És akkor most mérgelődhetnék, hogy tessék, már megint betegek vagyunk - mi sem természetesebb, hisz "nyaralni" indultunk. Egész télen kirobbanó egészséggel be vagyunk szorítva a négy fal közé (a bárányhimlő az más tészta volt, nem idénybetegség), itt a tavasz, vidék, madárcsicsergés, programok, tér dögivel...ők meg kornyadoznak. És ami a lényeg: übernyűgösek. És nyűgös-betegen visszafejlődnek: nem hajlandóak járni, beszélni, enni és inni. "Fel kell öltözni? Áááá, nem akarooook! Le kell venni a pizsamát? Nem akarooooom! Gyalogolni kéne? Neeem, cipeljetek! Inni kell, mert kiszáradok? Neeeem!" Egyelőre Csenge és tegnap óta Ajsa beteg, na de addig innen haza nem megyünk, míg át nem ment mindenkin és végre egészségesen elő nem bújik legalább pár "pihentető" napra az igazi Duracell-nyuszis énjük. Mert ennél az is jobb.
És ami a legszebb: általában, ha egy gyerek beteg, könnyebben kezelhető. Lázas, nincs ereje, fekszik az ágyban nyugisan. De az én lányaim? Másfél órával felkelésük után már annyira tarthatatlan a helyzet, hogy nekivágunk a városnak - ha mozgásban vagyunk, elviselhetőbb. Nem vagyunk kegyetlen szülők, akik beteg gyerekeiket túráztatják az utcán - húzzák a kezünket, menjünk ki a kertbe, ami kb. 5 percig foglalja le őket, majd jelzik, anya, ki a kapun és irány a környék. 
Mai kedvenc szituációm: felbattyogunk a város közepén lévő kilátóhoz. Apa hátára lazán feldobva Hanga összecsukott babakocsija, kezében Hanga személyesen, szabadon maradt kezében Ajsa piros kismotorja - más ugyanis nem viheti, csak apa. És mászunk felfelé a meredek lépcsőfokokon. Én kísérem Ajsát, nagyapa Csengével és a másik kismotorral harcol felfelé. A kilátó tetején szét se akarnak nézni, játszóteret keresnek hintával - "lányok, itt nincs játszótér, nézd már inkább a Tiszát, jó, akkor menjünk haza ebédelni", de ők kornyadoznak és nem sétálnak és anya elveszti a türelmét, mert a földön ülve sztrájkolnak és felkapja őket. Utolérem apát, hátán a babakocsi, kezében Hanga, ölemben lévő Ajsa sír, hogy még ő is apához szeretne átmászni...apa szemeket forgat. Átveszem tőle Hangát, aki sír, mert apát akarja, megkapja helyette Ajsát. Turisták: "Nézd már, mindkettő az apja ölébe akar menni!" Megjelenik nagyapa síró, übernáthás, torokfájós Csengével az ölében, turista módosít: "Nézd már, mind a három az apja ölébe akar menni!"
Már nem is emlékszem, mikor kellett őket utoljára cipelni!
Elmentünk nagyiék pincéjébe. "Lányok, megyünk a manó házába (nálunk minden manó), ad nekünk finomat inni!" Mielőtt bárki bepánikolna, Csenge és Ajsa nem kapott a borból, a látszat csal, almalevet iszogattak.
Ugrálóvár felállítva - gyertek, próbáljuk ki. Annyira feloldódtak és bátrak voltak, hogy a lábuk nem is érte a várat - csak apa ölében rettegtek. Ha mégis le kellett szállniuk, sírtak. Anya és apa viszont legalább szórakozott egyet.
Apa önfeledten megszakad...
...majd feladja.
