gemini

Múlt héten mozizós-barátnős estét csaptam, megnéztem a "Gettómilliomos"-t. Személy szerint az első 40 perctől padlón voltam, de amúgy tetszett. Mióta szülők lettünk férjemmel, nem bírunk végignézni olyan filmeket, amelyek korábban csupán kicsit kavartak fel. Az ingerküszöb olyan alacsony lett, hogy ha egy gyerekszereplő csak szomorú bociszemekkel néz a kamerába, mert leszidták, elbőgöm magam. Apa már előre tudja, milyen jelenetektől bukok ki - ilyenkor sandán oldalról rám pillant és várja a hatást...majd anya szája legörbül és vinnyogni kezd. Kizárólag gyerekes jeleneteket nem bírunk végignézni, így a film eleje kicsit sok volt nekem, ingerküszöbömtől fényévnyi távolságra - 5 éves indiai gyerekek, akik a szemétdombon élnek, dolgoznak, szemük láttára megölik az anyjukat, na és azt is meg lehet tudni, milyen jó biznisz, ha ők kéregetnek az utcán és a belőlük (is) élő maffia milyen jól keres ezzel...plusz pont, ha 5 évesek síró babával kérnek pénzt, akkor többet kapnak. Mindezt leszámítva tényleg jó film - a szereplők "szerencsére" felnőttek 40 perc után, így már jobban bírtam : -) -, és legalább egy estére kikapcsolódhattam egy kicsit.
Ma ki akartuk próbálni az "elválasztásukat": apa elmegy bevásárolni Csengével, én itthon maradok a maradékkal - így többet lehet foglalkozni egy személlyel. Reakció: könnyes szemekkel, legörbült szájjal borultak az ikertesók egymás nyakába, teljesen kiakadtak a gondolattól is, hogy elváljanak. Végeredmény: Ajsa is mehetett bevásárolni...olyan édesek voltak. :-) Ölelték egymást teljes erővel.
Jobban meg kéne válogatnom a szóhasználatomat (előre megmondom, nem fog menni). Hanga elkapcsolja a mesecsatornát főzőműsorra. Csenge felkiált: "Hanga, basszus, mit csinálsz?" Ok, elismerem, ez anya egyik kedvenc szava. Sőt. 3 gyerek mellett más is repked minálunk a levegőben, miközben 5 percenként térden kúszva mosom, törlöm, szedem fel a különböző dolgokat, választom szét az összeugrott testvéreket - csoda, hogy azokat még nem kántálják. De nem lehet sokáig haragudni rájuk, mivel legtöbbet ismételt szavuk a "bocsánat". Mindegy, mi történik, palócos "bocsánat anya" a válasz. "Csenge gyere, felvesszük a cipőt!" "Bocsánat anya!" "Ajsa, kiöntöd a kakaódat!" "Bocsánat anya! "Hopsz, ráléptem a lábadra!" "Bocsánat anya!" "Nem kell bocsánatot kérni, én léptem rád." "Bocsánat anya!" 
Legújabb szokása Csengének és Ajsának, hogy vadidegen embereknek bájolognak az utcán. Odaállnak a zöldséges, pénztáros, bolti alkalmazott elé 2 cm-re, kihívóan belevigyorognak a képükbe és élvezik a sikert. (Legutóbb az első kérdés, amit kaptam: "Az apjuk nem magyar, ugye?" Hé, a nevüket még nem is mondtam, ezt csak azután szokták kérdezni! :-) ) Meg is döbbentettek múltkor. Elindultam velük bevásárolni és amíg Hangáról tépkedtem lefelé a kabátot, orvul közrefogtak egy középkorú nőt. Doromboló cica módjára illegették magukat, hozzásimultak, nem sok híja volt, hogy ne másszanak fel mindketten az ölébe. Én is meglepődtem, de a vásárló is - ilyen fokú érzelmi kitöréssel nem tudnak mit kezdeni az emberek.
A hétvégén a Városligetben sétáltunk. Férjem úgy ad elő minden sétát, mintha Meseországban járnánk - persze csajszik nagyon élvezik. Apa meglát egy nagy, fekete kutyát és "lányok, ott egy farkas" felkiáltással döbbenti meg őket. Bemegyünk a Vajdahunyad várába - "gyertek, itt lakik a királylány és a sárkány, keressük meg őket, de csak halkan! Az odvas fák "manóházak", aminek ajtaját a manók kaparták ki a két kezükkel. 
Várjuk, hogy kijön-e a manó a házából

Apa szavaival: "Itt jön az alom!"

Egy ún. "délutáni alvás" időtartama alatt kb. 10-szer  rohanok be hozzájuk - arról már lemondtam, hogy aludjanak, inkább a kiszűrődő hangeffekteket igyekszem mérsékelni. Tizedszerre már vöröses-lilás fejjel tépem fel az ajtót, kiabálok egy sort - "hagyjátok már Hangát aludni!" - majd bevágom magam mögött a gyerekszoba ajtaját. A következő mondatuk után azonban azonnal elszáll a gőz a fejemből és megenyhülök. Egymást túlharsogva rikoltozzák éles hangon: "Anya, ne legyél csúnya, anya, nem szabad csúnyának lenni!" Megadom magam, legyintek és várom, melyik következő harci kiáltásra, fejkoppanásra ébred fel Hanga.

Kispocok

Estére mindkét nővérkének bejáratott alvótársai vannak - egy plüssállat, baba sem hiányozhat közülük. Az esti őrjáratomnál aztán kicsempészem az összes játékot - annyian vannak, hogy nem is tudnának aludni tőlük. Csak az ágy mellé pakolászom le őket, az első akciómat követő reggelen így is felháborodott hangokra nyitottam be szobájukba: "Hová tűnt Elmo? Mit csinál a kutya a földön?" Nem akartam lebuktatni magam, így az állatseregletet sároztam be: "Lemásztak a szőnyegre aludni." Azóta minden reggel a játékok leszidásával és ágyba visszapakolásával kezdik a napot.

A "hang" szóról hugicájuknak köszönhetően egyedi a felfogásuk. Ha a tv le van némítva, felkiáltanak: "Nincs hanga!" És magyarázhatom én, hogy az "hangja" és nem "Hanga", de nekik a két szó azonos és kész.

Gyakran férjemmel csak "szektásoknak" hívjuk Csengét és Ajsát. Annyira szoros a kapcsolatuk, hogy az ember néha kívülállónak érzi magát. Hatalmas köztük az összhang - na és a váratlanul rájuk törő szeretethullám-áradat...

Ha meglátják a járókelők, ahogy a két pöttöm tolja a még kisebbet, oldalba lökik egymást: "Nézd már, anyukának már semmi dolga!" :-) Na ja...
"Anya, gyere már a játszótérre!"

Külön büszkeségem, hogy csak az alváshoz használjuk a pelust. Lehet szó állatkerti fél napos kiruccanásról, órákig tartó bevásárlásról, autókázásról - nincs baleset. Ha szükséges, nyilvános wc-ket látogatunk (szerencsére mindig akadt egy kulturált és tiszta). Vicces látvány, ahogy bepréselődöm két lánnyal egy klotyóba. :-) Megjegyzik "szűkítő nincs", "anya fogjál", "ok foglak, nem esel bele", közben amelyik lányka várakozik, nyitogatja az ajtót, ki-be mászkál...ha nem vagyok épp pipa, egy burleszkhez hasonlítanám az életem.

