Tegnap kissé lebénultan ébredtem: nem tudtam felkelni az ágyból, csak férjem segítségével, nem tudtam elfordítani a fejem, képtelen voltam leülni, felállni, gyereket megemelni, lehajolni, egyszóval lerokkantam. A lehetőségek tárháza végtelen: egy rossz mozdulattól a becsípődött idegen át a gerincsérvig minden lehet. Anyu kivett egy nap szabit és tegnap egész nap engem gyógyítgatott, unokákat pesztrált, "kaki, kaki" kiáltással wc felé rohanó gyerekek után szaladgált. Én eközben igyekeztem minél kevesebb mozdulatsort elvégezve létezni és magamban jajongani a minden mozdulatomat kísérő fájdalomtól.
Ma már kicsit jobb a helyzet és el tudom látni őket, még ha fáj is, igaz a jobb vállam továbbra is 20 cm-rel lejjebb helyezkedik el, mint a bal, eltorzult ferde nyakammal pedig olyan a testtartásom, mint egy csodálkozó madárnak. Férjem tegnap meg is jegyezte: "Egész entellektüel, olyan, mintha egyfolytában tűnődnél valamin." Egyébként szabit vett ki csütörtöktől, úgyhogy tudok majd regenerálódni.
Kimérten végzem minden mozdulatomat, anyu szerint (aki a háziorvosom is egyben :-)) ha szerencsém van, 1 hét és újra magamra akaszthatok 3 gyermeket. A kedvencem továbbra is az, hogy egy nap a két nővérke kb. 30-szor kiabálja: "kaki", 30-szor emelem fel őket összeszorított fogakkal a wc-re, majd 2 másodperc elteltével bájos mosoly kíséretében közlik: "elment, alszik" - azaz visszabújt. Nem is tudok elképzelni jobb gyógymódot.