Tegnap este érkeztünk haza - úgy érzem, ezt a nyaralást ki kell pihenni. :-) Igazából nehéz leírni szavakkal. Na persze számolnom kellett volna azzal, hogy
- a 4 nap szabi alatt 2 hidegfront is átvonul felettünk, azaz 2 napig viharos szél fúj és hideg van, de azért a maradék 2 napon fürdeni is lehet, illetve
- ha a család egész télen nem volt beteg, akkor most 35 fokban mindenkit leterít egy vírus.
Garantáltan minket utált minden szomszéd: mi nem pihentünk, de ők sem. :-) 3 lányból 3 beteg lett: láz, torokfájás, nátha. (A torokfájást onnan tudom, hogy én is elkaptam, még most sem érzem túl jól magam) És azt ugyebár részleteznem sem kell, mit csinál 3 beteg gyerek egy ismeretlen helyen: megállás nélkül sír. Csengének végig láza volt, de nem is ez volt a legrosszabb, hanem az orruk. Napközben állandóan elektromos orrszívóztuk, amitől őrjöngtek, éjszaka meg bedugult és fuldokolva ébredtek. Arról nem is beszélve, hogy egy sima franciaágyon aludtak, ami nem volt körberácsozva, mint az itthoni ágyuk, és hiába barikádoztuk körbe székekkel - amíg ébren voltak, simán félretolták is kijöttek a szobából, álmukban pedig folyton leestek a padlóra, mi már csak a koppanásra ébredtünk.
Igazából napközben nem nagyon lehetett rajtuk észrevenni, hogy betegek, elevenek voltak és futkostak fel-alá, de ami a legjobban kikészített, az a folyamatos hiszti volt. Egy idő után már nem akartam az üdülő büféjében sem megjelenni, mert már messziről lehetett hallani hogy jövünk és kicsit furcsán néztek ránk. Úgy érzem, van egy egységnyi hiszti és az vándorol bennük: ahogy az egyik abbahagyja, rázendít a másik, így folyamatosan élvezni lehet. :-) Először mindenki vigasztalni próbálta őket, de aztán rájöttek, reménytelen a helyzet. Férjemmel pedig ültünk egymással szemben, ittuk a reggeli kávénkat, miközben Ajsa, vagy éppen Csenge (teljesen mindegy) feküdt a földön és hisztizett. Később valamiért Hanga is rákezdett és kifelé menet már háromból három üvöltött. Imádtak minket, bárhová is mentünk. És nem az a baj, hogy sírnak, pityeregnek bármilyen apróságért: annyira felhergelik magukat, hogy még hosszú ideig utána sem tudnak megnyugodni, teljesen hisztérikus állapotba kerülnek. És ez sokszor a kis Buddha Hangánkra is érvényes. :-)
Sikerült tehát állandóan középpontba kerülni - vagy a hisztijük miatt, vagy mert éppen normálisak voltak és olyankor elvarázsolnak mindenkit. :-) Kétféle reakcióval találkoztam sétáink közben. Vagy azt dörmögte egy férfi a feleségének "El kéne verni", mikor épp őrjöngött egyikük és elhaladtunk mellettük, vagy turisták rohantak segítőkészen felemelni őket a járdáról, mert azt hitték, elestek. Nem, csak ott heverésznek, mert műsor van, mi pedig tudomást nem véve a dologról, sétálunk tovább. Igen, tudjuk, hogy ott fekszik egy bazársorral lejjebb az egyik lányunk, de a másik is mindjárt lefekszik, tehát túl messzire úgysem juthatunk. :-)
De ahogy illik, a 4. napra feloldódtak, elmúlt a hiszti, angyalokká változtak és már csomagolhattunk is befelé.
Így utólag nem bánok semmit, mert itthon is betegek lettek volna, itt is műsoroztak volna, legalább környezetváltozásban volt részünk - amire most a legnagyobb szükségem volt. Persze csak itt Budapesten vagyok ilyen nagylegény, ha a Balcsin írtam volna beszámolót, csak egy "Teljesen kivagyunk!" mondatra lett volna energiám. :-) Fél 12-ig fent voltak, nem lehetett rájuk zárni az ajtót 9-kor, mint itthon, mert lemásztak az ágyról, éjszaka nem aludtunk a betegség miatt, a napközbeni részt már nem is részletezem... Ja és persze sétálni sem voltak hajlandóak, babakocsit nem vittünk, mert nem fért volna be, férjem pedig belerokkant - nem szálltak le az öléből. Ha lerakta őket, akkor pedig lefeküdtek, és ha az egyik végre elindult a két kis lábán, a másiknak jutott eszébe, milyen kényelmes is lehet a járda... Fél óra alatt haladtunk 10 métert.
Mindegy, itthon vagyunk, kipihenjük. :-) A Balcsiba szintén csak ölben lehetett becipelni őket, de már ez is haladás, legközelebb talán le is rakják a lábukat. Az volt a baj, hogy a lépcső alsó fokán rögtön combig ért nekem a víz, tehát nekik kb. nyakig, így pedig nehéz "ismerkedni". Összességében jó volt, csak nehéz, mint a hétköznapjaink. :-)
Férjemet Lelle csak így láthatta - nem szálltak le róla
Pancsi
Hangi hugi
A négy hisztis nő egy csokorban :-)
