gemini

Kezdődött az egész azzal, hogy ha valamelyik nővérkéje a szűkítőn ücsörgött a fürdőszobában, Hanga is azonnal ott termett, és kezdődött a megfigyelés. "Áááh, szóval viszi magával a sámlit, rááll, felteszi a szűkítőt a wc-re, ücsörög, letépi a wc-papírt, törlés következik, leszáll, lehúzza, kezet mos... Ez nekem is tetszik." Első lépésként wc-papírt szeretett volna tépkedni és a wc-be dobálni...utána mindenkit meg akart törölgetni pisilés után. Néha felkéredzkedett a szűkítőre pelenkástul.
Végül kapcsoltam: itt a nyár, a legtökéletesebb évszak a bilireszoktatásra. A szőnyeget úgyis elpakoltam, mert meguntam, hogy mindent kiöntenek, szaladgáljon csak pucér fenékkel, aztán lesz, ami lesz...
2 hete vettem le először Hanga bugiról a pelust, 1 hete az esetek 90 %-ban bilibe pisil...és pár napja a masszívabb dolgok is oda pottyannak. Az első néhány nap azzal telt, hogy felfedezte mi is az a pisi...idáig ugyanis azt diszkréten felszívta a pelenka. Döbbenten nézett ránk és nem értette, mi folyik végig a lábán. :-) A tócsákat soha nem kellett sokáig keresgélnem, mert azonnal meg is csúszott rajta, ahogy ijedten menekülni próbált a helyszínről, úgyhogy egy hatalmas koppanás jelezte, merre induljak a felmosóvödörrel.
Helyzetem sokkal egyszerűbb volt, mint mikor nővéreivel kísérletezgettem. Most azonnal pattanhattam tócsát törölgetni és nem volt a kezemben 6 hónapos csecsemő, akit az ember ugyebár nem dobálgat össze-vissza, mert rohanhatnékja támad. Így sem voltam azért sokszor elég gyors, és csúszott, koppant szegény Hangicsekem. 
Hatalmas lépéselőny volt, hogy már eleve érdeklődően állt a bili-témához, hisz többször találkozott vele a fürdőszobában. Csengével és Ajsával csak azzal hónapok mentek el, hogy egyáltalán ráüljenek a bilire. Rettegtek tőle és sírtak, nem tudták elképzelni mi a fenét akarok tőlük. Ismerettségi körben nem volt nagyobb gyerek, aki bevezette volna őket a bilizés rejtelmeibe, az egész idegen volt és furcsa, anya és apa meg csak nem ül rá, hogy bemutassa, mit is kéne csinálni.
Ezzel ellentétben Hangának két tapasztalt tanára volt, alig várta, hogy ő is kipróbálhassa. (Egyébként azóta a nagyokat is úgy kell elhessegetni a bili mellől, hisz anya állandóan ujjong és tapsol, ha Hanga beletalál, így ők is a bilibe akarnak pisilni a wc helyett... majd csillogó szemekkel várják az ovációt. :-) )
És mi hozta a nagy áttörést? Egyik alkalommal olyan közel voltam, hogy még csak kis tócsa volt Hanga lába alatt, mikor észrevettem, mi történik, gyorsan ráültettem a bilire, így a 70 % betalált a helyére. És jött a mese, ami a két nagynak is nagyon tetszett, habár elég bizarul hangzik. A teljesen hagyományos bilin van egy kacsamatrica, ezért lelkendezni kezdtem: "Nagyon szomjas a kacsa és most adtál neki inni, ügyes vagy!"
És ez bejött nála is, minden akció után feláll, boldogan megnézi a kacsát, mutogat rá és elégedett arckifejezés ül ki a fejére: "Inni adtam a kacsának." (Igen, és a kacsa enni is szokott, de ez már tényleg morbid...mindenesetre mindhárom lányomnál a "szegény éhes és szomjas kacsa" története vált be.

Ezzel egyidőben a nagyokról is leszedtük éjszakai pelusukat. Az eredmény teljesen vegyes és eléggé kiszámíthatatlan. Stratégiánk a következő: mivel minden nap 1 körül szoktunk lefeküdni, ezért ilyentájt még kikapunk az ágyból és fürdőszobába cipelünk két kómás hölgyet, akik úgy alszanak közben, hogy majd leesnek a wc-ről. Aztán vagy jeleznek hajnali 4-kor, vagy nem. Máskor meg Hanga ébred valami miatt hajnali háromkor és ha már fent vagyunk, megkérdezzük őket, akarnak-e pisilni. Előbb-utóbbb csak kialakul ez is... Egyelőre még "ha egyikünk felébred éjszaka a 3 gyerek közül valaki miatt, az pisiltessen meg kettőt, ha már fent van" alapon működik...

