Tegnap olyan dologban volt részem, ami régen fordult elő utoljára: kikapcsolódtam. Férjem szabin volt, így kihasználtam az alkalmat és délelőtt ugrottam el aerobicra, az óra végén pedig megleptem magam egy kis wellness-szel. Elterültem a pezsgőfürdőben, fuldokolva kimenekültem a gőzkabinból (nem nekem való az ilyen önsanyargatás, a szaunába már be se mertem menni ezután), majd végezetül magamra zártam a "relax terem" ajtaját. Csend, béke, nyugalom, sehol egy nyüszítő hang... Feküdtem a félhomályban egy nyugágyon és fülig ért a szám. 40 percet töltöttem el a wellnessben, de egy hosszú nyaralásnak tűnt számomra - rég volt ilyen.
Múltkor beszéltük épp férjurammal, milyen ritkák is azok a pillanatok, mikor úgy igazán kikapcsolhatunk egy kicsit. Nem is vesszük észre, de folyamatos "ugrásra kész" állapotban éljük napjainkat a három csemete körében és ez elég fárasztó. Igazi kikapcsolódásban csak akkor lehet része az embernek, ha egy kicsit elszakad a gyermekeitől - a relax kabinban biztos lehettem benne, hogy nem kell bármelyik pillanatban ugranom, mert felharsan egy "kaki" csatakiáltás és futni kell, hogy mi érjünk oda előbb. Ne pedig a kaki.
