A fárasztó, őrültekháza első években a tapasztalt anyukák azzal bátorítottak minket: 3-4 éves koruktól minden egyszerűbb lesz. Aláírom, Csenge és Ajsa tényleg sokkal kezelhetőbbek. Na jó, Hangicsek még kicsit kitolja a nagy pihenőidőszak beköszöntét, de remélhetőleg 3 éves korától Buginkat is könnyebb lesz terelgetni.
Most nem részletezem, miért (a "másfél év alatt 3 gyerek" úgyis mindent megmagyaráz), de az elmúlt 4 év a túlélésről szólt, nem pedig a kreatív foglalkozások tömkelegéről. Ha már minden gyerek kapott enni, inni, tiszta pelenkát és még tiszta ruhát is találtam, kipipálhattuk a napot. Most látom csak, hogy a nagyok óvodások, ilyen téren azért jócskán le vannak maradva csoporttársaiktól - igaz, mindenki más idősebb náluk, valamint bölcsis hátszéllel indultak, ahol néhány dolgot megtanulhattak.
Jelenleg csak Ajsa és Csenge vannak itthon, épp ezért olyan feltűnő számomra, mennyit változtak. 2 évvel ezelőtt csak reménykedtem benne, hogy tényleg igaz, amivel az anyukák vigasztalnak: kezelhetőek, eljátszanak egymással...sokkal könnyebb, de tényleg.
Csenge a teraszon egy bogarat "szeretget", Ajsa túrógombócot készít velem - annyira idilli, hogy el sem hiszem, ezek tényleg mi vagyunk.
Persze, ha mindhárman egy légtérben vannak a tesók, a szituáció azonnal változik: 3 kisgyereket bevonni a főzésbe őrült ötlet, ráadásul veszélyes is. A legjobb esetben minden alapanyag a földön köt ki, miközben Ajsa, Csenge és Hanga egymás kezéből szakítják ki visítva a fakanalat. Ugyanez igaz, ha mesét olvasnék nekik, vagy kirakóznánk...2 perc sem telik el, de már össze is kaptak valamin. A kedvencem, amikor 3 egyforma piros kisszéken veszekednek...A fő kötözködő Hanga, ő főleg Csengével balhézik...persze Bugit is megértem: törleszt élete első évének sérelmeiért.
Úgyhogy most "hála" a betegségeknek, hol 1 , hol 2 gyerekkel foglalkozhattam végre értelmesen, rohanás nélkül. A legnagyobb változás egyébként az első 3 évhez képest, hogy megszűnt az állandó rohanás, kapkodás, mókuskerék érzése. Persze, most is szerintem kissé pörgősebb ritmusban éljük életünket, mint néhány ismerősünk, de ez határozottan nyugisabb időszak, mint a korábbi. Az első években soha semmit nem tudtam befejezni, egy szimpla mosogatás fél délelőttön át tartott, mert valami borult, valaki vágódott, sírt, bekakilt...A változásra akkor döbbentem rá, amikor teregetés közben tudatosult bennem: normális tempóban teregetek, te jó ég! :-) Na persze egész napra ellátnak folyamatos tennivalókkal, nehogy unatkozzak, de végre nem veszett egér módjára rohangálok. Apró örömök az életben. :-)

Szülinapos csapat