Ha az első és a második turnus közötti különbséget szeretném tömören megfogalmazni, azt mondanám, hogy van két primadonnánk és egy Klingon harcosunk. Csenge és Ajsa nagyon, nagyon, nagyon, nagyon idegesítő szokása (szerintem már lassan 2 éve), hogy minden apróságra úgy reagálnak, mint a világvégére. Egy vizes babára, morzsás kézre, szembe lógó hajfürtre, összecsomózott Elmo-lábra a reakció azonnali sírás, a mi szavunkkal "nyivákolás". A világvége hangulat oka lehet még továbbá, hogy vittem innivalót, pedig ő nem kér, majd ezután visszavittem a konyhába, pedig ő mégiscsak kér. Nem ugrottam fel első szóra az ebédem mellől, hogy bekapcsoljam a Szörny Rt-t, hiába ismétli már hatvanötödszörre, mint egy mantrát. Apa megy kitörölni a fenekét, de ő anyát hívta és mikor anya odaér, mégiscsak meggondolja magát és jöjjön vissza apa...nem, inkább anya. Na ilyenkor szakad el a cérna.
Apa egyre gondterheltebben és mérgesebben ráncolja szemöldökét: aggasztja, hogy 1 hónap múlva itt az óvoda, ahol lányaink hamar megkapják a "nyávogós ikrek" cimkét, ha nem hagynak fel ezzel az idegtépő reakcióval. Márpedig miért is nőnék ki varázsütésre?...

A grófkisasszonyos allűröket leszámítva viszont nagyon édesek tudnak lenni. Olyanok egy az egyben, ahogy az ember az ikreket elképzeli. Jó, persze fél óránként egyszer muszáj összebalhézniuk valamin, ha lehet, olyan játékon, amiből legalább 2 egyforma van. Vagy 3. De ha Hanga az aktuális "ellenfél", azonnal összezárnak és anyától ellesett katonás hanghordozással teremtik le Hanga bugit, aki épp összeakadó lábakkal spurizik előlük egy titokban elcsent játékkal. Ha utolérik, messze eldobja a lopott árut és továbbmegy, mintha mi sem történt volna.

Csenge és Ajsa tipikus ikrek: már csecsemőkorukban is csak egymással voltak elfoglalva, mi csak hatodrangú kiszolgáló személyzetnek számítottunk, a lényeg mindig a TESÓ volt. Közös ikernyelvükön hablatyoltak, nem is siették el, hogy megtanuljanak anyanyelvükön - nagyon jól elvoltak a saját kis külön világukban. 
Sokszor egyszerűen csak átvonulnak kettecskén a gyerekszobába, felkuporodnak az ágyukba és szerepjátékokat játszanak órákon keresztül nyuszikkal, vízilovakkal, félkarú babákkal. Elváltoztatott-sipitozós hangon beszélnek ilyenkor, a történetek általában elveszett gyerekekről szólnak, akiket megment az anyukájuk, apukájuk. "Ne félj kicsikém, itt az anyukád" - hallom a kiszűrődő hangokat a szobából. Titokban nekiállunk hallgatózni férjemmel az ajtó takarásában - ha észreveszik vigyorgó fejünket, szégyellősen elmosolyodnak és felfüggesztik a játékot. Mindig elcsodálkozunk, hogy néhány fröccsöntött cica, nyuszi, kutya milyen sokáig le tudja foglalni őket!

Elképesztő, mennyire kétségbe tudnak esni, ha az ikertesónak fájdalmai vannak. Ha egyikük beüti valamilyét, és sírni kezd, a másik legörbült, remegő szájjal követeli, hogy azonnal tegyünk valamit az ügy érdekében. Nem is az beszél, akinél a fájdalom valóban jelentkezett, szinkrontolmácsként Ajsa sírja eltorzult arccal, hogy "puszild meg Csengét, anya!". Szinte jobban kiborul, mint a "sebesült" fél. Mikor pár hónapja óvodalátogatáson voltunk, egy óvónéni megkérdezte Csengét, megfogja-e a kezét, hogy így sétáljanak le a kertbe. Ajsa teljesen begőzölt, mert szentül meg volt arról győződve, hogy ikertestvére ezt nem szeretné. Majdnem nekiment a nőnek, miközben azt kiabálta hevesen, ökölbe szorított kézzel: "Nem akarja, na!" Vissza kellett fognom, mert még megveri az óvónőt.

Kezdik felfogni, megszokni, hogy a külvilág bizony rendszeresen összekeveri őket. Ajsa kidolgozott módszere erre a következő: kézenfogja az aktuális személyt (pl. egy szomszédot) és mielőtt kikísértetné magát vele a wc-re, a szemébe néz és komolyan közli: "Ajsa vagyok". Csak a miheztartást végett. Most már indulhatunk pisilni, játszani, könyvet olvasni. De az alapokat tisztázzuk előtte.

Hatalmas élmény, hogy beszélnek. Egyrészt végre el tudják mondani, mit is akarnak, és nem nekünk kell megfejteni, mit is jelenthet egy-egy türelmetlen sírás, nyafogás, mutogatás. Másrészről meg nincs is zabálnivalóbb annál, mint amikor két kis 3 éves törpe felnőttesen, szüleitől ellesett szófordulatokkal fejezi ki önmagát. Összeráncolják nagy komolyan homlokukat, ártatlan szemekkel néznek ki a fejükből és beszélnek, filozofálnak, kinyilatkoztatnak. Sokszor megdöbbentenek néhány kifejezéssel: "Ezt meg honnan hallották?" Majd biztos ezekre a jelenetekre fogok visszagondolni 10 év múlva, amikor sértődötten azon puffogok: "mégis hogy képzelik, hogy kamaszodni kezdenek?"

