Hajnalban ébresztettem csemetéimet: "Indulunk az oviba!" Bent az első egy órában fél méterre sem távolodhattam el tőlük, mert bepánikoltak, de ha a közelükben ültem, nyugodtan játszottak...persze kizárólag csak egymással.
Az első nap bennem is kavargó érzéseket keltett. Indul a mókuskerék, innentől kezdve nincs kiszállás, jön az általános iskola, gimnázium, egyetem, munkahely idegbeteg főnökökkel...szegénykéim. Betörik őket, szocializálódni kényszerülnek. :-)
Csenge és Ajsa csak kapkodták a fejüket, annyi új szabályt kellett volna betartaniuk. Újdonság volt a "jel" fogalma, a cipők ide kerülnek, nem oda, abba a törülközőbe töröld a kezed, ami fölött a pillangó van, most nem ehetsz és ihatsz, hiába szeretnél, mert hatan már leültek az asztalhoz és egyszerre csak ennyien reggelizhetnek... Ha felmész a galériára, vegyél fel egy kék hajgumit a kezedre, ha lejössz, tedd vissza a helyére. Ha bemész a galéria alá, rakjál sárga hajgumit a csuklódra, ha leülsz a szőnyegre, egy pirosat...már nekem is zsongott a fejem a sok új információtól...A tetőpont az volt, mikor Csenge pisilni szeretett volna, de én nem kísérhettem be a fürdőszobába, csak az óvónéni. Puha, könnyes csókokkal borította el az arcom és a szám, és úgy markolta a nyakamat, mintha utoljára látna...na itt már eleredt a könny a szememből, mert nem jellemző náluk ez a heves érzelemkitörés. "Nyugi Csenge, nem hagylak itt, nem megyek el, csak nem megyek be a fürdőszobába, itt várlak!" Végül behívott az óvónő, segítsek neki inkább én.
Kérdeztem, mi a szokás a beszoktató héten. 1. nap 10-ig van bent anya, gyerek egyaránt, 10-kor mennek ki ugyanis az udvarra, oda még nem megyünk a csoporttal. 2. nap 11-ig vagyunk bent és már udvaron is játszhatunk. 3. nap ebédre is maradunk, 4.nap akár bent is alhatnak...
Elérkezett a 10 óra és váratlan fordulat következett. "Indulás lányok, megyünk haza!" Azt már nem, minden gyerek készülődik az udvarra, ők is akarnak menni! "Ok, de én addig elmegyek a boltba bevásárolni." Rám se hederítve indultak cipőt cserélni, néha még ellenőrizve egy-egy félszeg pillantással, ott vagyok-e még.
Hazaugrottam Hangáért, bevásároltam, negyed 12-re voltam visszarendelve, akkor vihetem őket haza. Megérkeztem Hangával "indulunk haza!" felkiáltással. Na nem, ők most ebédelni akarnak a gyerekekkel. Jól van gyerek, egyél akkor, és már el is tűntek kezet mosni a fürdőszobában...azta, mi lett a reggeli félszeg párocskával? Akkor mikor nézhetek be legközelebb? Fél 1, akkor végeznek az ebéddel. Komolyan mondom, fél 1-kor elmentek volna délutáni szunyára a csoporttal, ha nem sürgetem őket, hogy mama vár minket, meg van beszélve.
Óvónőtől úgy búcsúztam, holnap bent alszanak csemetéim. Ő még ebben nem olyan biztos, várjuk meg, hogy viselkednek a holnapi nap folyamán.
Lánykáim egyelőre maximálisan elégedettek, az esti kacsás-nyuszis játékukba már bevonták az ovit is ("Nyuszi mész az ovovába? Igen kacsa, te is mész az ovovába...") és boldogan várják a következő napot, mert bent szeretnének aludni. Lehidalok. Kíváncsi vagyok, mikor kezdenek el itthon hajgumit huzigálni a kezükre, ha leülnek a matracra a tv elé...
Hanga ezalatt élte világát. A játszótéren végre csak egyedül volt, kézen fogott egy ismeretlen 5 éves nagylányt és így kézenfogva járkáltak fel-alá. Az újdonsült barátnő ölben cipelte, babakocsijába ültette, majd kivette, újra kocsiba ültette és tologatta, hintalóra ültek édes-kettesben, cuppantós puszikkal örvendeztették meg egymást... Hanga bugi majd kicsattant a boldogságtól, hogy neki ilyen "nagy" barátnője van, aki mindenhová elkíséri. Na igen, nővérkéi vagy egymással vannak elfoglalva, vagy vadabb játékba kezdenek Hangicsekkel, a "szelíden kézenfogva sétálok a hugicámmal" nem jellemző életkép nálunk.
Az oviba érkezve ő is leült a kispadra (hisz ott ül az összes gyerek) és már húzta volna a cipőjét (hisz ezt csinálja mindenki), majd a szekrényeket nyitogatta... Jó volt ez a nap. :-)
