A 3. nap reggelén fél órát maradtam bent reggel velük. Sírás nem volt, ismételgettem a mantrámat (alvás után, ha felébredtetek, anya itt fog ülni a padon és megyünk haza)...a helyzetet elfogadták és elengedtek. Délután mély levegővétellel léptem be az ovi kapuján - vajon ma mivel fogadnak, volt-e megint balhé...
"Nem anyuka, nem történt semmi, Ajsa kicsit sírt ebéd előtt, de ennyi az egész."
Hát ez remekül megy, örültem magamban...és másnap, pénteken jött a feketeleves. Reggel óvónői segítséget kellett kérnem, hogy visszatartsák őket, amíg kifutok az ajtón. Ugyanis ez volt az első reggel, hogy már nem ültem be egy fél órára sem, csak elkísértem őket a csoportjukig és indulni készültem. Most esett le lányaimnak, hogy nem fogok bent ücsörögni, csak jövök-megyek, mint a többi anyuka. Két óvónő visszafogta őket én meg kisiettem...míg be nem mentem a sarki boltba, hallani lehetett a kiabálásukat...
Délután megnyugtattak: 10 percig ment a műsor, mert volt még pár gyerek, akik sírtak és egymást hergelték oda-vissza, de aztán egész nap simán ment minden.
Az esetből okulva hétvégén be nem állt a szám: "Majd mentek szépen holnap az oviba és játszotok sokat, aztán alvás után kint várlak Titeket a padon." A megvesztegetés kedvéért még hozzátettem: "Viszek finom innivalót a nyuszispohárban (szegénykéim maximálisan ki vannak szomjazva a gyümölcslére, az oviban csak vizet kapnak, úgyhogy a beígért piától lelkesebbek lesznek) és csokit. Ezzel a két fegyverrel élek most, hogy elviselhetőbbé tegyem számukra az óvoda gondolatát.
Ha megkérdeztem: "Na, szeretitek az ovit?", Ajsa minden alkalommal "igen"-nel válaszolt, Csenge "nem"-mel. Ajsa bement volna a sírós reggelen is gond nélkül, de meglátta kétségbeesett testvérét, a hangulat átragadt és már zokogtak is szinkronban. Ajsának könnyebben megy a beszokás, ezért is ért ma reggel váratlanul, hogy ő kezdett el pityeregni Csenge helyett. Sőt, Csenge már bent is volt a teremben, míg én a folyosón próbáltam hatni Ajsa lelkére. Az eszem megáll, Csenge miatt áll görcsben a gyomrom, hogy fogom betessékelni a csoportjához, erre simán besétál gyöngyöt fűzni...
Jó, persze, nem volt túl jó az alaphangulat, mikor megérkeztünk, egy gyerek öklendezve zokogott, én sem éreztem túl jól magam. Így hát, miután láttam, hogy mantrázásom nem segít semmit, Ajsa szemébe néztem és jött a zsarolás: "Ajsa, így nem kapsz alvás után csokit!" "Igen?" - hagyta abba azonnal a sírást és szemét-orrát törölgetve elindult befelé...
