Véget értek az ünnepek, lassan talán időm is lesz leülni a gép elé, hogy megörökítsem a bekövetkezett változásokat. 
Két nővérke kezdi teljes értékű családtagként, testvérként, játszótársként kezelni Hangát. A legnagyobb változás Csenge részéről történt, Ajsa korábban is jobban elvolt Hangicsekkel. Kegyesen leereszkedik hozzá - ok, most már nem is vagy olyan kis pisis, talán játszani is tudok veled. :-) Édesek, ahogy hárman elvonulnak a gyerekszobába és teljesen elmélyülten, összeszokott csapatként kávét főznek, történeteket játszanak miniatűr figurákkal... Hanga meg persze odavan a boldogságtól, hogy őt is beveszik. :-) Igaz, mindkét nagy sportot űz belőle, hogy hugicájuknál egy játék se maradjon fél percnél tovább - egyszerűen mindig az kell nekik, ami nála van (még ha el is dobják rögtön). Hiába a szép magyarázó hang, vagy kiabálás - nagyon nehéz erről leszoktatni őket. Hanga mint egy kis Buddha, a 3. gyerek nyugalmával és békéjével csak felkap egy másik játékot és reménykedik benne, hogy ez már 40 másodpercig nála lehet. Sokkal békésebb, nyugisabb természetű, mint nővérei, de a kópéság, huncutság neki is ott csillog a szemében.
Hogy ez a Csenge milyen vicces! :-)

Na és persze ő is apás, mint nővérei. Ha apa feltűnik a szobában, azonnal panaszosan sírva tekeregni kezd az ölemben, hogy átmehessen hozzá. Férjem látva duzzogó-féltékeny tekintetemet, csak ennyit mond: "Csak viccesnek kell lenned, ennyi az egész! :-)"
Apa bokájánál fogva lóbálja Hangát, aki ezt végigvigyorogja és repetát kér, négykézláb üldözi 3 visonva menekülő csemetéjét, eljátssza, hogy egy manó elkapta a kezét a szekrényben, miközben Csenge és Ajsa döbbenten pislog. Be nem rakná Hangát az ágyba, csak akkor, amikor már álomba ringatta és édesdeden szuszog...
Ezt az álomba ringatást már Csengénél és Ajsánál sem voltam hajlandó bevezetni és Hangánál sem szándékozom. Meg kell tanulniuk egyedül elaludni, és áldom az eszem, hogy emellett kitartottam - rengeteg történetet hallok az ismeretségi körből, ahol még 10-11-kor is fent van este a gyerek és valamelyik szülőnek ott kell feküdnie mellette, míg el nem alszik.
Nálunk 8-9 körül bezáródik a gyerekszoba ajtaja és nem marad bent velük egyikünk sem - lehet, hogy még 1 órán keresztül műsoroznak, beszélgetnek a nagyok, de legalább elkezdődhet a saját életünk. Saját élet este 9-11-ig? Nem sok, de már ez is valami. Igaz ez bonyolultabb lett, mióta Hanga is bekerült, mert zavarják a húgukat - ilyenkor még bemegyek rendet tenni, magyarázgatni, miért is kéne csendben maradniuk, végső esetben pedig ki kell hozni Hangát, úgyhogy ez most egy kicsit nem fog működni.
Férjem ma kimondott egy alapigazságot: "Az a legnehezebb a szülőségben, hogy nincs szabadnap." Az elmúlt 2 és fél évben nem volt hétvége, szabadság - ha néha összejött egy kettesben eltöltött ebéd, vacsora, séta, az már nagy szónak számított. Ráadásul az első kört dupla műszakban nyomtuk.
Egy hosszú hétvége az álmom a Lillafüredi Palotaszállóban, ahol a nászutunkat töltöttük - még soha, sehol nem éreztem magam olyan jól, mint ott. Csenge és Ajsa már elég nagyok lennének, hogy a nagyszülők vigyázzanak rájuk, de most Hanga túl kicsi, ráadásul kikészül, ha nem vagyunk a közelében - még a nagyszülőket sem nagyon engedi magához, csak távolról vigyorog rájuk.