Állatkerti séta a víz világnapján

Úgy érzem, a lányok önbizalmával nem lesz semmi probléma (persze a külső környezet ezt később megtörheti, de egyelőre nincs gond). Annyira lazák, hogy még minket is meglepnek. 
Minap kávézni indultunk, előtte elmagyaráztuk, hová megyünk, mit csinálunk...ahogy felkapaszkodtak a kávézó bőrfoteleibe és elterpeszkedtek, megjelent a fiatal pincérlány. Mielőtt szóhoz juthattunk volna férjemmel, visszafogott lányaim kórusban, lelkesen csivitelni kezdtek: "Néni, hozzál nekem kávét!" Még alig látszanak ki a földből, de már helyettünk rendelnek... A "néni" tisztelgett egyet, majd megkérdezte tőlük, mégis milyen fajta kávét szeretnének - na itt azért már megállt a tudományuk. :-)
Férjem teóriája szerint ikerségükből adódóan rengeteg pozitív élménnyel gazdagodhatnak gyerekkoruk alatt, ami egészséges önbizalmat eredményez. Az ikerségből - ráadásul a teljesen egyformaságból - fakadóan bármerre is menjünk, mosolygó arcokkal találkozunk. Jó ezt tapasztalni, mert nem ezt szoktuk meg szeretett fővárosunkban. Az emberek idegesek, fáradtak, ritkán látni akár egy félmosolyt is. Csenge és Ajsa akaratlanul is középpontba kerül, bármerre járnak - az ikerség "furcsasága" vonz mindenkit: a járókelők megállnak velünk beszélgetni, lépésről-lépésre jókívánságokkal látnak el bennünket, gratulálnak, keresik az arcukon a különbségeket... A máskor zárkózott, lehajtott fejjel siető, egymást félrelökő embertársaim kinyílnak, mosolyognak, kedvesek lesznek...ismeretlen élmény ez, az elmúlt 28 évben nem ehhez voltam szokva. Na és arról már ne is beszéljünk, ha a 3 gyerekkel vágunk neki a környéknek - habár néha nem tudom eldönteni, nem ártalmatlan bolondoknak néznek-e minket ennyi kisgyerekkel. :-)
Mindenestre környezetük pozitív hozzáállása jótékony hatással van a lányok lelkére - remélem sokáig tudják még gyűjtögetni az emberek feléjük áradó jóindulatát.  

Na végre - Hangicsekünk is elindult! :-) Már hónapok óta feláll olyan helyeken, ahol nem kéne (magas kanapé, ahonnan hatalmasat lehet zuhanni, etetőszék, ahol inkább ülni kéne), de a földön elzárkózott minden próbálkozástól. Az üléssel ugyanezt csinálta: mikor egy idő után a türelmetlen, versenyszellemű szülők ültetni próbálták - "Na most már elég Hanga a szórakozásból, lassan 9 hónapos vagy, üljél végre!" - kiröhögött minket, csak azért is hanyatt vágta magát és tovakúszott.
Ezidáig kizárólag négykézláb üldözte nővéreit, majd átváltott egy furcsa "járásba": felegyenesedve, a két térdén járt. Erre is persze csak azért kényszerült, mert mindig tele a  keze játékokkal és így könnyebb cipelni, mint négykézláb. 
És most hetek óta rákapott végre az egyensúlyozásra - a két tappancsán. Feláll már támaszték nélkül, halad pár lépést, hatalmas becsapódással lecsüccsen a földre, újra feláll újra elindul... és közben virul a feje a boldogságtól, dagad a mellkasa a büszkeségtől, sőt nemegyszer meg is tapsolja magát a mutatvány végén. Cipőben biztosabban halad, ilyenkor több métert is megtesz - lehet, hogy kerítek neki egy itthoni cipőt, hadd legyen sikerélménye. :-)

Csenge és Ajsa személyisége totális, mindent betöltő, uraló...ááá, nem zavaró a dolog, hisz csak addig nem tudunk egymással két szót sem váltani férjemmel, míg ébren vannak. Az a napi röpke 12 óra meg csak úgy repül... :-) 
Ott kezdődik a dolog, hogy nem képesek halkan beszélni - csak olyan frekvencián és hangerővel, hogy a fejünk kettéhasad. És egyszerre, és kórusban, és egymást túlharsogva, és sikongva... Közben futnak, másznak, ugranak, forognak, apa hátára másznak - egy percre nem állnak meg. Kivéve, ha a Youtube-ot bámulhatják - habár egy idő után a monitor előtt is megindul a harc, mert Ajsa a Tv macit akarja nézni, Csenge pedig a Süsü zenéjét. Majd bejelentkezik Hanga is és lelkes-okos arckifejezéssel elkezdi nyomogatni a billentyűket, mert ő a Kukucska főcímzenéjére szeret énekelni és táncolni.
Itt jegyezném meg: Hanga még nem hisztizik, nem akaratoskodik (nővérei már rég a tűrőképességünk határait feszegették ilyen idősen), kivéve ha a számítógépről van szó. Megáll a gép előtt, küzd, hogy felmászhasson az előtte lévő székbe, sír, követelődzik, míg meg nem kapja a napi videó adagját. Ahogy bekapcsolom neki, a szeme felcsillan, tapsolni kezd, örömében sikongat - boldogsága határtalan. Türelmetlenül nyomogatja a gombokat, hátha gyorsítani tud a folyamaton, majd lenyűgözve figyeli a gyerekdalokat, mondókákat.

Visszatérve a nővérkékhez. Ha épp nem felpörgött állapotukban harsognak, viháncolnak - ez azért elég ritkán fordul elő - akkor azért nem tudok férjemmel egy mondatot sem váltani, mert valakire nadrágot, zoknit, cipőt húzunk, wc-re kísérjük, vigasztaljuk, mert a testvére elvette a játékát, valaki a három közül éhes, szomjas...nincs megállás egy másodpercre sem. Egyre kevesebb az energiánk, 3 éve életemet szinte a négy fal között töltöm, a tél hosszú volt, a lányokat semmivel sem lehet elfárasztani. Bízom a tavaszban, abban, hogy mennyi szabadidőnk lesz, ha már egyedül tudnak majd öltözni és wc-re menni :-), na és persze az óvodában, ami remélhetőleg ősztől összejön.
 

Huh, Hanga nagyon nehezen viseli a bárányhimlőt - nem is csodálom, nincs is egészséges bőrfelülete, egybefüggő hólyagos-pikkelyes az egész gyerek. Ráadásul 39 fokos láz is társult hozzá, nehezen alszik el, vakarja magát, tépi a haját...szenved. Talán már kifelé megy belőle, mert elkezdődött a száradásos rész, de állítólag még ilyenkor is viszket. Férjem minden alkalommal, ha ránéz, elborzadva megjegyzi: "Ha most a középkorban élnénk, nagyon aggódnék. Kicsi házi varangyom! :-)" Arról meg ne is beszéljünk, hogy a pelenka alatti részen mennyire be tudnak gyulladni a himlők...pláne ha állandó hasmenéssel párosul a dolog és kimarja az amúgy is fájó bőrét. Bárki bármit is mond, jobb ezen később túl lenni. 
Védőnő szerint Hanga "csecsemőbőre" miatt ilyen intenzív a betegség - tény, hogy Ajsán és Csengén is kevesebb a pötty és kevésbé ronda. Csenge is 39 fokos lázas volt pár napja, talán még a "megfertőző" Ajsa viselte a legjobban.
Egyszóval most van három elanyátlanodott lányom, akik fokozott törődésre vágynak. De ez nem csak ebben a beteges időszakban érvényes - Csenge egy ideje rákapott a a dologra. Elernyed és panaszos Hangon csipogja: "Csenge kicsi baba!" és reménykedve várja a babusgatást. Anya kapcsol, "aggódva" visszacsipog... és babusgat. 
Na de a legújabb szóhasználatuktól nincs szülő, aki ne olvadozna. :-) Eltűnök a fürdőszobában és az ajtó előtt pár másodperc múlva a következő kétségbeesett Bambi-hangon elnyöszörgött mondatot hallom: "Hol van az ANYUKÁM, nincs meg az anyukám!" Ez az "anyukám", "apukám" kifejezés most a sláger. "Hazajött az apukám! Itt van az anyukám!" - vigyorogva ismételgetik egész nap, mert rögtön rájöttek, hogy levesznek vele minket a lábunkról... :-)
Hanga is új becenevet kapott Csengétől. Először nem értettem, mit harsog "A" magzatom, azt hittem hajgumit kér (következetesen "hammuginak" hívják a hajgumit). "Hanga-bugi, Hanga-bugi", szólongatja hugicáját... félrehallotta férjem "Hanga hugi"-ját. :-)