És akkor most térjünk át a legkisebb ugrifülesre. Esik, zuhan, vágódik, koppan...ijedten nézünk rá férjemmel, akkorát reccsen a gyerek. Hangicsek feláll, nem sír, leporolja ruháját és esetlen babarohanásával, összeakadó lábakkal fut tovább. Tiszta kék-zöld mindene. Nővérei már akkor sírnak, ha az ujjukra tekeredett egy hajszál. 
Csenge és Ajsa sokszor ijedten menekülnek másfél éves kishuguk elől. És meg is van rá minden okuk, mert Hanga bugi a játék felmosóbotot lengetve üldözi őket, szemében vad fény szikrázik. "Elszedtetek tőlem mindent életem első 11 hónapjában, amíg nem tudtam megvédeni magam?" Most elérkezett az én időm!"
Sokszor csak úgy szórakozásból beléjük harap...látszik a szemén, hogy érzi a hatalmat nővérei felett. 
Dörög, villámlik, akkorákat csattan, hogy majd leszakad az ég? Szemében őrült fény csillan, állát az égbe tartja, fürtös haja lobog a szélben és belenevet a viharba...
A medencében pedig egyszerűen életveszélyesen viselkedik. 2 hete került először számára mély, kb. másfél méteres vízbe. Természetesen úszógumival. Az úszóalkalmatosság lényegét azonnal felfogva vidáman úszkált, pancsolt, forgott, vetődött...jó volt nézni, mennyire elemében érzi magát. Csenge és Ajsa olyanok mint én: már akkor kiborulnak, ha víz éri az arcukat, ezért is volt számunkra meglepő legkisebb lánykánk reakciója. Az itthoni kismedencében "csak" mellkasig ér neki a víz, de egy másfél éves baba számára ez is maximális veszélyforrás. Egy másodpercre nem nézhetek félre, mert apját utánozva felemeli karjait és hatalmas csobbanással a vízbe veti magát...rossz nézni mennyire bátor. A minap férjem négykézláb őrült kutyát játszik a gyerekmedencében, Hanga ül a hátán, majd lefordul, beesik a vízbe. Elmerül, apa ijedten kikapja...Hangicsek meg mosolyog, mintha mi sem történt volna, kiköpi a fél liter vizet, amit nyelt és játszik tovább. Nagyon mások...

Elnézve Tokajban a málnabokrok közül kikandikáló földes-málnás maszatos lányaimat, többször is kifakadt belőlünk férjemmel: "Bűncselekmény ezeket az energiagombócokat egy lakásba bezárva tartani!"
Imádnak bogarakat, gilisztákat fogdosni, órákon keresztül tanulmányozni (köszönhető természetbarát nagyapának és apának)...míg szét nem lapul szerencsétlen. Én eközben méla undorral szemlélem oldalról, hogyan mászkálnak a 2-3 centis dögök a karjaikon. Egy kiscica, nyuszi fogdosása teljes extázisba hozza mindhárom porontyomat. A kiskertben gilisztákat és csigákat kiásni a földből kiskapával, kisgereblyével - a boldogság netovábbja. Teljesen úgy éreztem magam, mintha a Tüskevár elevenedett volna meg Budapestre bezárt lányaim előtt. Iszonyúan élvezték. És a gyönyörű tájról, kirándulási célpontok ezreiről már ne is beszéljünk. A Tokaji-hegy meg aztán abszolút kedvenc: a lényeg az oda-vissza vezető szerpentines-erdős autóút. Apa vészjósló suttogással magyarázza: "Megyünk, megkeressük az erdőben a farkasokat és a rókákat..." Kiszállni nem akarnak, elterpeszkednek az autó hátsó részén és így figyelik a mellettük elsuhanó tájat. Pislognak kifelé, hátha tényleg meglátnak egy nyuszit, egy rókát, vagy éppen Piroskát. Néha belecsapnak a "Kiskacsa fürdik" című nótába, teli torokból, teljes beleéléssel kántálják, mi meg szülők elöl vigyorgunk egymásra: "Tök cukik." Csend van, béke és nyugalom...

5 felnőtt családtag állandó közreműködése, haptákban állása és a temérdek fárasztó program lenne az elégséges szint lányaim számára, úgy érzem, meglenne bennük az igény, hogy így tengessék mindennapjaikat. Több szempont miatt azonban egyelőre marad Budapest és egy ötünknek már szűkös lakás...az őszi, téli időszakba már bele sem gondolok... De még iskolakezdés előtt megfontolandó egy házvásárlás, Budapesttől nem túl messze, na persze ez több tényezőn is múlik. 

Party arcok

Rengeteg mindenről akarnék írni, de vagy időm nem volt, vagy egészséges idegsejtem. A nagylányok egyszer angyalok, másszor meg ördögök - nehéz összeegyeztetni a két énjüket, teljesen váratlanul csapnak át Jekyll-ből Hyde-ba. Az egyik pillanatban réveteg mosollyal olvadozunk cukiságukon, a következő pillanatban pedig az állkapcsomat szorítom össze teljes erővel és úgy érzem, szikráznak az idegpályáim. Szerencsére férjem a nyugalom szigete, ő az, aki tompítja a család 4 keményfejű nőtagjának kirohanásait. 

