Elnézve Tokajban a málnabokrok közül kikandikáló földes-málnás maszatos lányaimat, többször is kifakadt belőlünk férjemmel: "Bűncselekmény ezeket az energiagombócokat egy lakásba bezárva tartani!"
Imádnak bogarakat, gilisztákat fogdosni, órákon keresztül tanulmányozni (köszönhető természetbarát nagyapának és apának)...míg szét nem lapul szerencsétlen. Én eközben méla undorral szemlélem oldalról, hogyan mászkálnak a 2-3 centis dögök a karjaikon. Egy kiscica, nyuszi fogdosása teljes extázisba hozza mindhárom porontyomat. A kiskertben gilisztákat és csigákat kiásni a földből kiskapával, kisgereblyével - a boldogság netovábbja. Teljesen úgy éreztem magam, mintha a Tüskevár elevenedett volna meg Budapestre bezárt lányaim előtt. Iszonyúan élvezték. És a gyönyörű tájról, kirándulási célpontok ezreiről már ne is beszéljünk. A Tokaji-hegy meg aztán abszolút kedvenc: a lényeg az oda-vissza vezető szerpentines-erdős autóút. Apa vészjósló suttogással magyarázza: "Megyünk, megkeressük az erdőben a farkasokat és a rókákat..." Kiszállni nem akarnak, elterpeszkednek az autó hátsó részén és így figyelik a mellettük elsuhanó tájat. Pislognak kifelé, hátha tényleg meglátnak egy nyuszit, egy rókát, vagy éppen Piroskát. Néha belecsapnak a "Kiskacsa fürdik" című nótába, teli torokból, teljes beleéléssel kántálják, mi meg szülők elöl vigyorgunk egymásra: "Tök cukik." Csend van, béke és nyugalom...

5 felnőtt családtag állandó közreműködése, haptákban állása és a temérdek fárasztó program lenne az elégséges szint lányaim számára, úgy érzem, meglenne bennük az igény, hogy így tengessék mindennapjaikat. Több szempont miatt azonban egyelőre marad Budapest és egy ötünknek már szűkös lakás...az őszi, téli időszakba már bele sem gondolok... De még iskolakezdés előtt megfontolandó egy házvásárlás, Budapesttől nem túl messze, na persze ez több tényezőn is múlik. 

Party arcok