Rég jelentkeztem, de sajnos nincs sok időm írni. Nem vagyok túl jó passzban, mostanában egyre többször el tudom képzelni, hogy nem is olyan nehéz diliházba jutni 3 ennyi idős gyerek mellett. Félreértés ne essék, ez nem panaszkodás, boldog vagyok, hogy van 3 gyerekem, de azért azt orvosilag kimutathatnák, hogyan hat az egész napos gyereksírás-vinnyogás az idegekre, mert én már úgy érzem, az enyémek szétroncsolódtak.
Na mindegy. Hétvégén voltunk a Balcsin, férjem szülei nyaraltak ott egy hétig és szombat -vasárnapra mi is lecuccoltunk. Pont ezeken a napokon jó idő volt, igaz a víz még jéghideg volt és úgy éreztem megáll a szívem és elapad a tejem, mikor megkíséreltem lemártózni.
Azért térden felül nem nagyon merészkedtünk beljebb:
Egy szuper kávézó előtt a szokásos "vizezős" program
Hosszú az út hazafelé, ha a lányok délutáni alvásukat a vállunkon ejtik meg - és hogy el tud nehezülni egy gyerek, ha alszik!
Múlt héten jött a hirtelen elhatározás: kinőttük az otthonunkat, innen menni kell. 2 éve vettük ezt az újépítésű lakást, akkor még csak a hasamban voltak a lányok. Azóta már mindenki előbújt és szembesítettek minket azzal a ténnyel, hogy 2 szoba rettentően kevés 5 embernek. Sajnáljuk itt hagyni, mert mi voltunk az első lakói, de a döntés akkor hasított belém villámcsapásként, mikor két felfújható gyerekfotelt és egy hintalovat kellett arrébb pakolnom, hogy kinyithassam a szekrényajtót. Gyerektelen párként a fene se gondolta volna, ennyi kacatja van 3 gyerkőcnek. A miből, hová, mennyiért kérdésekre nem tudjuk a választ és folyamatos hullámvölgyben élünk, miközben a képes hirdetéseket vadásszuk a neten. Először elbizonytalanodunk: nem megyünk mi innen sehová, nézd már meg, milyen patkányfészket tudnánk csak venni a pénzünkből - amiből ugyebár csak kevesebb lett az évek alatt. 10 perc múlva újra egymást győzködjük a makacs tényekkel: egyszerűen nem férünk már el, legalább 3-4 szobára lenne szükségünk, főleg, ha ismét beköszönt a sötét, nyirkos ősz és tél, amikor sokszor leszünk bezárva a 4 fal közé.
Marad az eddigi mottó: nem döntünk semmiben, mert idáig sok tervünk alakult másképp, mint elképzeltük. Megéltünk már pár költözést, és sokszor indult más irányba az életünk, mint eredetileg terveztük, de utólag mindig örültünk az új csapásnak. Így hát rugalmasan nézünk a jövő elé és lessük, mit hoz. Megyünk, vagy maradunk még pár évig?