Akkor kezdjük Tokajjal és a lagzival. Meglepő módon senki nem lett beteg és senki nem kapott komolyabb hisztirohamot. Ez volt az első nyaralás, amikor lányaim nem fordultak ki magukból és "csak" a szokásos formájukat hozták. Mondjuk megháromszorozva még ez is fárasztó élmény tud lenni egy kívülállónak...
A lagzi 100 km-re volt Tokajtól, Putnokon, ill. Dubicsányban. A több helyszín miatt volt olyan egymást követő 4 nap, hogy mind a 4 éjszaka más városban, más ágyban aludtunk. Azt hittük, ez majd felzaklatja a lányokat, nyűgösek lesznek, nehezen aklimatizálódnak, hisz még nagyon kicsik, főleg Hanga. Fontos számukra a kiszámíthatóság, a megszokott helyszínek, a saját gyerekágy, a nélkülözhetetlen játékok. Épp ezért volt pozitív csalódás, hogy bárhová érkeztünk is, azonnal feloldódtak: 14 kilós testükkel nekifutásból, az ágy tetejéről ugráltak dédi ölébe, minden felbukkanó embernek azonnal kiosztották a melót (te csinálj nekem bundáskenyeret, te gyere velem pisilni, te forogj velem, te kapd el azt a cicát), Hanga kitépte tövestül az összes 20-30 éves baba karját, egyszóval hozták a formájukat.

Koszorúslánysággal kapcsolatos konklúzió: egy 3 éves gyerek nem szerepel nagy nyilvánosság előtt. Hacsak nem Britney Spears-nek hívják. Hetek óta treníroztam a lelküket, mi fog történni, mit is kéne csinálni. Korábban megjelentünk a templomnál, tessék csajok, gyakoroljunk, most még nincs itt senki. Az első reakció a teljes bepánikolás volt és haza akartak menni. Majd felfedezték, hogy van a templomon egy kis oldalajtó, ahol ki lehet menekülni a kertbe. Innentől kezdve körbe-körbe rohangáltak az épületben: be a főbejáraton, ki a kisajtón. Teljesen felszabadultak. "Lányok nem rohangálunk, ez nem játszótér, lassan vonuljatok azon a folyosón!" Úgy hagytuk ott a templomot, hogy már egész jól ment, még kézenfogva is hajlandóak voltak végigsétálni a padsorok között. Fog ez menni, fog ez menni... 

Délután visszatértünk, mély levegő, próbáljuk ki élesben. Megérkezett a násznép a dudáló autókkal, kiszállt a menyasszony... és lányaim bepánikoltak. Mereven földre szegezték tekintetüket és bujkálni kezdtek lábaink között. Fényképezőgépek hada próbálta meg elcsípni őket, de hiába. Rokonok próbáltak közeledni feléjük...szinte belebújtak a fenekünkbe. Egymásra néztünk férjemmel: "Na mit tippelsz, mit fognak csinálni a templomban?" Rózsasziromdobálás vezényszóra, masírozás egyedül a padsorok között a rengeteg, számukra ismeretlen tekintet kereszttüzében?


Nem meglepő módon a következő volt a felállás: orgonaszó felcsendül, nincs mese, anya elindul a lelkész felé, maga után vonszolva Csengét és Ajsát, akik megkövülten, mereven egyre csak a földet stírölik . A táv felénél Csenge annyira leblokkolt, hogy felkaptam az ölembe és kisiettünk a "vészkijáraton". 


Rózsasziromdobálás: kamerák, fényképezőgépek várják izgatottan a nagy pillanatot...na azt várhatják, lányaim már a földre sem hajlandóak leszállni, felkapaszkodtak ölünkbe, arcukat mélyen belefúrták vállainkba. Anya, apa és a nagyszülők másodpercek alatt lelkes koszorúslányokká változtak és ráborítottak az ifjú párra egy ládányi virágszirmot.

Ellenben a lagziban már egészen más volt a helyzet. Először is kiderült számunkra: Hanga imád táncolni. Hangát idáig is "Hanga bugi"-nak hívták nővérei egy elhallás miatt (Hanga hugi), de most tényleg meggyőződhettünk róla, hogy a legkisebb ugrifülesnek benne van a bugi a lábában. A nagyok 10 körül ájultak el a táncparkett közepén (természetesen két férfi vállán, hol máshol), de Hangicsek még ekkor is maximálisan fel volt pörögve, nem is tudtuk lefektetni, csak 11-kor - ő bírta a legjobban a hejehujázást.

A lagziban rögtön feloldódtak a nővérkék is: akiktől a szertartáson elsőre megijedtek, azokkal később romantikus, összesimulós táncot lejtettek. Ülünk férjemmel az asztalnál, tömjük a fejünket és Hangáét húslevessel, majd körbenézünk: "És a két nagy hol van? Mittom én, valakinek az ölében lassúznak". Fél órával később pedig vidám sikongatásukat halljuk, ahogy a többi gyerekkel fogócskáznak. Egyszóval csak feloldódtak a kezdeti nehézségek után és nagyon jól érezték magukat.