Jelentem, két új nyertesünk van: Hanga és Csenge - ilyen sorrendben. Hangán két napja jelentek meg az első pöttyök, nővérén tegnap. Csenge teljesen elalélt a boldogságtól, hogy most már végre ő is kaphat a Fenistil cseppekből és a hűsítő habból. Amíg csak Ajsánk volt bárányhimlős, minden nap magyarázgattam neki: "Figyelj Csenge, majd te is kapsz gyógyszert, de csak akkor ha pöttyös leszel. Ajsáról lepotyognak és átugrálnak rád, ok?" Ajsa ma reggel már össze is foglalta a lényeget. Felhúzta pizsamáját, nézegette a hasát, ami már nagyjából begyógyult, majd közölte: "Átugráltak Csengére!" Na igen, kb. ennyi a történet... :-)
Most már nem is bánom, hogy "maradék" 2 csemetém egyszerre lett beteg - elég hosszú lett volna, ha a fertőzésveszély miatt 6(!) hétig nem mehetünk szinte sehová, már az elmúlt két hét is csigalassúsággal telt.
Ha Ajsánál úgy éreztem, hogy elmehetne egy horrofilmbe főszereplőnek, akkor nem is tudom, mit mondjak Hangára: több rajta a piros felület, mint az eredeti bőrszíne. Rengeteg pöttye van, egymást érik és ronda hólyagosak. Teljes sebességgel kenegetem habbal, hintőporral, de elég nehéz versenyeznem egy 1 éves babával - egy mozdulattal letörli magáról, amit felügyeskedtem. A hintőpor egyébként jobban alkalmazható nála, mint a hab (rögtön megtapad), igaz, így úgy néz ki, mint egy csatába induló törzsi harcos.

Ritka pillanatok - relax

Szörnyen nehezen kezelhetőek, hogy bent vagyunk egész nap a lakásban - apa kb. 1-2 órával lefektetésük előtt ér haza, addig meghülyül a család minden nőtagja. Ha férjem fáradtan beesett az ajtón, nekivágunk a játszótérnek (most persze ez is kizárt, mert fertőzőek vagyunk, ha minden jól megy és egyesével kapja el mindegyik csemetém, 6 héten keresztül). Mi vagyunk az egyedüliek a környéken, akik vaksötétben, egy 40-es izzó pislákoló fényénél hintáztatjuk gyerekeinket. A normális családok ilyenkor otthon készülődnek a lefekvéshez.
Hanga sem tűri már a babakocsis létet, ha teljes ötös létszámmal is indulunk sétálni, ki van osztva mindenkinek a meló. Férjem Hangát sétáltatja görnyedt háttal, kézenfogva (egyedül még nem hajlandó), én meg a nagyok után rohangálok - általában még így is kevésnek érezzük magunkat és lógó nyelvvel érünk haza...
Hónapok óta Ajsa és Csenge nem alszik délután - persze önző anya nem zavartatja magát. Ágyukba zavarom őket és 3-ig nincs kegyelem. Általában ezt az időt hangos trécseléssel és játékkal töltik. Átmásznak egymás ágyába, kutyákkal, babákkal és egy ládányi más játékkal felszerelkezve és iszonyú lármás partit csapnak. A sötétben. 10 percenként összevesznek, kiabálnak, sírnak, majd 5 perc elteltével éktelen rötyögésbe kezdenek. A lényeg, hogy bármit is csináljanak, az hangos és előbb-utóbb fel is keltik a másik szobában szundikáló hugicájukat. 
Koncentráljunk hát idegrendszerkikészítő viselkedésük mellett az édes pillanatokra (aztán remélem, hamar beköszönt a jó idő, Hanga hajlandó lesz egyedül is sétálni és egy kicsit könnyebb lesz a helyzet)
Hónapok óta kedvenc szófordulatuk a "szeretlek". Minden átmenet nélkül átölelik az embert és egy "szeretlek anya, szeretlek apa" érzelemkitöréssel a nyakunkba ugranak. És ezt még fokozni is tudják: átölelik Hangát - szeretlek Hanga, Ajsa átöleli Csengét - szeretlek Csenge...és így tovább, az összes lehetséges kombinációban.
(Azért ez a testvéri szeretet egy érzelmi hullámvasút: állandóan ugrásra készen kell állnom, mert ha nem tetszik nekik hugica viselkedése - meg merte fogni a játékukat -, gondolkodás nélkül lelökik az ágy tetejéről, Hanga meg koppan a fejével egy nagyot a padlón... De egymást sem kímélik a nővérkék. A szomszédok lassan már csak egy mondatot hallanak tőlem: "Káromkodás, káromkodás...nem igaz, hogy 2 percig nem tudtok veszekedés, verekedés, vonyítás nélkül meglenni!!!")
Már megint elkalandoztam: tehát szép pillanatok. Imádom őket esténként batakarni. "Megyek, beszagolok!" kiáltással minden este ellenőrző körútra indulok a gyerekszobában. Ezt szó szerint kell érteni - "végigszagolgatom" őket, szükség van-e pelenkacserére. Igazából régebben volt jellemző, mostanában már nem kell újracsomagolni senkit. Végigjárom az édesen hortyogó, kezüket, lábukat szétdobó társaságot és betakargatom őket. Engem mindig megnyugvással töltött el, mikor gyerekkoromban féléber állapotban érzékeltem, hogy betakargatnak - most ugyanezt érzem, mikor én rendezem el rajtuk a paplant.
Majd becsukom magam mögött az ajtót és olvadozó mosollyal az arcomon odaszólok férjemnek: "Olyan édesek!" Ez a réveteg állapotom másnap reggel azonnal szerte is foszlik, mikor még a reggelimig és a kávémig sem jutottam el, de ők már megint összekaptak valamin.
Odavagyok a palócos tájszólásukért. Nagyszülők sokszor meg sem értik őket, ilyenkor beállok szinkrontolmácsnak. :-) Megáll az eszem, mikor a legnagyobb komolysággal használják egymás között a "bocsánat", "parancsolj", "érted?" szavakat. :-) Kedvencem: "Anya, Csenge nem álmos, érted??!" És néz rám, mint egy hülyegyerekre.
Hanga meg egyszerűen úgy, ahogy van zabálnivaló. Egy rossz szavam se lehet rá. :-) (Hacsak az nem, hogy kópé-csillogó szemekkel imád belémharapni a kis tűhegyes fogaival. :-) )
Reggelente, ha túl korán ébred és magam mellé veszem az ágyba, míg össze nem szedem magam, átölel, puszilgat - ilyen meghitt összebújást nem tapasztaltam nővéreinél ennyi idősen. Persze ők is adtak puszikat, de Hanga olyan békés, "buddha" nyugalommal hajtja rám fejét, amit izgő-mozgó tesóinál nem érzékeltem.

Hangicsek rákapott a táncra - és továbbra is megtámadja nővéreit. :-)

Hugi kihasználja az alkalmat, hogy Csenge még alszik és rástartol a babájára. Igyekszik minden percet kihasználni, mert csak ilyenkor kaparinthatja meg a becses kincset.

