le lesz döbbenve. :-)