Először is köszönöm a drukkolást és jókívánságokat! :-) A műtét reggele érdekesen kezdődött. A beöntés csak másodszorra sikerült, szülőszobára menet bent ragadtam ötödmagammal a liftben. Szerencsére két szülész is volt köztünk, megnyugtattak, hogy csak bekérik a szükséges műszereket és akár el is kezdhetjük a szülést. Mikor kiszabadítottak minket és bekerültem végre az előkészítőbe, nem tudták beszúrni a kanült, olyan rossz vénáim vannak. Már négyen álltak fölöttem és harmadszorra szúrtak meg, miközben lázasan ütögették a vénáimat, mire végre sikerült – én közben csendben ájuldoztam.

Számomra is meglepő volt, hogy nem nagyon voltam ideges műtét előtt, aztán mikor a gerinces érzéstelenítésen volt a sor és a műtősfiú lefogta a nyakamat, nehogy véletlenül bemozduljak, már kezdtem parázni. A műtét alatt tényleg nem éreztem semmit, pedig ezen aggódtam. Érdekes volt, mikor az előttem lévő paravánra a túloldalról ráspriccent a vérem, férjem biztos rosszul lett volna. :-)

Amúgy utólag kiderült, tényleg nagyon szerencsések voltunk, hogy nem akart Hanga elindulni természetesen. Azon kívül, hogy a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór és ez fent tartotta, a hegem annyira elvékonyodott, hogy orvosom egyetlen mozdulatára szétnyílt. Azt mondta, ha természetesen elindult volna, a második fájásra szétreped a méhem. Azaz mi kényelmesen elindultunk volna a 10 perces fájásoknál férjemmel és a Hungária körúton elvérzek a kocsinkban.

Egyelőre minden rendben velünk Hangával, nem mondom, hogy leányálom az első pár nap, most nem is bírok többet írni, húzódik a vágás. Ma megvolt egyébként az első szoptatás, büszke vagyok, hisz ez még csak a 2. nap és császár után nehezebben indul meg a tej. Holnap még igyekszem írni, egyelőre ennyi futotta erőmből.