Pöttyöske

Aggódom, milyen éjszakánk lesz. Hanga az elmúlt hetekben olyan rosszul alszik a foga miatt, hogy én már tegnap hajnalban csak azt tudtam ismételgetni: "Meghalok, kész, kipurcanok, nem bírom." Hányingerem volt a fáradtságtól. Felkel éjfélkor és megy a műsor 2-ig...vagy kezdi hajnali 1-kor és tart 3-ig - a 2 órás időintervallum állandónak tűnik. Mindegy, hogy ringatjuk, kőkeményen ágyába dugjuk, magunkhoz vesszük, mellkasra fektetve babusgatjuk - semmi nem használ, 10 másodpercig nem marad egy helyben. Felpattan, átmászik rajtunk, újra lefekszik, újra felpattan és megállás nélkül tépi a haját. Éjszaka már nem bírtuk tovább, hamarabb aludtunk el, mint ő - legközelebb arra keltünk, hogy nincs az ágyunkban és sír - a szőnyegről szedtük fel, szerintem ott is szundikált egy kicsit...
Na de most szortyog Csengével együtt - naná, hogy ettől nem fog aludni egyik sem normálisan... Lassan nehéz követnem, hogy ki mikor milyen hűsítő habot, cseppet, orrspray-t, gyógyszert kap.
Ajsa szerencsére jól tűri a bárányhimlőt, állítása szerint nem viszket neki - agyondicsérem, milyen rendesen tűri a pöttyök kenegetését. Kreatív anya még a babáikat is bepöttyözte filctollal - teljes lelkesedéssel álltak neki orvosi táskájukkal gyógyítani őket. Csengét elég nehéz meggyőznöm, hogy őt nem kezelhetem bárányhimlő ellen - ő is szeretne ilyen kis piros bigyókat. Kirekesztve érzi magát a szentem. Sebaj, nemsokára teljesül a kívánsága...
 

Mától kezdve egy darabig nem nagyon érintkezünk a külvilággal - Ajsa bárányhimlős lett. Védőnőnk szerint 2 hét múlva (vagy még hamarabb) Csenge és Hanga is elkapja. A nagyok vakaródzása miatt nem aggódom, nekik el tudom magyarázni, mi a helyzet...na de Hanga? Hát meglátjuk. 

3 aktív csemete terelgetése, nevelése egy idő után kemény parancsnokká változtatja az ember lányát... ami jelentős "határozottságszint-emelkedéshez" vezet. Ennek köszönhetően az utcán, a boltban az idegen felnőttek bírónak, ügyvédnek, a gyerekek óvónőnek néznek. Na igen, előjött belőlem a "főnök", de muszáj, mert még így is inkább a különbejáratú cselédüknek érzem magam. :-)

Elég körülményes bármit is játszani velük, mert fél percen belül úgyis verekedésbe-veszekedésbe torkollik a "helyettesítsük már egy kicsit a tv-t játékkal" reménytelen kísérletem.
Mindegy, hogy könyvből meséléssel, mágneses bábszínházzal, építőkockákkal, miniatűr bababútorokkal, puzzle-lal rukkolok elő - Hanga, a kis felfedező lerombolja a készülő tornyokat, érdeklődve szétszedi a bábszínházat, átgázol a bababútorokon, miközben azok reccsenve törnek térde alatt, kitépi a könyveket a kezünkből... Minden érdekli. Nővérei erre felháborodott sikítással-dühkitöréssel reagálnak. (Hogy miért borulnak ki még mindig minden egyes alkalommal? Fél óránként megismétlődik a szituáció...)
Csengét és Ajsát sem kell azonban félteni: a külön Hangának kiszórt elterelő játékokra azonnal rávetik magukat, bármi is legyen az (majd persze nem játszanak vele és elhajítják a lakás másik sarkába) - ilyenkor Hanga sikít. És ezt a nagyon izgalmas eseménysort különböző kombinációkban adják elő: Csenge veszi el Ajsától, Ajsa veszi el Hangától, Hanga veszi el Csengétől, Ajsa veszi el Csengétől... és így tovább egész nap. A végeredmény egy 12 órán át tartó nyüszítés-veszekedés halmaz és anya megtépázott idegei. Én meg lassan papagájnak érzem magam, annyiszor ismétlem: "Nem verjük fejbe Hangát a tányérral! Ne vedd el Hangától! Hanga kisbaba, ne lökd le hanyatt a kanapéról! Hanga, engedd el Csenge haját! Ajsa, nem verekszünk!..."

A két kis energiabomba

Vicces Ajsa

"Jó testvérek" pillanatok

Tudom, hogy maximálisan el vagyok maradva, de halaszthatatlan melóm támadt, ami elviszi minden "szabad időmet" - ez este 9-től éjfélig tart, úgyhogy nehezen haladok. :-(

Reggel ébresztettem Csengét: "Jó reggelt Csenge, ma van a névnapod!" Már pattant is, kirohant az ebédlőasztalhoz, közben hívta a még morcosan-álmosan hunyorgó Ajsát: "Gyere Ajsa, te is kapsz tortát!"
Eltartott egy ideig, mire elfogadta, most nincs torta... :-)
Az elmúlt héten Hanga átesett élete első komolyabb betegségén - volt minden, hányás, hasmenés, de a legjobban a láza borított és fárasztott ki minket. Voltunk 40 fok felett is és semmilyen gyógyszer nem használt különösebben. Így hát hűtőfürdőztünk, éjszaka óránként keltünk és aggódva néztük a lázát (hajnalban is folyamatosan 38-39 volt) - ismét átélhettük, milyen, ha az ember nem alszik és másnap csak kába fejjel támolyog. De ilyen élmények után az ember értékelni tud egyszerű dolgokat: egész egyszerűen milyen megkönnyebült érzés is, ha megfogom a gyerekem fejét és végre csak hőemelkedése van.

Kicsit fejfájósak a mindennapjaim. Ha 2 gyerek 5 percenként veszekszik, verekszik egymással, akkor 3 gyerek mindezt 2 percenként műveli. Hangát cseppet sem kell félteni, hatalmas tenyeresekkel és kitartó hajfürtcibálással jutalmazza nővéreit, akik MEGÁLLÁS NÉLKÜL elvesznek tőle MINDEN játékot. Egyszerűen már sportot űznek belőle. 
Így 2 percenként üvölt, sír, vonyít valamelyik csemetém. Fáradtan, lemondóan vetek rájuk egy pillantást és a következő kép fogad: Hanga beleragadt Csenge hajába és tépi, mire nővére dühösen ordítva hanyatt löki hugicáját, aki egy bukfenccel összekötve leesik a kanapé tetejéről. Már fel sem izgat a kép, annyiszor láttam... :-)
 

Otthon, édes otthon! :-)
Onnantól kezdve, hogy apa betette lábát a lakásba, fotelként funkcionál. Sok kis láb tapossa, gyűri, rámászik a feje búbjára - nincs menekvés. Az ember ilyennek képzeli a meghitt, családi idillt. 

