Meg kell, hogy mondjam, ez iszonyú kemény. Az elmúlt 1 héten sokkal nehezebben toleráltam az állandó nyafogásukat (nincs délutáni alvás), miközben minduntalan azon filozofálgattam magamban, hányszor tudja egy 2 és féléves gyerek elismételni ugyanazt a szót fél percen belül. A türelem egyáltalán nem jellemző a kisgyerekekre, ezt meg kell, hogy állapítsam. Férjemmel az első rövid beszélgetést kb. este 9 óra magasságában tudjuk megejteni, addig csak ugrálunk, mint ahogy az egy kötelességtudó személyzethez illik. A legnehezebb persze egyedül, napközben. Tudom, hogy nem direkt csinálják, de minden mindig a legrosszabb pillanatban történik: ha Hangát etetem, tuti, hogy valamelyikük (rosszabb esetben mindkettő felváltva) elkiáltja magát, hogy "pisi", "kaki" és már rohan is a fürdőszoba felé izgatottan. Én kb. ugyanilyen izgatottan (és magamban mérgelődve: "na, megint pont jókor!") szaladok utána, hogy a szűkítőt a wc-re rakjam, a nadrágját lehúzzam. Közben szegény Hanga vagy a karomon lóg maszatos, döbbent fejjel, és nem érti, most mit keresünk mindannyian a klotyón, vagy ledobtam a játékszőnyegére és már csak a távozó alakomat látja - ilyenkor keserves sírással kúszik ki utánunk.
Tudom, hogy én szerettem volna, hogy beszéljenek már, de most egész nap be nem áll a szájuk: és ezek a szájak parancsokat osztogatnak. Persze még mindig jobb, mint hajdanán, akkor ugyanígy követelőztek, de csak nyüszögve, szavak nélkül, sokszor meg sem értettük, mit akarnak (ami persze még jobban felhúzta őket). Egész nap megy az utasítgatás: gyere ide, menj oda, kapcsold be a mesét, inni kérek, enni kérek, pisilni kell, most a bilibe akarok, nem a wc-be, begurult a labda a szekrény alá, de a másik is, kérem a buborékfújót, Csenge elvette a babámat, Hanga meghúzta a hajamat... Hosszú műszak, ami reggel 7-től este fél 9-ig tart, szünet nélkül.
Ha idáig azt hittem, nincs nehezebb, mint mikor két gyerek 5 percenként összebalhézik egy játékon, akkor tévedtem - veszekedhetnek azon hárman is. :-) Csenge egyszerűen nem bírja elviselni a látványt, ha Hanga játszik valamivel, így rögtön kicsavar minden játékot a kezéből. Megfigyeltük, kialakult egy rangsor: Csenge inkább Ajsát védelmezi, babusgatja, Ajsa pedig Hangát. Hanga hűséges kiskutya szemmel követi nővéreit, kúszik, mászik a lábuknál és reménykedik benne, hogy hátha leállnak vele is játszani. Edzett csajszi, az biztos, nővérei sokszor nem bánnak vele kesztűs kézzel és gyakran megy fel nálam a pumpa, ha azt látom, ütögetik a fejét, csak mert túl közel ment hozzájuk. Nem tudom, milyen képességeket tulajdonítanak neki, de Csengét már az is felingerli, ha Hanga elindul a tv irányába: ilyenkor kiabálva a képernyő előtt terem feltartott kezekkel, hiába nyugtatom, "nyugi, Hanga nem tudja kikapcsolni a mesét!". Ennek ellenére kicsi manóm rajong a nővéreiért. Ha nincsenek itthon, minden baja van, nyűgös, ahogy hazaértek, minha kicserélték volna. Felemelt karokkal, lábakkal "repül" a földön örömében, ha leereszkednek hozzá és játszanak vele. :-)