Sokszor komolyan úgy érzem, mintha egy majomházban élnék - lányaim ugyanis csak az alábbi videón hallható frekvencián és hangerővel tudnak kommunikálni. Ebből fakadóan nekünk szülőknek is kiabálva kell beszélnünk egész nap (a szomszédok legnagyobb örömére), de gyakran még így sem tudjuk túlharsogni az "alapzajt".
Tolmácsolás: "Eltörik baba, mit csinálsz? Apa szomorú lesz nagyon, apa csúnya lesz, baba érted, apa csúnya lesz, nem vicces apa, kiömlik apa söre a szőnyegre!"
3 év alatt 3 gyerekkel azért elfárad az ember - az elején minden szétdobált, kiöntött, széttépett cuccért lelkesen szóltam, figyelmeztettem, mára sikerült annyira lemerülni, hogy minden ötödiknél szólok, a többire csak legyintek, vagy kiabálok, vagy dudorászok, vagy magamra zárom a wc ajtaját és legalább 96-ig számolok, miközben hárman dörömbölnek az ajtón. Férjem szerint annyi beleérzéssel darálom a mondandómat, mint a régi "alámondásos" külföldi filmek férfihangja, aki minden szereplőt egyedül szinkronizált.
2 percenként valaki összeugrik valakivel: "Ajsamitcsináltál,CsengemiértbántodmármegintHangát,Hanganerajzoljnarancslévelaszőnyegre,miafenevanmármegint,,addnekivissza, ,neverdfejbeafelmosóval, kiütödaszemét, ömlikapiaakanapéra!!!"
Csenge és Hanga: "Parancsolj...nyugi, nincs benne!"