Estére már csak vonszoljuk magunkat férjemmel - a lefekvés előtti teendők (3 gyerek fürdetése, vacsora, kötelező pluszmelók, beiktatott nyűgösködő műsorok elhárítása, a lefekvés elhúzására irányuló törekvéseik kijátszása) 3 órát vesz igénybe. Ha 8-kor akarom rájuk zárni az ajtót (miközben naivan azt hiszem, még nem kell ma ötször bemennem, hogy leszidjam őket), 5-kor már neki kell látni a teendőknek.
És a lényeg csak ilyenkor kezdődik: mesteri módon szövetkeznek és mindent kitalálnak, csak még egy kicsit elhalaszthassák az alvást.
Pl. egész délután nem akarnak semmit vacsorázni, de mikor bejelentem, hogy "lefekvés", mint az őrültek rohannak az asztalhoz "éhes vagyok" felkiáltással. Na persze, mikor előrelátóan "rajtam nem fogtok ki" észjárással egész délután tömöm őket és már a vacsorát befejező kakaót sem tudják meginni, annyira tele vannak, vajon mi a reakció? Anya elkiáltja magát: "lefekvés" és már tepernek is az asztalhoz "Csenge nagyon éhes" kiáltással. Hogy eszem a szívüket! :-)
De van még más is a repertoárban: nem akarok lefeküdni, inni kérek. Egy idő után, megunva az újabb időhúzó játékot, már előre kínálgattam őket innivalóval, hogy ne az ajtó bezárásakor jusson eszükbe, éppen szomjan halnak. Megisznak egy vödörnyi baracklevet, de az altatódal végén, mikor tudják, mi következik, kétségbeesve vízért könyörögnek. Üvöltenek, szenvednek, ideges anya odalöki a vizet (mást már nem kapsz, mert fogat mostál), megelégedve átveszik a poharat és isznak belőle KÉT kortyot. És ez a két korty hosszú-hosszú percekig tart. Múltkor férjem kiszúrta, mit is csinál Csenge ilyenkor: belekortyol a vízbe, visszaköpi, belekortyol, visszaköpi...naná, hogy sokáig tart. Közben elégtétellel nyugtázza, hogy szülei ott állnak ágyánál és várakoznak. 
Az a szerencse, hogy az esetek többségében valamelyikünk teljesen nyugodt - miközben a másik már teljesen lemerült. Van, amikor engem száll meg a békesség, végtelen türelem, máskor férjem van soron. Pedig ilyentájt, mikor már csak percek választanak el attól, hogy végre leüljek és kifújjam magam és energiatartalékom már mínuszban, eléggé rosszul esik az időhúzás.
Furcsa, hogy szomszédaink egyáltalán még köszönnek nekünk. Vajon mi járhat a fejükben, mikor kétségbeesett kiátásokat hallanak tőlünk: "éhes vagyok, vizet, vizet"?
Lányaink nagyon viccesek - még mást is kitaláltak. Rajtuk van az éjszakai pelenka és felváltva rohannak vigyorogva a wc-re, mert pisilni, vagy kakilni kell. Pizsama le, pelenka le, budira fel. A kakis sztori sokkal viccesebb, mert azzal tovább lehet ücsörögni a wc-n. A végén nem csinálnak semmit (morogva visszarakom a pelenkát, nadrágot), ők pedig megelégedve futnak vissza ágyukba.
De még össze szoktak balhézni az ágyukban alvó kutyákon, nyuszin, babán, vagy egyszerűen azért, mert Csenge átmászott Ajsa ágyába és ez nem tetszik neki. Aztán felébresztik a gyerekszobában velük alvó Hangát...na ekkor már egymásra mutogatunk férjemmel - "menj be te, nem te menj be" - , mert már se a lábunkban nincs erő, se a fejünkben egy ép idegszál.
Egyébként az időhúzást leszámítva, Csenge és Ajsa alvási szokásaival maximálisan elégedett vagyok. Másfél évesen még felriadtak minden apró zajra, elkezdtek sírni...2 éves koruktól ez teljesen megváltozott. Sírhat Hanga, bekapcsolhatom hajnali 2-kor a mikrót - csak befordulnak a fal felé és alszanak tovább. Felébrednek a sírásra, de nem törődnek vele. Mint a fáradt felnőttek - igényük lett az egész éjszakán át tartó alvásra. Azóta lehet bármekkora lárma, nem érdekli őket, egyszer sem kelnek fel - aludni akarnak és kész. A kedvencem, amikor reggel 7-kor ébresztem őket és Csenge, mint egy durcás kamasz rámvágja az ajtót morcos-bozontos fejjel, miközben közli velem: "Csenge alszik, zárd be az ajtót!"

Minap cuckától kaptam egyfajta kitüntetést, amin jól meg is lepődtem - köszönöm szépen! :-)

"Igazából nem is jó szó rá a díj - szóljon, akinek eszébe jut rá jobb kifejezés - inkább jelzés a barátságról és a közelségről, ami legkevésbé értendő földrajzilag.
Lényege, hevenyészett fordításban: Ha blogolsz, hiszel a 'proximitásban' a térben, időben, és kapcsolatokban való közelségben és teszel is érte. Ezek a blogok különösen varázslatosak. Íróik célja, hogy barátokat találjanak. Nem az anyagiak vagy a hatalom érdekli őket. Reméljük, hogy amikor kibomlik a szalag az üzeneten, még több barátság fog születni. Figyeljünk oda jobban az ilyen blogokra!
Add tovább nyolc újabb blogolónak és mutasd meg ezt a leírást is!"

És kinek adnám tovább a díjat?
Nem tudom, meglepő információ-e, de kevés szabadidőmben csak kevés más blog olvasására futja. :-)
Így két blogolónak tudom csak továbbadni: Besonak, akit irigylek a kreativitásáért (remélem egyszer én is festek majd Kisvakondos sámlit a lányaimnak :-) ) és nuttosnak, akinek majdnem Hangával egyidős ikerlányai vannak. Rég hallottam felőled, de azért remélem, még van pár egészséges idegpályád! :-)

(Beso, el vagyok maradva egy másik játékkal is, de az nagyobb lélegzetvételű dolog, igyekszem! :-) )

Szülinapoztunk pénteken, szombaton, vasárnap és még tartunk egy bulit a lakóparkos szomszédokkal és gyerekeikkel  most vasárnap is. Minden egyes alkalommal új torta került az asztalra, gyertyával, tűzijátékkal... szerintem a lányok hétfőn nem is értették, aznap miért nem zendített rá őrült családjuk a "Boldog szülinapot"-ra. :-)

