Tegnap este moziban voltam! A karácsonyi díszbe feldíszített plázában KÉNYELMES TEMPÓBAN sétálva olyan izgatottnak éreztem magam, mint egy kamaszlány, aki első randijára készül. Atyaég, körülöttem néhányan gyerekkel vásárolnak, nálam meg egy sincs, nem érzem azt a lázas-feszült koncentrációt, ami minden sétánkat végigkíséri...
(Csak egy kis kitérő. Hogy hívták a filmben DiCaprio barátnőjét? Naná, hogy Ajsának. :-) )
A három gyermek lefektetése apa feladata lett, nem vele, hanem egy barátnőmmel ruccantam ki az éjszakába. Hanga nagyon kicsi még és annyira ragaszkodik hozzám, hogy már attól kétségbeesik ha rajtam kívül más is van a szobában, engem pedig szem elől téveszt - ilyenkor keserves sírással kúszik bármerre, csakhogy rám találjon. Így kettesben még egy darabig nem mozdulhatunk ki férjemmel hosszabb időre (pl. mozi, színház), csak felváltva tudjuk megoldani.
Mindhárom lány imádja az apját, akit nem is apának, inkább "másik" anyának tekintenek. Rendre elámulnak idegen anyák, nagymamák férjuramtól, és megdicsérik, mikor látják, milyen odaadással, gyöngédséggel, szeretettel foglalkozik lányaival. Sokszor hallottam, sok apa nem tud még mit kezdeni az első 1-2 évben gyerekeivel, ez az időszak főleg az anya-gyermek szoros kapcsolatáról szól. Férjemet mély vízbe lökte a sors a 2 és fél éve érkezett ikerpárral, az új helyzet anya-szerepbe kényszerítette őt is. 
Nagy mázlim van, hogy kifogtam az aranyhalat. :-) Sok történetet mesél ő is más apákról, akik merőben másképp fogják fel a gyerekkel való törődést (inkább nem törődést, nem is nagyon akaródznak belefolyni, majd később, ha "értelmes lény" lesz), ilyenkor vigyorogva megkérdezi: "Lehet, hogy én csinálok valamit rosszul? Inkább el kéne mennem sörözni, vagy valami hobbit kéne találnom. :-)"