 

Hétvégén férjemmel moziban voltunk - nagyon régen volt ilyen programban részünk, úgyhogy izgatottan készültünk a nagy eseményre. Szerintem Gemini-nagymama is, ugyanis ő vigyázott addig egyszemélyben 3 veszedelmes, "bármelyik percben balesetveszélyes" porontyomra. Hisz mellettük 2 másodpercre sem lehet félrenézni, elbámészkodni, mert így, kiscsapatban bármilyen mutatványra képesek.
A Startrek-et néztük meg, mint a sorozat elkötelezett rajongói. Szuper volt, igaz mi voltunk az egyetlenek, akik a végén még a szereplők kiírásának kezdetét sem vártuk meg és már pattantunk is fel székünkből. A nézőközönség pedig nem értette, ki ez a két mérgezett egér, aki a töksötét moziteremben tapogatózva futkos fel-alá , miközben a kijáratot keresi.

Hétfőn hajnalban ismét Tokajba utazunk - lagziba megyünk, ahol lánykáinkat koszorúslányoknak kérték fel. Azért kíváncsi leszek, hogy fognak reagálni. A koszorúslány szerep betöltésére két forgatókönyvet tudok elképzelni - vagy nagyon bejön nekik a dolog, vagy műsort csinálnak. Annyit garantálhatunk, hogy látványos lesz... vagy így, vagy úgy...még jó, hogy egy csomó kamera megörökíti majd... De addig még ezerrel esküvői filmrészleteket keresek a dvd-ken és magyarázok nagy okosan. Holnap meg rágyúrunk egy kicsit a rózsaszirmok dobálására. Kicsit gyomorgörcsöm lesz asszem a nagy napon... :-)

Tényleg nem gondoltam volna, egy zenés-csoportos foglalkozás ilyen gyorsan hatást ér el vadóc lányaimnál. (Micsoda változások lesznek itt szeptembertől... - reménykedik optimista, lestrapált anya...)
Próbálkoztam én anno énekekkel, mondókákkal. Ha szépen akarnék fogalmazni, azt mondanám, leteremtettek. De a "leüvöltötték a fejem" jobban visszaadja a reakciójukat. Sikítófrászt kaptak, ha énekelni kezdtem. (Mondjuk pár hónaposan még érdeklődve hallgatták, de mikor megtanultak beszélni, leszidtak minden egyes bepróbálkozásomnál.)
Ha anya énekelni próbált, kiabáltak. Ha dúdolni, akkor is. Ha apa fütyülni merészelt, sikítottak. 
Aztán kezdtünk beletörődni, hogy ők lesznek azok a modern gyerekek, akik a "boci, boci tarkát" elejétől a végéig először a számítógéptől hallják. Mert ha a gépből jött a hang, 25-ször is képesek voltak végighallgatni egy mondókát. És frappáns apa az érintőfelület használatát is bemutatta az új kor gyermekeinek, akik ezután önállóan játszatták le a dalokat újra és újra és újra és újra...
Esténként, születésüktől fogva a lefektetés szertartásának szerves részét képezte az "Este jó, este jó" és a "Bóbita". Összvissz ez a két dal volt, amit elviseltek tőlünk - minden más ellen élénken tiltakoztak. 

Majd jött a nagy áttörés: az első zenés foglalkozás, ahol megdöbbenve tapasztalták, mások is énekelnek. És a többi gyerek ezt elviseli.
Hazaérkezvén újra bepróbálkoztam - 2 nap se telt el, és már kívülről fújták az "alap" mondókákat, énekeket. Egyszerűen imádják. Na végre.
Édesek, ahogy délutáni alvás helyett azt hallom, egymásnak éneklik a "Boci, boci tarkát", vagy a "Hol jártál báránykámat" - egyébként ez a kettő az abszolút kedvenc. Illetve Ajsának van egy külön favoritja: "Anya, énekeld a gomvirágot!" Az meg mi lehet? Majd leesett: "Tavaszi szél vizet áraszt, virágom,virágom..." :-) Azóta ennek ez a címe.
Esténként követelik(!), hogy a két megszokott nóta előtt még énekeljük el az összes többit is - fél órás műsoros esttel zárjuk a napot és a két nagylány együtt kántálja velünk a repertoárt. 

A "Hol jártál báránykámmal" akadt egy kis gondunk. Férjem egyszerűen kiröhögött (és azóta is ezt emlegeti), mikor meghallotta, mit énekelek lányainknak: ..."Ki vert meg, báránykám? Szomszéd legény, asszonykám. Mivel vert, báránykám? Fütykösbottal, asszonykám"... Mentségemre legyen mondva, egy ovis CD-n is így hallottam és egy mondókáskönyvben is ezt olvastam. Férjem szerint a fütykös, az fütykös, mindegy, milyen körítést rakok hozzá. Lényeg a lényeg, furkósbottal verik el azt a bárányt. (Habár én ezután direkt rákerestem a neten: vagy fütykös az a bot, vagy egyszerűen hiányzik ez a rész).
 

Nem elég, hogy a nagylányok nem alszanak napközben, de még kreatív meglepetésekkel is megörvendeztetnek. A következő látványra belépve csak hápogni tudtam - alvás helyett filctollal telefirkálták a falat...és egymást (ez utóbbi egyáltalán nem tudott izgatni)

Ráadásul iszonyúan büszkék voltak magukra és közölték, hogy "a bácsi csinálta".