Az első bulim

Az első tűzijátékom























Az első tortaszeletem
























Az első kalapom

Hanga sokkal jobban kötődik hozzánk, mit nővérei ebben a korban. Ha nem látja a szüleit, keserves, vigasztalhatatlan sírásra fakad és vakon törtet előre négykézláb, miközben kétségbeesetten, legörbült szájjal, potyogó könnycseppekkel keresi alávaló anyját és apját, akik magára hagyták őt. Talán most kezdi valamennyire elfogadni a nagyszülőket, de még nem az igazi. Csenge és Ajsa hamarabb elfogadott másokat rajtunk kívül (nem tudom, segített-e ebben az, hogy ketten vannak), de hát minden gyerek más. Egy darabig így még nem mehetünk el férjemmel kettesben egy mozifilm, színházi előadás időtartamára (egy hosszú hétvégéről ne is beszéljünk), na de csak eljön annak is az ideje. Végül is biztató jelek már láthatók, most hétvégén a nagyik végre ölbe vehették Hangát és a kisasszony kegyesen elfogadta közeledésüket. :-)
Ha meg nem jön össze, legfeljebb az idegrendszeri probléma lesz a következő a listámon - eggyel több vagy kevesebb, már nem számít. Kezdem úgy érezni magam, mint egy nyugdíjas nénike, lassan csak az egészségügyi bajaimról fogok beszélni. :-) Kicsit leépültem, persze én is tudom a megoldást: pihenni kéne. Na ja. Majd egyszer.
Ugorjunk más témára. Közös alvás a gyerekszobában jól megy, igaz nem lennénk Hanga helyében. Este 8-kor olyan álmos szegénykém, hogy rögtön hasravágja magát, ahogy bekerül a kiságyába. Bezárjuk a gyerekszoba ajtaját az altatódal után és nővérei azonnal hangos trécselésbe kezdenek.Mit trécselésbe, kiabálva beszélgetnek, mint két nagyothalló öreghölgy! Olyan hangerővel, hogy a harmadik szomszéd is hallja, nekiállnak vidáman, éles hangon kurjongatni: "HANGA! ÉBESZTÓ!" Szerintem még oda is állnak a kiságyhoz, hogy jobban hallja. Ilyenkor anya szélviharként bent terem a szobában és suttogva lehordja a díszes társaságot - majd kimegyek... és folytatják. Annyi a szerencsénk, hogy Hangicsek nagyon álmos már ilyenkor és nem zavartatja magát a horpasztásban. Nővérkék még egy órán keresztül viháncolnak, végül ők is megadják magukat. 
Csenge és Ajsa rendmániás (na ezt mondjuk senki se hiszi el nekem, ha figyelmeztetés nélkül toppan be hozzánk). Persze, hogy úgy néz ki napközben a lakásunk, mint egy ovi, ahol egy kiscsoport szétpakolta az összes létező játékot (nem is járok messze az igazságtól), viszont az apró részletekre nagyon kényesek. Ha nincs visszatolva egy fiók, nincs rendesen becsukva egy szekrényajtó - máris ott teremnek és korrigálják a hibát. A kezük nem lehet koszos evés közben, mert kiborulnak. Egy csepp étel nem eshet le a tányéruk mellé, mert kiborulnak. Nem lehet koszos a szájuk, mert kiborulnak. Azonnal kell le-, feltörölni mindent, nincs kegyelem. A cseléd meg röpködhet körülöttük, parancsaikat teljesítve...Majd hálás szempillarebegtetéssel megköszönik: "Köszönöm szépen, anya" És kissé oda nem illően még hozzáteszik: "Szívesen". A kedvencem: ha rálépek Ajsa lábára a nagy futkosásban, közli velem, hogy "bocsánat".
Tegnapelőtt este, mikor visszamentem elringatni Hangát, mert felébresztették a dumálással, bemutatták a legújabb produkciójukat - végigénekelték velem az "Este jó"-t. Elejétől a végéig, minden egyes szót megismételve. Néha előttem tartottak az éneklésben, néha lemaradtak, néha szinkronban voltunk. Igyekeztem visszatartani a nevetésemet, de nehezen ment. Aki hallott már ennyi idős gyereket énekelni (pláne egy duót), az megérti - tele volt félrehallott, furcsa szavakkal, de pont ettől volt olyan édes az első daluk. :-) Nagyon büszkék voltak magukra, mikor befejeztük. :-) Hanga addigra már ott sem volt, ernyedten lógott feje a vállamon. 
Ezek szép pillanatok. Összességében több szép pillanat van, mint hiszti és anya ugráltatása, csak fáradtan, szoruló mellkassal, alacsony vérnyomással, magas pulzussal, éhgyomorra, kávé nélkül, feltöltődés nélkül és még sorolhatnám hosszan, könnyebb kimerülni. De imádnivalóak...csak több anyacselédre lenne szükségük. :-)

A nővéreim két oldalról halmoznak el puszijaikkal

Hanga pénteken lesz 1 éves - el se hiszem! :-) Te jó ég, mennyire különbözött az ő első életéve a lányokétól - ég és föld a különbség... Talán szeretnék majd valamikor még egy gyereket, de nem fogok ikrekhez ragaszkodni. Kivételes ajándék, hogy ikrek anyja lehetek, de azért nem repetáznék. :-) Embertelenül nehéz.
Tegnap kezembe akadt a "kis füzet", amibe Csenge és Ajsa etetéseit jegyeztük fel. A sok gyerek között egy idő után már azt se tudtuk, ki mikor rottyantotta tele egyáltalán a pelenkáját, legutóbb melyik baba mennyit evett és mikor a tápszerből - mindent írkálnunk kellett. "Most Csenge azért üvölt, mert éhes? Ő kapott enni 1 órája, vagy Ajsa? - apa, keresd már elő azt a füzetet! Nem, Ajsa evett rendesen, Csenge csak egy féladagot kapott, ok, akkor éhes..."

Részlet a füzetből - Csenge és Ajsa 1 hónapos

05.15 Ajsa 100 g tápszer
06.10 Csenge szopt., D vitamin
07.10 Csenge 70 g tápszer
07.45 Ajsa szopt., D vitamin
09.45 Ajsa 60 g tápszer, SZ(=beszart a gyerek :-) )
11.10 Csenge szopt.
11.50 Ajsa szopt.
13.00 Ajsa 80 g tápszer
13.00 Csenge 50 g tápszer
13.30 Csenge szopt., SZ(betojt, tehát ma nem lázmérőzünk egyik babánál sem)
15.30 Csenge 100 g tápszer
16.00 Ajsa 100 g tápszer
18.30 Csenge szopt., 50 g tápszer+60 g később
18.30 Ajsa 100 g tápszer
21.00 Csenge 40 g tápszer
22.00 Ajsa 100 g tápszer
22.45 Csenge 30 g tápszer
01.45 Ajsa 105 g tápszer
05.15 Ajsa 100 g tápszer
05.30 Csenge 100 g tápszer és felvirradt egy új nap - vajon ma mit fogok csinálni? :-)

Nem is értem, miért éreztem úgy, hogy egész nap csak etetek - ráadásul nagyon lassan ettek, néha 50 perc is volt, mire egy gyerek végzett és lassan újra kezdtük. 
Hangával sokkal egyszerűbb volt a helyzet. Volt lehetőségem csak vele foglalkozni, ha óránként volt éhes, óránként tehettem mellre, így normálisan beindulhatott a tejtermelés. Nem kellett tápszert használni és a hozzá tartozó időrabló tápszerbekeverés, melegítés, edények kifőzése is elmaradt. 
Az előbb is, mikor elringattam az ölemben - alig akartam berakni az ágyába, olyan édesen szuszogott. Nagyon más.



 

Ha ilyen nagy létszámú gyereksereg egyszerre nyűgös, az borzalmas. Ilyenkor férjemmel nem győzünk elég hangosan kiabálni, csak hogy megértsük egymás szavát - egy őrültekházához hasonlítanám az összképet. Egymást arrébb lökdösve rohanunk ki a konyhába: "Én most mosogatok, te kösd le őket! Nem, inkább én mosogatok...! Legutóbbi rohamuk alkalmával apa még arra is képes lett volna, hogy -5 fokban, sötétben felmossa a teraszt. :-) Nagyon nehéz ilyenkor megőrizni a higgadt, józan énünket.
Na persze máskor meg nagyon édesek - ne csak a negatívumokról írjak -, de nehezebb úgy nyugodtnak lenni, ha az ember napi 24 órában benne van a dolgok sűrűjében.
Emlékszem, nem is olyan rég még azon siránkoztam, hogy nem akarnak "magyarul" megszólalni, csak a közös ikernyelven hablatyolnak egymással... Most meg egész nap be nem áll a szájuk. :-) Főleg Csenge a nagydumás, képes minden mondatát 15-ször elismételni, levegővétel nélkül. Néha forgatjuk szemeinket férjemmel, mikor mindenki egyszerre, hangosan mondja a magáét- eszméletlen, milyen fejhangon képesek gyakran beszélni - és úgy tesznek, mintha elsőre nem értettük volna meg, ezért még párszor tudatosítják nehézfelfogású szüleikben...

Nagyon sokáig saját kisasztaluk volt a nagyoknak, nem akartam az étkezőasztalhoz engedni őket. Úgy ettek, mint két kismalac és egyszerűbb volt így eltüntetnem a pusztítást. Néhány hónapja azonban együtt eszik az egész család, nincs gyerekasztal -felnőtt asztal felosztás, mindhárom csemete saját helyet kapott a "szülők asztalánál".
Egy ideje már a kókányok fürdetését is összevontuk. Hanga mindig vágyakozó tekintettel, lábujjhegyen állva kuksizott a kád oldalánál, miközben nővérei fürcsiztek. Megsajnáltuk szegényt, így bekerült hozzájuk - annyira, de annyira részt akar venni mindenben, amit a tesók művelnek! :-)
Nem tudom, fog-e Csenge és Ajsa emlékezni a Hanga születése előtti időkre. Szerintem legelső emlékeikben már hárman, Hangával kiegészülve látják majd magukat, mintha a kezdetektől fogva így éltek volna. Ez jó...

