A 2 éves gyerek rendkívüli leleményességgel használja ki a hisztiben rejlő hatalmát. :-) Ha nem vagyunk hajlandóak utcán cipelni őket és a lábukat kéne használni, vagy egyszerűen nem tetszik valami, hasrafekszenek a járdára és üvöltenek, mint a sakál. Mai főhősünk Ajsa volt, aki lefeküdt az IKEA előtti térre, mire férjem nevelésbe kezdett - továbbment, "majd jössz utánam, ha meguntad" elképzeléssel. Ám ilyenkor kegyetlen szülővé válunk a környezetünk szemében, mintha ők nem találkoztak volna még soha a hisztiző gyerek problémájával. Az utcán sétáló összes nő élő lelkiismeretté változott, egy nénike pedig "koszos lesz a szép ruhája a babának" gügyögéssel már sietett is vonyító Ajsánkat megmenteni és felsegítette a földről. Férjem pedig engedve a népakaratnak kénytelen volt visszaballagni győztes lányunkhoz. Ennyit a nevelési módszerekről nyilvános helyen - az ember egy idő után kényelmetlenül kezdi érezni magát. :-)
Amúgy kifejlesztettek egy sírást, amit mi csak "vonyításnak" nevezünk: ilyenkor semmi bajuk, csak egy mentőautó frekvenciáján vonyítanak és ez az, ami a legjobban lefáraszt a nap folyamán. Sokszor ha meghallják a műsorukat idegenek, történet mesélésbe kezdenek: "Hallatszik, hogy semmi baja, nézd, már abba is hagyta. A Zoli fia is ugyanígy hisztizik, a múltkor is beállt a tükör elé és nekiállt sírni, csak mert gyakorolni akart. "
Sokszor, mikor már nincs jobb ötletem és ugye gyereket nem nevelünk veréssel és hideg vizes vödörrel, visszavonyítok én is az arcukba. :-) Na erre megdöbbennek és mivel én is tudok olyan hangosan nyávogni, mint ők, abbahagyják.
Egyébként többször megfigyeltük, hogy Hanga egyes sírásai kísértetiesen hasonlítanak a nővérkéiére - eltanulta tőlük a követelődző sírásmintát, igazi tehetség. :-)
