Amióta gyerekünk van, sok minden megváltozott. Nehéz elképzelnie egy "gyerektelennek", milyen az, ha nincs többé hétvége, nyári lazítás. Kialakult egy sorrend: a kemény hétköznapoknál a hétvégék még keményebbek. A hétvégéknél a következő fárasztóbb élmény egy négy napos ünnep. És a hab a tortán: a férjem "nyaralásra" kivett 1-2 hét szabija. Éves nagy pihenője után alig várja, hogy visszamehessen dolgozni.
Nem történt ez másképp most sem: a négy "pihenőnap" teljesen kicsinált minket, esténként férjem már csak nyüszíteni tudott a fáradtságtól, kimerültségtől, mikor meghallotta, hogy a gyerekszobában még valaki vígan csivitel a lefektetés után. Egymásra néztünk lemondóan: "mi kell ezeknek, hogy elfáradjanak?"
Nem sokat voltunk otthon a hosszú hétvégén, megállás nélkül fárasztottuk őket különböző programokkal. Ennek csak az a hátránya, hogy mi jobban elfáradunk a végére, náluk meg "csak" annyit sikerül elérni, hogy kevesebb legyen a harc a lefekvésnél.
Már az egy kőkemény meló önmagában, ahogy az ember három ilyen korú gyerekkel bkv-zik. Az utasok vagy elborzadnak, vagy tágra meredt szemmel figyelik a konvojunkat, de van úgy, hogy egyszerűen nevetést vált ki belőlük a látvány - meg tudom érteni. A legnagyobb derültséget az kelti, mikor lassan tenyészbika kinézetű férjem egyszerre két fejenként 13-14 kilós fennakadt szemű leányzót cipel elszántan buszról le és fel, mert annyira kimerültek drágáim a programoktól, hogy a metrón elaludtak. A látványt csak fokozza, mikor én is feltűnök mögöttük két kismotort cipelve, miközben Hanga egy kendővel a  mellkasomra kötve lábaival vígan kalimpál. Tegnap pl. elhaladva 3 nő mellett az egyik így szólt: "Jaj, de édesek! De azért én öngyilkos lennék, ha három gyerekem lenne."
Na jó, azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy már 4 hónapja egyáltalán nem használjuk a nagyok babakocsiját, mert szépen a lábukon közlekednek. Mindegy milyen messzire is menjünk, saját lábukon tipegnek, mozgólépcsőt használnak, fel és leszállnak a közlekedési eszközökre. Nem cipeltetik magukat velünk, kivételes eset, ha annyira elfáradnak, hogy már nyitott szemmel alszanak.

Délután 4 óra, buszon - 1 órával a babaparty előtt


A négy nap tömören összefoglalva: több km-es kismotoros túrára indultunk (a végén már menni sem bírtak, hazafelé a hátunkon cipeltük őket), felavattuk a mellettünk nyílt Mekit és kávézót (mindkét helyen kitombolták magukat nem kis feltűnést keltve), Lego kiállításon őrjöngtek az örömtől (szó szerint, Csenge annyira boldog volt, hogy ész nélkül pörögni kezdett, már ő maga sem tudta, mit csináljon örömében). Az egyik nap az IKEA-t vettük támadásba, másnap nagyszülőknél romboltuk le a lakást szülinap alkalmából, majd kifáradva elindultunk hazafelé... hogy a buszozás és metrózás után frissen fiatalosan még egy 2 éves kislány szülinapi zsúrján is pörögjünk egy kicsit. 8 két év körüli gyerek és Hanga - a szülők csak ordibálva értették megy egymást a hangzavarban.  Na és persze a "lényegtelen" rész: 3 gyerek ellátása, háztartás rendbetétele, mert már kezdett elszabadulni a pokol. De így legalább elfáradtak végre - igaz, ezt a szintet képtelenek lennénk folyamatosan tartani.