Véget értek az ünnepek, lassan talán időm is lesz leülni a gép elé, hogy megörökítsem a bekövetkezett változásokat. 
Két nővérke kezdi teljes értékű családtagként, testvérként, játszótársként kezelni Hangát. A legnagyobb változás Csenge részéről történt, Ajsa korábban is jobban elvolt Hangicsekkel. Kegyesen leereszkedik hozzá - ok, most már nem is vagy olyan kis pisis, talán játszani is tudok veled. :-) Édesek, ahogy hárman elvonulnak a gyerekszobába és teljesen elmélyülten, összeszokott csapatként kávét főznek, történeteket játszanak miniatűr figurákkal... Hanga meg persze odavan a boldogságtól, hogy őt is beveszik. :-) Igaz, mindkét nagy sportot űz belőle, hogy hugicájuknál egy játék se maradjon fél percnél tovább - egyszerűen mindig az kell nekik, ami nála van (még ha el is dobják rögtön). Hiába a szép magyarázó hang, vagy kiabálás - nagyon nehéz erről leszoktatni őket. Hanga mint egy kis Buddha, a 3. gyerek nyugalmával és békéjével csak felkap egy másik játékot és reménykedik benne, hogy ez már 40 másodpercig nála lehet. Sokkal békésebb, nyugisabb természetű, mint nővérei, de a kópéság, huncutság neki is ott csillog a szemében.
Hogy ez a Csenge milyen vicces! :-)

Na és persze ő is apás, mint nővérei. Ha apa feltűnik a szobában, azonnal panaszosan sírva tekeregni kezd az ölemben, hogy átmehessen hozzá. Férjem látva duzzogó-féltékeny tekintetemet, csak ennyit mond: "Csak viccesnek kell lenned, ennyi az egész! :-)"
Apa bokájánál fogva lóbálja Hangát, aki ezt végigvigyorogja és repetát kér, négykézláb üldözi 3 visonva menekülő csemetéjét, eljátssza, hogy egy manó elkapta a kezét a szekrényben, miközben Csenge és Ajsa döbbenten pislog. Be nem rakná Hangát az ágyba, csak akkor, amikor már álomba ringatta és édesdeden szuszog...
Ezt az álomba ringatást már Csengénél és Ajsánál sem voltam hajlandó bevezetni és Hangánál sem szándékozom. Meg kell tanulniuk egyedül elaludni, és áldom az eszem, hogy emellett kitartottam - rengeteg történetet hallok az ismeretségi körből, ahol még 10-11-kor is fent van este a gyerek és valamelyik szülőnek ott kell feküdnie mellette, míg el nem alszik.
Nálunk 8-9 körül bezáródik a gyerekszoba ajtaja és nem marad bent velük egyikünk sem - lehet, hogy még 1 órán keresztül műsoroznak, beszélgetnek a nagyok, de legalább elkezdődhet a saját életünk. Saját élet este 9-11-ig? Nem sok, de már ez is valami. Igaz ez bonyolultabb lett, mióta Hanga is bekerült, mert zavarják a húgukat - ilyenkor még bemegyek rendet tenni, magyarázgatni, miért is kéne csendben maradniuk, végső esetben pedig ki kell hozni Hangát, úgyhogy ez most egy kicsit nem fog működni.
Férjem ma kimondott egy alapigazságot: "Az a legnehezebb a szülőségben, hogy nincs szabadnap." Az elmúlt 2 és fél évben nem volt hétvége, szabadság - ha néha összejött egy kettesben eltöltött ebéd, vacsora, séta, az már nagy szónak számított. Ráadásul az első kört dupla műszakban nyomtuk.
Egy hosszú hétvége az álmom a Lillafüredi Palotaszállóban, ahol a nászutunkat töltöttük - még soha, sehol nem éreztem magam olyan jól, mint ott. Csenge és Ajsa már elég nagyok lennének, hogy a nagyszülők vigyázzanak rájuk, de most Hanga túl kicsi, ráadásul kikészül, ha nem vagyunk a közelében - még a nagyszülőket sem nagyon engedi magához, csak távolról vigyorog rájuk.

Na jó, akkor most nem kezdek bele annak ecsetelésébe, milyen kimerítő, fárasztó 3 gyerekkel egy orvosi rendelőben kihúzni az egy órás várakozási időt, közlekedni velük, egyszerűen bármilyen hétköznapi tevékenységet végezni... Már csak vonszoljuk magunkat férjemmel, ennél többet nem is írok róla - FÁRADTAK vagyunk és kész. 
A fül-orr-gégész, miután irreálisan magasra feldugott egy csövet üvöltő-örjöngő Hanga mindkét orrlyukába, továbbküldött minket a Heim Pálba. Csinálják meg ott is ugyanezt a tükrözéses vizsgálatot, mert nekik jobb eszközeik vannak. Meddig kell még kínlasztani szerencsétlen gyereket?
Más. Nehéz volt Csenge és Ajsa csecsemőkorában megvalósítani, hogy egyszerre aludjanak - és ez csak nehezebb lett az idő múlásával, hisz egyre kreatívabban szórakoztatják egymást alvás helyett (mostanában lassan már minden játékot kihozok a szobájukból a délutáni szunya idejére, mert a teljes sötétségben is megtalálják azokat és kiborítják, szétpakolják, ágyba hordják...)
Nehéz volt, mikor a rácsos ágyat felcseréltük gyerekágyra, így már zord-idegbeteg anya nem tudta őket ketrecbe zárva lokalizálni, hogy végre egy kis nyugta legyen. :-)
És itt az újabb nehézség: 1 hete becipeltük Hanga ágyát is a gyerekszobába - itt az idő, aludjon minden gyerek együtt. 
Hol is kezdjem? Adott 3 aktív hipergombóc, különböző életkorral, ebből fakadóan eltérő alvási igénnyel, szokással, na és persze milyen izgi, ha hárman bulizhatunk alvás helyett. Hanga odáig van a boldogságtól, hogy most már ő is nagylány és bekerült az elit körbe. Nem is alszik el, annyira felpörög a megtiszteltetéstől, hogy nővérei között lehet a sötétben, még ha nem is aludt egész nap és normális esetben már órák óta hortyogna...
Teljesen kiszámíthatatlan az elalvás. Egy hét távlatából elmondható, hogy egy darabig az nem fog működni, hogy a 3 gyerekre rázárom az ajtót és "jó éjszakát". Ez működött Csengénél és Ajsánál az elmúlt másfél évben, de az új lakótárs borítja a jól bevált rendszert. Hanga idáig magától aludt el, csak betettük az ágyába, na egy darabig ez sem lesz így. Amíg nem múlik el az újdonság varázsa, a következő a helyzet: ha a nagyok délutáni alvása kimaradt, mert ökörködtek és az idegeimen tapostak viháncolva négy lábbal, könyörtelenül este 7-kor ágyba dugom őket (ami leggyakrabban elhúzódik 8-ig, hiába teperek, hogy minél hamarabb ágyba kerüljenek). Hanga 1 órával később megy be hozzájuk, de félig álomba kell ringatni, mert az új helyszínen azonnal felpattan, visítani kezd, felébreszti a nővéreit és kezdődik az egész elölről... 
Ha Hangának elmaradt az egyik napközbeni alvása, vagy keveset aludt (mert a tesók a rohangálásukkal, birkózásukkal túl hamar felkeltették), fél 8-kor berakjuk a gyerekszobába, nagyok 1 órával később követik, de még beszélgetnek, viháncolnak, hugit felkeltik, kezdődik az egész elölről... És ennek hányféle variációja létezik!