 Tehát nyáron lakást festünk...úgyis azóta halogatjuk, hogy ideköltöztünk...

Sokszor megdöbbenek lányaimon, mit meg nem figyelnek. És végre büszke is lehetek, hisz nemcsak a "battuszt" tanulták el anyjuktól. Erről egyébként le kéne őket nevelni az ovikezdésig (mondjuk mostanában nem káromkodnak annyit), de én sem vagyok egy szent: amikor 2 percenként kakaó és málnalé egyvelegek ömlenek frissen tisztított kanapéra, szőnyegre, ágyra, ágyneműre, ruhákról már ne is beszéljünk...akkor nem tudok mosolyogva, mint a reklámanyukák egy "jaj, a cica rúgja meg" kezdetű szólammal reagálni. Biztos átváltok majd szuper türelmes anyuba, mikor szeptembertől egész nap az óvónőket fárasztják, de most nem megy.
Kedvencem: kiöntenek valamit (mindegy, hogy mit, ami a kezükben van, az kiömlik), mert ivás közben fogócskázni kell, meg fejen állni, meg ágyra mászni, meg felmosni, meg ökörködni...és mivel egyszerre három gyereknél van kiöntenivaló, anya fél percenként a fogát csikorgatja (szomszédok persze ennél biztos hangosabb hanghatásra emlékeznek) ...mindegy, ez egy diliház.
Lányaim azonnal kétségbeesett pillantásokkal kérdezik: "Megszárad, megszárad?" Ha nem felelem, hogy "igen", egyszerűen kikészülnek, sokkot kapnak és bepánikolnak. A végén már csak automatikusan trillázva ismétlem 2 percenként: "Ja, persze, megszárad az a kakaó, csak ki kell mosnom"... a kanapét, a ruhát, az ágyneműt, a babát, a szőnyeget... Sokszor meg odáig jutok el gondolatban, hogy nem is takarítok többé - ugyan minek, arra a 2 percre? 
De nem is erről akartam beszélni. Mit látok egyik reggel? Hanga kissé ügyetlenül, csúszkálva tapossa az üres ásványvizes palackot - mert így látta anyától. Csenge talál egy papírdarabot és bedobja...a külön papírgyűjtő szemetesbe. 3 éve, mióta ide költöztünk, szelektíven gyűjtjük a szemetet, lányainknak pedig immáron ez vált természetessé. A nagyok versengve akarnak PET palackokat laposra taposni - de előtte még Csenge rám szól: "anya, öblítsd ki!"
Úgy fognak felnőni, hogy a szelektív hulladékgyűjtés természetes lesz számukra (azon kedves szomszédaimmal ellentétben, akik a kapuba kirakott üres szelektíves papír konténer MELLÉ ledobja a FÖLDRE a papírdobozát, összehajtogatás nélkül...csak egy plusz mozdulat lett volna).

Annyira jó, hogy már olyan nagyok és értelmesek, hogy felfognak dolgokat, ha elmagyarázzuk nekik! Hatalmas könnyebbség ez az érettségi szint és remélem a helyzet csak javulni fog az idő múlásával. :-) Egészen 12 éves korukig, amikor nem hajlandóak majd szóba állni velünk, de az még arrébb van...

Más. Szegénykéim - látszik rajtuk mennyire fáradtak este 8-kor, a lefekvéshez készülődve. És ez tényleg egy fárasztó nap volt: azt már nem is említem, hogy nem aludtak napközben, hisz ez immáron fél éve mindennapos, de a fél napot a strandon töltöttük és az okosok azt mondják, a víz kiszívja az emberből az erőt. Nálam bevált, én hulla voltam estére, na de ők???
 

Ma másodszorra vettek részt lánykáim zenés-játékos-éneklős foglalkozáson. Az első alkalommal elvárásaimnak megfelelően antiszociálisan viselkedtek. Nem hibáztatom őket, eddig (azt hiszem nem kell részleteznem, miért) nem jutottam el egyedül, 3 gyerekkel hasonszőrű programokra. Most viszont a szomszédos iskolában nyílt ez az új lehetőség, amin kapva kaptam.
Amíg el nem kezdődött az óra, felszabadultan futkostak körbe-körbe, függöny mögé bújva röhögcséltek, ám amikor a foglakozást tartó óvónéni furulyázni kezdett, megdermedtek.
Csenge résnyire összehúzott szemekkel méregette, majd felvette azt a tipikus arckifejezését, amit ha meglátunk férjemmel, csak ennyit mondunk: "Te, már megint olyan fejet vág, mint akihez ördögűzőt kéne hívni." :-) Nehezen visszaadható arckifejezés, de nem túl bizalomgerjesztő.
Ajsa befordult egy fotel háttámlájába - ő itt sincs. Hanga érdeklődve és kicsit meglepetten várta, mi fog ebből kisülni.
Igazából semmiben sem akartak együttműködni. Vonatozni és közben énekelni? Nem! Mondóka közben anya mozgatná a kezed ütemre? Nem! Játsszuk el, hogy sütünk valamit? Nem! Még csak a lábukra sem voltak hajlandóak ráállni és kirázta őket a hideg, ha a "néni" megsimogatta a lábfejüket egy báb katicabogárral.

