Tudom, hogy maximálisan el vagyok maradva, de halaszthatatlan melóm támadt, ami elviszi minden "szabad időmet" - ez este 9-től éjfélig tart, úgyhogy nehezen haladok. :-(

Reggel ébresztettem Csengét: "Jó reggelt Csenge, ma van a névnapod!" Már pattant is, kirohant az ebédlőasztalhoz, közben hívta a még morcosan-álmosan hunyorgó Ajsát: "Gyere Ajsa, te is kapsz tortát!"
Eltartott egy ideig, mire elfogadta, most nincs torta... :-)
Az elmúlt héten Hanga átesett élete első komolyabb betegségén - volt minden, hányás, hasmenés, de a legjobban a láza borított és fárasztott ki minket. Voltunk 40 fok felett is és semmilyen gyógyszer nem használt különösebben. Így hát hűtőfürdőztünk, éjszaka óránként keltünk és aggódva néztük a lázát (hajnalban is folyamatosan 38-39 volt) - ismét átélhettük, milyen, ha az ember nem alszik és másnap csak kába fejjel támolyog. De ilyen élmények után az ember értékelni tud egyszerű dolgokat: egész egyszerűen milyen megkönnyebült érzés is, ha megfogom a gyerekem fejét és végre csak hőemelkedése van.

Kicsit fejfájósak a mindennapjaim. Ha 2 gyerek 5 percenként veszekszik, verekszik egymással, akkor 3 gyerek mindezt 2 percenként műveli. Hangát cseppet sem kell félteni, hatalmas tenyeresekkel és kitartó hajfürtcibálással jutalmazza nővéreit, akik MEGÁLLÁS NÉLKÜL elvesznek tőle MINDEN játékot. Egyszerűen már sportot űznek belőle. 
Így 2 percenként üvölt, sír, vonyít valamelyik csemetém. Fáradtan, lemondóan vetek rájuk egy pillantást és a következő kép fogad: Hanga beleragadt Csenge hajába és tépi, mire nővére dühösen ordítva hanyatt löki hugicáját, aki egy bukfenccel összekötve leesik a kanapé tetejéről. Már fel sem izgat a kép, annyiszor láttam... :-)