Viháncék

Fáradt vagyok, feszült, ma nyűgösek voltak, nem akartak aludni,  sehogy sem állok a karácsonyi készületekkel, összecsapnak a hullámok a háztartás felett és rengeteg elintéznivalónk van - szóval igyekszem tömör, lényegretörő lenni.
1 hónapja férjem megjegyzi: "Te figyelj már, Hangának nagyobb az egyik pupillája, mint a másik." Nekem nem nagyon tűnt fel, de legyen, menjünk szemészhez. Szemész megállapítja, igen, ez pupilladifferencia, de nem a szemével van a gond, beutalót ad a neurológushoz. Na itt már kezdődik a gyomorgörcs, 10 hónapos gyereket ideggyógyászhoz vinni? Időpontkérés, mindenhol csak jövőre van hely. Na persze, addig nyugodtan malmozok majd abban a tudatban, hogy komolyabb probléma is lehet... Főleg, hogy utánaolvastunk, idegrendszeri sérüléstől kezdve agydaganatig mindennek tünete lehet a differencia. Heim Pál-ban megsúgnak egy telefonszámot, felhívom, következő munkanap már mehetünk is. Idegesen beállítok Hangával: igen, tényleg nagyobb az egyik pupilla, szerinte az arcának jobb fele ráadásul asszimetrikus mozgást végez a balhoz képest, a két tünet miatt beutalót ad CT-re. Gyomorgörcs tovább nő... Majd jön a gyomorszájon rúgás: mozdulatlanul kell feküdnie, amíg felvételt készítenek az agyáról, ezért altatásban kell végezni. Lehet, hogy megsérült valahol az idegpálya - szerinte nem néz ki betegnek, de mindennek utána kell járni. Nehéz CT-re időpontot szerezni, de a következő hétfőre kiharcol egyet a Heim Pál-ban. 
1 hét tömény idegeskedés, várakozás kezdődik, szombatra mindhárom lány náthás lesz. Hétfőn reggel betelefonálok a kórházba, mi ilyenkor a helyzet - hát, így nem vállalják az altatást. Szuper. Újabb időpontot kapunk a következő hétfőre, újabb ideges várakozás...
És nehezen, de felvirrad a nagy nap. Beavatkozás előtt 4 órával nem ehet semmit, mert kihányja, a kórházban kiderül, hogy inkább 5 óra az a 4 óra, ha tápszert is evett, újabb plusz 1 óra várakozás a kiírt időponthoz képest. 
Másnap lehet menni a leletért - milyen frappáns, férjem úgyis megy, Ajsát viszi a szokásos vese kontrolljára (már 2 éve járunk, úgy néz ki, ha nem újul ki a probléma, nyáron kell menni utoljára). Idegeskedés Ajsa miatt, idegeskedés Hanga miatt... Férjem olyan állapotban megy az eredményért, mintha a vesztőhely felé tartana. 
A leletet még nem mutattam meg a neurológusnak, pénteken rendel legközelebb, de a latin-magyar szavak egyvelegét olvasva úgy tűnik, minden rendben. A legutolsó sorban véleményként újabb latin szó szerepel, anyuval megfejtve (ő ugyanis orvos) a következőt állapították meg: gyulladás minden területen - azaz homlok-,arcüreg gyulladás. Nem értem, náthán kívül semmi tünete nincs, nem fáj semmije, nem nyűgös, vidáman jön-megy, tesz-vesz egész nap. Úgyhogy holnap fül-orr-gégészhez megyünk, habár a gyerekorvos ma azt mondta, ennyi idős gyereknek még nem lehet arcüreg gyulladása...
Mindegy, ez már a legkevesebb, a lényeg, hogy úgy néz ki, idegrendszeri probléma kilőve. Dokink szerint valószínű, hogy a pupilladifferencia Hangánál alap, nincs oka, de fel kell vezetni a TAJ-kártyája hátuljára és minden kartonjára - ha leesik az oviban valahonnan, ne rohanjanak emiatt vele neurológushoz.

Teljesen el vagyok maradva az írással, de az elmúlt pár nap és ez a hét eléggé húzósra sikeredett  - és még tartogat meglepetéseket :-( .
Nem mondhatnám, hogy könnyű szakaszban élünk mostanában, de a legfontosabb dolgon ma végre túlestünk. Hangával járkáltunk pár hétig különböző szakterületek orvosaihoz, tegnap CT vizsgálaton esett át altatásban (bódításban), ma kaptuk meg a leletet. A mi józan paraszti eszünkkel azt olvastuk ki belőle, hogy nincs gond, de még megerősítést várok egy neurológustól. Sok még az elintéznivaló, mászkálás, telefonálás, de holnap igyekszem részletesebben is elmesélni a történteket.

Csenge és Ajsa olyan, mint egy szerelmespár - irigylésre méltó ez a szoros testvéri kapocs. Teljesen spontán módon egymásnak esnek és  rötyögve ölelgetik egymást. Nem zavartatják magukat nyilvánosan sem, a járókelők meg csak mosolyogva lesik őket. Amúgy is feltűnő jelenség vagyunk, mikor öten kézenfogva (simán körtáncot is lejthetnénk), hosszú kígyózó sorban felszállunk a metróra - néha szerintem titokban azt hiszik, szektások vagyunk. :-) Na de ha még lányaim műsort is adnak...

Elindulás előtti önfeledt pillanatok

Hanga ma 11 hónapos - azért elképesztő, hogy egy hónap múlva 1 éves! Nővérei ennyi idősek voltak, mikor Hanga megkezdte földi pályafutását (na persze még csak pocakon belül :-) ). Második, harmadik gyerekről igazságtalanul kevesebb fotó, videó készül, mint az első- (esetünkben elsők)ről. Elsőgyerekes szülőként még minden az újdonság varázsával hat, megállás nélkül lessük, videózzuk a csemetét: most rám mosolygott, most kijött a 3.foga, te jó ég, egymáshoz ütögeti a kockákat... :-)
Azért is érzem ezt igazságtalanságnak, mert Hanga sokkal hamarabb tanult-, valósított meg dolgokat, mint nővérkéi - mindent elles tőlük. Csenge és Ajsa játék kávét készítenek, játék ennivalót kavargatnak az edénykéikben - egy idő múlva Hanga is melléjük telepszik és csak okos kis tarkóját látjuk hátulról, ahogy kiskanalával és edényével ő is szorgalmas kavargatásba kezdett. A könyvek lapjait soha nem tépkedte, látta a nagyoktól, hogy azt lapozni kell, így ő is mindig így tett - esküszöm, 9 hónaposan kevésbé féltettem a könyvet, ha nála volt, mintha testvéreinél lett volna. Az építőkockákat egymás tetejére helyezi, a kisebb tárgyakat csak ritkán veszi a szájába, szót fogad a "nem" szóra...
Nővérei sokkal később próbálkoztak meg az önálló evéssel, Hangának nyugodtan kitehetem tányérjába a felkockázott párizsit, sajtot, finom kis ujjmozdulataival ügyesen megeteti magát - rám már nincs is szükség. :-)
Nem akarom agyondicsérni, de tényleg sokat jelent, hogy követendő (gyerek)példát lát maga előtt - testvérei játék közben adják át neki a tudást. Békés természete egy felüdülés nővérei után. Férjem meg is jegyezte, ha ilyen temperamentumú ikreink lettek volna, sokkal könnyebb lett volna az első év. Nem hőbörög, könnyen elalszik, még ha fel is sír este, jó őt visszaringatni -azért ezt ikres szülők ritkán gondolják így. :-) Egyszerűen ég és föld a különbség az embert próbáló ikernevelés fáradalmai után. Mert valljuk be, két egykorú gyerek nevelése, ellátása iszonyú nehéz.