Ajsa a héten a figyelem középpontjába került az oviban. Nem volt hajlandó ugyanis megszólalni, mutogatott, ha szeretett volna valamit, nem kért, nem köszönt meg semmit...Az óvónénik bepróbálkoztak minden lehetséges módszerrel, még az is felmerült, hogy cseréljen helyet Hangával a bölcsiben, mert aki nem tud beszélni, annak ott a helye.
Legutolsó lépésként pedig kézen fogták: "Akkor most lemegyünk Irénke nénihez, az óvoda vezetőjének irodájába..."
Ajsa lányomat az incidens nem rázta meg különösebben. (Habár minden gyerek így rohant ki az anyjához délután: "Anya képzeld, Ajsát levitték Irénke nénihez!"). Az intézmény vezetőjének kérdésére, miszerint "Ajsa miért nem beszélsz?", a válasza a következő volt: "Mert elment a hangom." Még nincs 4 éves, de szembement az egész óvodával...
Óvónénik elmesélték, mióta csemetém az "igazgatóiban" járt, Csenge testvére úgy viselkedik, mint egy kisangyal...nála szorgalmasabban nem köszön meg senki semmit.
Részemről már előre aggódni szoktam, ha délután az öltözőben ücsörögve azt látom, hogy az óvónénik mondani szeretnének nekem valamit, de a mai napon meglepetés ért. Dicséretben részesült mindkét lányom. Egyelőre tart tehát a ki kit tör be játék...

Nem akarom elkiabálni, de amióta bekeményítettünk öltözés ügyben, minden a legjobb úton halad. Egy ujjal nem nyúlunk hozzájuk öltözködés közben, esetleg annyi, hogy a cipzárt alul beakasztjuk, de már nekik kell felhúzni. Nincs segítség csizma-, kabát-, kesztyűfelvételben sem, minden részlettel egyedül kell megharcolniuk. Igaz, így korábban kell kelni, hogy időben el tudjunk indulni, de megéri. Egyre gyorsabbak és ügyesebbek. És egyre kevesebb az ezzel kapcsolatos hiszti is.
És a legszebb: nővérei példáját látva Hanga is elzavar minket - majd ő egyedül felhúzza a harisnyáját, csizmáját...