Családi körben megtartottuk 30-án a nagylányok szülinapját, lakóparki gyerekekkel 2. körre várhatóan vasárnap kerül sor - egyelőre még szervezem a dolgot. A Ferrero torta finom lett, habár lányaimnak mindegy, csak csoki legyen benne. :-)
Túl sokat most nem bírok írni, mert a csuklóm kiállt az egész napos érintőfelület használattól a számítógépen, de megígértem, úgyhogy íme néhány kép a nagy napról.
A fő ajándékot még azóta sem tudtam beszerezni - sehol nem kapni a környéken nekik való 3 kerekű biciklit, utánajárni meg nem volt időnk. (Egyszerűen soha semmire sincs időnk, külső szemlélőnek félelmetes látvány lehet, ha mélyebben beletekint mindennapjainkba - néha még mi is megijedünk magunktól férjemmel... :-) )
Másnap a helyi majálison - enyhén bizalmatlanul néznek ránk a körhinta elindulása előtti percekben.
Minden évben megállapítjuk: nagyon jól választották meg születésük napját. Ha elmennek bulizni, másnap mindig szabadnap várja őket és lustálkodhatnak, amennyit csak akarnak.
Apropó, hintáról jut eszembe - játszótéren kizárólag CSAK hintáznak. Ami nekem azért fura, mert másfél évesen olyan mászókákra kapaszkodtak fel ÖNÁLLÓAN, hogy teljesen el voltunk hűlve. Most meg rettegnek mindentől, egy egyszerű csúszdára sem másznának fel. Nem vettem észre, hogy történt volna anno valami, ami ezt kiválthatta náluk. Azért vicces, mikor 3 éves csemetéim sírva-görcsölve megállnak a mászóka 3. lépcsőfokán, hátuk mögött pedig a másfél éves kisfiú türelmetlenül dobol a lábával, mert ő bizony már menne... :-) Bezzeg otthon a csillárra (ha lenne) is felkapaszkodnának kirobbanó energiájukkal...játszótéren viszont visszafogott kisasszonyokat játszunk. Nekem mindegy, így egyszerűbb legalább anya dolga...
