Jól gondoltam - átugrottuk az ülést. A hét elején megvolt az első felállás: Hangát nagyon zavarta, hogy apja takarja előle a kilátást, és nem láthatja a hírek szignálját (ő is szignálőrült, mint nővérei voltak ennyi idősen). Így hát belekapaszkodott apa lábába, vállába és addig erőlködött, míg feltolta magát állásba. Peckesen állt két kis talpán, megvárta, míg bejelentkezik a bemondó, majd hasravágta magát és tovakúszott kommandós ügyességgel - innentől kezdve már nem izgalmas a műsor. :-)
Két és fél éves korszak - újabb meglepetésekkel gyönyörködtet. Ajsa már kb. 2 hónapja feltűnően visszahúzódó lett, megmagyarázhatatlan módon kiborul néhány járókelőtől és mostanában bátor Csengénk is aggódik, ha nem vagyok a közelükben - ha nem látnak, ijedten elkezdenek keresni, pedig csak a konyhában mosogatok. Most már lassan a wc-re se mehetek el anélkül, hogy ne dörömbölnének azonnal kétségbeesetten az ajtón. :-) 
Félnek egyedül maradni a szobában, megrémülnek az árnyékoktól és rettegnek a sötéttől. Utánaolvastam a témának: kétszer fordul elő fejlődésük során a kisgyerekekkel, hogy "félős korszakba" kezdenek: egyszer 8 hónaposan, később pedig kb. 2 és fél évesen. 2 éves kor körül kezdenek el félni a sötétségtől, sőt, gyakran attól is megijednek, ha az anya nappal átmegy egy másik helyiségbe.
Ez azért megnehezíti az esti lefektetéseket, többször be kell még menni hozzájuk, hol vizet kérnek, hol egyszerűen csak rettegnek, sokszor viszont azért üvölt Ajsa (ezzel felébresztve a végre elalvó Hangát), mert Csenge állandóan átmászik hozzá és nem hagyja aludni. Az elhúzódó lefektetés ellenére most már nincs gond az éjszakákkal, néha vannak rossz álmok, ilyenkor csak meg kell őket nyugtatni és alszanak szépen tovább. Azért egy világító helyzetjelzőszerűséget beszereztünk a gyerekszobába: sok fénye nincs, de így nagyobb biztonságban érzik magukat.
Napközben is megy a "rettegés"  - hol csak játékból, hol komolyan. Édesek, ahogy nyugtatgatják egymást. Ha pl. Csenge megijed, mert egyedül maradt a konyhában és ettől teljesen kétségbeesik, Ajsa odamegy hozzá, mélyen a szemébe néz, kezét testvére vállára teszi és komolyan így szól: "Ne félj Baba, itt a' Ajsa!" Ezt a mondatot harsogják hát egész nap a nevek felcserélésével. Ha Hanga sír még egy kicsit, mielőtt elszundítana a kiságyában, máris ott terem egy tesó: "Ne félj Hanga, itt a Baba! (Csenge magát is "babá"-nak hívja már :-))
Ma is olvastam pár írást a 2-3 éves kor nehézségeiről, a következőtől komolyan lelkiismeretfurdalásom lett. Szerintem az elhúzódó lefektetés egy gyerekkel is idegörlő egy idő után és nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ez 3 gyerekkel mégis hogy működne. Nekem sincsenek kötélből az idegeim: másfél óra "emberi" stílusban előadott próbálkozás után kitör belőlem az "állat", főleg hogy az ajtó másik oldalán Hanga sír, mert nem tud aludni nővéreitől - na ilyenkor kezdek ajtót és ágyból kidobált ágyneműket csapkodni (és néha a nagyokat is erőteljesebb mozdulatokkal pakolom vissza az ágyukba). Ráadásul a délutáni alvásnál nyoma sincs félelemnek, ilyenkor egyszerűen hangosan viháncolnak és eszük ágában sincs aludni. Aztán este - és egy-egy ilyen cikk elolvasása után - , mikor már minden gyermekem édesdeden szuszog és végiggondolom a napot, lelkiismeretfurdalás tör rám, hogy veszthettem el a fejem. :-) És másnap minden kezdődik elölről.

Reggel így találtam rájuk, Csenge valamikor hajnalban átmászhatott Ajsa mellé és együtt aludtak tovább. Lehet, hogy hiányzik neki a régi közös "nagyágyas" alvás, többször átmegy Ajsa ágyába, aminek ő nem mindig örül. :-)

A kis jólneveltek, ilyet is ritkán látni. :-)

Müzlievő nyuszik

 

 Börtöntöltelék