Mikor nálunk volt a védőnő, rákérdeztem a kézi mosás dolgára, kíváncsi voltam, hogy csak én vagyok-e ilyen mazochista. :-) Ő is azt mondta, hogy 6 hétig kézzel mossam Hanga ruháit és 2-3 hónapig vasaljam őket, aztán már mehetnek a mosógépbe is. Ha az anyukák nem kérdeznek rá így konkrétan, rájuk hagyja a mosógépes verziót, de ő személy szerint kézzel mosna az elején és ha már megkérdeztem, ebben támogat. Úgyhogy egy darabig még görnyedek a lavór felett. :-)
Szintén ő ajánlotta a porszívózást, ha Hanga nyugtalan. A magzat hasonló hangokat hall az anyaméhben, mint a porszívó hangja, így idekint ez nyugtatóan hat rá. Ma is, mikor elkezdtem takarítani, Hanga 2 másodpercen belül elaludt - tetszik ez a módszer. Ráadásul háromszorosan is hatékony: a lányok állandóan szemetelnek, morzsáznak, úgyhogy állandóan porszívóznom kell, Hangát megnyugtatja és nem utolsósorban sportnak fogom fel, úgy mint a játékok egyenkénti felszedegetését a földről. :-) Amíg nem jutok el az aerobic terembe, ez is megteszi.
Nemrég csajszik babazsúron voltak apával, ott volt az összes lakóparki család, akikkel összejárunk.
Lányok bemásztak nosztalgiázni a házigazda kiságyába és rendet raktak
Babazsúr
2008.02.02. 14:52 - gemini!
A bejegyzés trackback címe:
https://gemini.blog.hu/api/trackback/id/tr26322126
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dortimcsi 2008.02.02. 16:46:56
Érdekes amit írsz a porszívóhangról,valahogy nem gondolná az ember,hogy ilyesmi hangok lehetnek odabent.Én legalábbis azt hittem hogy valami a víz zubogásához hasonló hang lehet odabent.De tényleg igaz,hogy ez megnyugtatja a babákat.A szomszédom is mondta,hogy amikor porszívózott nagyon hamar megnyugodott a kislánya.
Szeretném már én is élesben ezt megtapasztalni:D...de arra még várnom kell 1-2 évet.
Szeretném már én is élesben ezt megtapasztalni:D...de arra még várnom kell 1-2 évet.
cucka 2008.02.03. 17:03:55
Nálunk is tuti altatódal a porszívó, valamint a konyhában a szagelszívó berregése! :)
Lehet, hoyg most butaságot fogok kérdezni, de miért is kell kézzel mosni a babaruhákat, majd pedig utána átvasalni? :S (mindig tanulhat valamit az ember lánya...:D)
Lehet, hoyg most butaságot fogok kérdezni, de miért is kell kézzel mosni a babaruhákat, majd pedig utána átvasalni? :S (mindig tanulhat valamit az ember lánya...:D)
gemini! 2008.02.04. 14:01:56
Mivel az újszülött bőre érzékeny és allergiás lehet bármire, a kézi mosással és vasalással fertőtleníted a ruháit. Van, aki ki is főzi, mi csak első használat előtt csináltuk. A mosógépet, amiben mindannyiunk cucca van, én sem tartom túl sterilnek, úgyhogy az elején kézzel mosás párti vagyok, utána pedig a vasalással (magas hőmérséklet)fertőtlenítem a rucikat.
Anita 2008.02.04. 14:22:11
Ezt a vasalás dolgot nem értem. Nekem 1 éves a lányom, de én mindig vasalok mindent. Nem azért mert kell, hanem mert úgy szép a ruha. Hiszen a saját ruhánkat is kivasalom mindegyiket.
sneci 2008.02.05. 13:07:45
Jézusom, te három gyerek mellett kézzel mosol?! Le a kalappal! Én azért gondoltam megbízhatóbbnak a mosógépet, mert 60 fokon elég sok baktérium elhull, ha volt egyáltalán. Vasaláskor meg a maradék is elpusztul. De tényleg minden tiszteletem.