Ehhez képest üdítő változást hozott a mai, második alkalom. Most egyedül vágtam neki (férjem első alkalommal elkísért minket) és már napokkal korábban próbáltam az érdeklődést felkelteni bennük. Az első órán megtetszett nekik egy "kasztanyetta-szerű", fából készült béka és egy mondóka, amit ezzel a "hangszerrel" adott elő az óvónő. Nagyi vett nekik kettőt és egész héten visítva nevettek, mikor békát csattogtatva rémisztgettem őket a verssel.
Ma megérkezünk, furulya indul, néni, szülők énekelnek...lányaim kifakadnak: "A békát, a békát!" Anya csitítgat: "Majd később." Mindenki énekel...lányaim méltatlankodnak: "Vonatozzunk...nem, inkább a békát, a békát!"
Nem is értem miért, az óvónő előrehozta kicsit a sorban a békás mondókát, mire mindhárom csemetém odaugrott hozzá és 5 cm-rel az arca előtt állva izgatottan figyelték, mi lesz most.
90 százalékban feloldódva, együttműködve telt az óra, habár Csenge maximálisan rátapadt az óvónőre. Trónolt az ölében, hintáztatta és cipeltette magát a mondókák alatt, együtt lovagoltak a "hóc-hóc-katona" ritmusára...nekem már csak a 2 tesó jutott. Néha Ajsa is bepróbálkozott - őt is a néni hintáztassa, mintha más gyerek nem is lenne rajtuk kívül. 

Az a gyanúm, az első napokban az oviban is megpróbálnak majd minden felnőttet irányítgatni és személyes használatra kibérelni, mert idáig mindig ezt csinálták idegenekkel szemben. Aztán majd szépen szocializálják őket, hisz meg kell egyszer szokniuk, más gyerekek is léteznek rajtuk kívül. Hajrá óvónénik! :-)

Régen írtam, de most inkább hanyagolnám a dolgot -az ember lánya egyszer jobban viseli a 3 kiskorú gyermek nevelésével múló "szürke hétköznapokat" és teljes lendülettel halad előre, máskor meg semmihez sincs ereje, türelme, és kissé maga alatt van. A legfőbb bajom, hogy nem tudok pihenni 3 éve és szeptemberig, az ovikezdésig erre nem is lesz mód. A lányok mindent betöltő személyiségükkel (és mennyiségükkel) fél perc szusszanásnyi időt sem hagynak...de nem részletezem, mert a nálunk tapasztalható "diliház feeling"-et úgysem tudom visszaadni. Majd írok, ha megint anyaterminátornak érzem magam. :-)

Sokszor komolyan úgy érzem, mintha egy majomházban élnék - lányaim ugyanis csak az alábbi videón hallható frekvencián és hangerővel tudnak kommunikálni. Ebből fakadóan nekünk szülőknek is kiabálva kell beszélnünk egész nap (a szomszédok legnagyobb örömére), de gyakran még így sem tudjuk túlharsogni az "alapzajt". 

Tolmácsolás: "Eltörik baba, mit csinálsz? Apa szomorú lesz nagyon, apa csúnya lesz, baba érted, apa csúnya lesz, nem vicces apa, kiömlik apa söre a szőnyegre!"

3 év alatt 3 gyerekkel azért elfárad az ember - az elején minden szétdobált, kiöntött, széttépett cuccért lelkesen szóltam, figyelmeztettem, mára sikerült annyira lemerülni, hogy minden ötödiknél szólok, a többire csak legyintek, vagy kiabálok, vagy dudorászok, vagy magamra zárom a wc ajtaját és legalább 96-ig számolok, miközben hárman dörömbölnek az ajtón. Férjem szerint annyi beleérzéssel darálom a mondandómat, mint a régi "alámondásos" külföldi filmek férfihangja, aki minden szereplőt egyedül szinkronizált. 

2 percenként valaki összeugrik valakivel: "Ajsamitcsináltál,CsengemiértbántodmármegintHangát,Hanganerajzoljnarancslévelaszőnyegre,miafenevanmármegint,,addnekivissza, ,neverdfejbeafelmosóval, kiütödaszemét, ömlikapiaakanapéra!!!" 

Csenge és Hanga: "Parancsolj...nyugi, nincs benne!" 

Nehezen ébredő típus vagyok és fetrengenék még egy kicsit reggelente az ágyban a vezényszóra pattanás helyett...ha hagyná 3 lányom. Mostanában azonban megajándékozott Hanga egy kis lustálkodással. Reggelente ő az ébresztőóra, Csenge és Ajsa koruknál fogva már szeretnek tovább aludni - ha nem ébreszteném őket, szerintem 9-kor is durmolnának. Hála az égnek! :-)
Hangicsek még kevesebbel is beéri, de mikor 7 körül meghallom hívó szavát, lusta vagyok felkelni - főleg, hogy 1-kor szoktam lefeküdni.
Kihozom a nagyoktól Kukorit, befektetem magam mellé az ágyba, kakaó a szájába és magamban rimánkodom...csak még egy 10 percet... És lássanak csodát: anya visszaalszik és arra ébred 30-40 perc múlva, hogy Hangicsek kulturáltan, csendben babakocsit tologat a szobában, kreatív játékokkal játszik, babát vetkőztet és hagy aludni...ameddig csak szeretném. Néha arra révedek, hogy mellém kúszik, mellkasomra hajtja a fejét, majd továbbáll. Imádom. 3 éve most kaptam először ilyen ajándékot.

