Múlt héten mozizós-barátnős estét csaptam, megnéztem a "Gettómilliomos"-t. Személy szerint az első 40 perctől padlón voltam, de amúgy tetszett. Mióta szülők lettünk férjemmel, nem bírunk végignézni olyan filmeket, amelyek korábban csupán kicsit kavartak fel. Az ingerküszöb olyan alacsony lett, hogy ha egy gyerekszereplő csak szomorú bociszemekkel néz a kamerába, mert leszidták, elbőgöm magam. Apa már előre tudja, milyen jelenetektől bukok ki - ilyenkor sandán oldalról rám pillant és várja a hatást...majd anya szája legörbül és vinnyogni kezd. Kizárólag gyerekes jeleneteket nem bírunk végignézni, így a film eleje kicsit sok volt nekem, ingerküszöbömtől fényévnyi távolságra - 5 éves indiai gyerekek, akik a szemétdombon élnek, dolgoznak, szemük láttára megölik az anyjukat, na és azt is meg lehet tudni, milyen jó biznisz, ha ők kéregetnek az utcán és a belőlük (is) élő maffia milyen jól keres ezzel...plusz pont, ha 5 évesek síró babával kérnek pénzt, akkor többet kapnak. Mindezt leszámítva tényleg jó film - a szereplők "szerencsére" felnőttek 40 perc után, így már jobban bírtam : -) -, és legalább egy estére kikapcsolódhattam egy kicsit.
Ma ki akartuk próbálni az "elválasztásukat": apa elmegy bevásárolni Csengével, én itthon maradok a maradékkal - így többet lehet foglalkozni egy személlyel. Reakció: könnyes szemekkel, legörbült szájjal borultak az ikertesók egymás nyakába, teljesen kiakadtak a gondolattól is, hogy elváljanak. Végeredmény: Ajsa is mehetett bevásárolni...olyan édesek voltak. :-) Ölelték egymást teljes erővel.
Jobban meg kéne válogatnom a szóhasználatomat (előre megmondom, nem fog menni). Hanga elkapcsolja a mesecsatornát főzőműsorra. Csenge felkiált: "Hanga, basszus, mit csinálsz?" Ok, elismerem, ez anya egyik kedvenc szava. Sőt. 3 gyerek mellett más is repked minálunk a levegőben, miközben 5 percenként térden kúszva mosom, törlöm, szedem fel a különböző dolgokat, választom szét az összeugrott testvéreket - csoda, hogy azokat még nem kántálják. De nem lehet sokáig haragudni rájuk, mivel legtöbbet ismételt szavuk a "bocsánat". Mindegy, mi történik, palócos "bocsánat anya" a válasz. "Csenge gyere, felvesszük a cipőt!" "Bocsánat anya!" "Ajsa, kiöntöd a kakaódat!" "Bocsánat anya! "Hopsz, ráléptem a lábadra!" "Bocsánat anya!" "Nem kell bocsánatot kérni, én léptem rád." "Bocsánat anya!"
Legújabb szokása Csengének és Ajsának, hogy vadidegen embereknek bájolognak az utcán. Odaállnak a zöldséges, pénztáros, bolti alkalmazott elé 2 cm-re, kihívóan belevigyorognak a képükbe és élvezik a sikert. (Legutóbb az első kérdés, amit kaptam: "Az apjuk nem magyar, ugye?" Hé, a nevüket még nem is mondtam, ezt csak azután szokták kérdezni! :-) ) Meg is döbbentettek múltkor. Elindultam velük bevásárolni és amíg Hangáról tépkedtem lefelé a kabátot, orvul közrefogtak egy középkorú nőt. Doromboló cica módjára illegették magukat, hozzásimultak, nem sok híja volt, hogy ne másszanak fel mindketten az ölébe. Én is meglepődtem, de a vásárló is - ilyen fokú érzelmi kitöréssel nem tudnak mit kezdeni az emberek.
A hétvégén a Városligetben sétáltunk. Férjem úgy ad elő minden sétát, mintha Meseországban járnánk - persze csajszik nagyon élvezik. Apa meglát egy nagy, fekete kutyát és "lányok, ott egy farkas" felkiáltással döbbenti meg őket. Bemegyünk a Vajdahunyad várába - "gyertek, itt lakik a királylány és a sárkány, keressük meg őket, de csak halkan! Az odvas fák "manóházak", aminek ajtaját a manók kaparták ki a két kezükkel.
Várjuk, hogy kijön-e a manó a házából