gemini

Még szerencse, hogy nem engedtek haza előző hétvégén! Megszülettek a babucik! Az utolsó hetekben már nem bírtam egyáltalán mozogni, az is fájt, ha az ágyban fekve megmozdítottam az elzsibbadt lábamat. Az orvosom azt mondta, most már ne menjek haza hétvégére.
Még aznap éjfélkor elindultam szokásos éjszakai pisilésemre és az 5. lépésnél elfolyt a magzatvíz. Kicsit megijedtem, mert fájásaim még nem voltak és teljesen váratlanul ért félálomban a dolog!
Fent a szülészeten megvizsgáltak és hívták az orvosomat. Tiszta diliház volt aznap éjszaka! Kettős fronthatás volt és mindenkire rájött a szülés. Már csak a folyosón volt hely, ott feküdtem, ott vizsgáltak meg és később ott rakták be a katétert! Szegény férjemnek csak ennyit tudtam mondani: Elfolyt a magzatvíz, gyere! Hanyatt kellett feküdnöm a CTG miatt, pedig erre már hónapok óta képtelen voltam. A lányok annyira nyomták a belső szerveimet, tüdőmet, levegőt sem kaptam: az elmúlt 2 hónapban csak a bal oldalamon tudtam mozdulatlanul feküdni. Fájt már mindenem, ráadásul a dokim egy betege beelőzött, épphogy beért a nő, már ki is jött a gyerek!
Egy ideig vitatkoztak az orvosok, hogyan szüljek, mert aznap reggel megvizsgált a saját dokim és akkor megegyeztünk a természetes szülésben. Hajnalban azonban a császár mellett döntött: még csak a 35 és feledik hétnél járunk, túl nagy nyomás nehezedne a babák koponyájára, nagyon sokáig tartana még a vajúdás, csak 2 ujjnyira nyitott a méhszáj, a magzatvíz idő előtt folyt el, az első baba feje nincs annyira lent, mint gondolta és a 2. baba miatt aggódik, mert ő lenne nagyobb veszélyben. Közben csöpögött az infúzió és hallottam, azt mondják a műtőben: én vagyok a következő. Erre már bepánikoltam , a császár teljesen új gondolat volt! Én arra nem készültem föl, hogy most felvágnak! Bekísértek a műtőbe, gerincbe kaptam érzéstelenítést, de nem hatott, éreztem, ahogy belemetszenek a bőrömbe. Ezután sürgősen az altatás mellett döntöttek, amit csak legvégső esetben használnak. Mikor felkeltem, teljesen kába voltam, az volt az első mondatom, hogy hányok. Férjem elmondta, hogy 2 szép kislányunk született, rögtön a kezébe adták Csengét, a megmaradt ujjaival próbálta Ajsát nyugtatgatni, akinek keserves könnycseppek csordogáltak a szeméből. Az első nap elég rossz volt. Ikerterhesség miatt nagyra kitágult a méhem, amikor elkezdett összehúzódni, iszonyú volt, több órán keresztül nem tudtam aludni a fájdalomtól. Kaptam rá fájdalomcsillapítót, próbáltam minél többet aludni, hogy átaludjam ezt a részt. Egyfolytában vért vettek, injekcióztak, infúziót cseréltek. Kétszer behozták a picurkákat, első alkalommal a hasamra tették mind a kettőt, ami nagyon fájt,de hát ezzel nem törődtek a nővérkék Nagyon édik voltak, két kis manó! Több, mint fél napon keresztül a műtőben feküdtem egy másik nővel, mert nem volt hely a szülészeten. 24 órán keresztül a fejemet sem emelhettem fel, mozdulatlanul kellett feküdnöm a spinális érzéstelenítés miatt és 24 órán keresztül nem ehettem semmit az altatás miatt! Emellett folytatódott az infúzió, injekció sorozat. A következő hajnalban kötelezően fel kellett állnom és megpróbálni sétálni. Lógott ki a katéter, friss a vágás a hasamon, nem volt túl kellemes. 3 óránként hozták be a piciket minden nap, de a nővérek semmiben sem segítettek: bedobták őket és találd ki, hogy most mit csinálj! Sajnos a második nap átszállították őket egy másik kórházba, mert túlságosan lecsökkent a súlyuk. Ez ikreknél teljesen normális, de akkor nem tudtam így felfogni a dolgokat.
Mikor a dokim másnap meghallotta, mi a helyzet, varratostul hazaküldött. Ezen minden nővér ledöbbent: felvágták a hasamat és az 5. napon hazasétálok varratokkal. Remélem minél hamarabb végre otthon lehetünk mind a négyen.
Frissen, melegen...és kissé csapzottan, összetörten

Csenge és Ajsa 1 órásan, immáron kisimult vonásokkal

















Kicsit nyúzottan a szülés után