Apa Hangát altatja...a feladat végrehajtása túl jól sikerült

Hanga mindent elles nővéreitől. Rezzenéstelen tekintettel megfigyel, elraktároz, majd végrehajt. Nagylányok megtörlik a szájukat evés közben? Addig nyekeg legkisebb ugrifülesünk, míg anyának leesik, ő is igényt tart egy szalvétára. Így minden étkezés megkezdése előtt kikészítek 3 papírtörlőt, hogy porontyaim teljes megelégedettséggel törölhessék fél percenként összemaszatolt arcukat (és ugyanazzal a szalvétával a tányér szélét, az asztalt és terítőt...)
Hangicsek pedig boldogságtól és büszkeségtől sugárzó szemekkel néz rám, miközben precíz mozdulatokkal száját tisztogatja: "Látod anya, milyen ügyes vagyok?"

A "tessék" szó helyett rendszeresen a "parancsolj"-t használják, amit elég vicces két kis 3 éves szájából. "Anya, itt a papucsod, parancsolj!" És mikor egymás között is ezzel a szófordulattal élnek... "Ajsa, parancsolj" és Csenge átad egy játékot testvérének - az agyamat eldobom.

Anya valamiért "csúnya" (ki tudja már, mi nem tetszett a kisasszonynak), Ajsa kioszt mindenkit

Csip-csip csóká-zó, "mindjárt kiöntöm a teámat" hülyéskedés

De ez az állapot nemcsak ránk jellemző: a környező gyerekes családok is megállás nélkül betegek, mióta beköszöntött a tavasz - és még el se kezdtük az ovit. Előre élvezem, milyen jó lesz, mikor ÁLLANDÓAN és EGYSZERRE beteg lesz mindhárom csemetém. :-( 

A héten voltunk bölcsis és ovis beiratkozáson. Csenge és Ajsa már egy korábbi nyílt napon első látásra elvarázsolta az óvoda vezetőnőjét ("csak a néni foghatja a kezemet, csak a nénivel megyek mindenhová, főzök a néninek 3 kávét egymás után a játékkonyhában..."), úgyhogy mikor megjelentünk a beiratkozáson, nyert ügyünk volt. Vezetőnő azonnal közölte, ő ahhoz a csoporthoz szeretne kerülni, ahová lányaim. (Nem tudom, mennyire fog majd meglepődni, mikor kiderül, hogy nem mindig "szolid hajasbabák" a csajszik.)
Bölcsiben külön műsorszám voltunk, mikor betrappoltam 3 csemetémmel. Az irodában azonnal otthonosan elterpeszkedtek, majd észrevették, a bölcsi vezetője belekortyol teájába. "Én is kérek inni, én is kérek!" Csenge, Ajsa majd otthon iszunk." "Akkor csak nézem..." - mondják. Majd elkezdik meredten bámulni néni innivalóját. Néni sóhajt: "Szerzek két poharat." 
Lányaim megkapják a teát, Csenge megszólal: "Nincs szívószál." "Igen Csenge, nincs szívószál, nem a kávézóban vagy, igyad anélkül!" "Köszönöm néni, nagyon fincsi volt, ügyes a néni (mert éppen elpakolja a játékokat, szeretné, ha már mennénk, a folyósó közben megtelt várakozó szülőkkel...), néni nem csúnya, néninek órája van, "szemüge" van, lovacska van a képen, én is segítek elpakolni, pá-pá néni...alig hittem el, hogy végre kiértünk. De nagyon édesek ilyenkor... :-)
Kezdünk ráébredni, hogy sok kínos helyzetbe fogunk mi még kerülni miattuk. Tegnap a mellettünk lévő kávézóban összehaverkodtak két kislánnyal. Jobban mondva ők megállás nélkül, egymás szavába vágva beszéltek (sokkal nagyobb így az önbizalmuk, hogy ketten vannak), két kislány döbbenten figyelte őket. Mentségükre legyen mondva, az egyik gyerekről én is csak azért tudtam, hogy lány, mert rózsaszín felsőrész volt rajta...de most egy 2 évesnél sokszor nem lehet még eldönteni, milyen nemű is, főleg, hogy rövid haja volt. Csenge és Ajsa hangosan rikoltoztak:"Gyere ide kisfiú, hazament a kisfiú!" Na ez ciki, főleg, ha az anyja 3 méterre áll. És mennyiszer kimondták azt a "kisfiú"-t! Anya halkan, fojtott hangon helyreigazít: "Lányok, nem kisfiú, kislány!" Nem akarták belátni. "Elment a kisfiú!" Ja, anyuka továbbterelte.
Ezután mit csinálnak? Benéznek a 4 méterre lévő fodrászüzletbe, üvegen keresztül elkezdenek megint szerepelni, majd elkiáltják magukat: "Bent van a bácsi!" Férjem jön vérvörös fejjel: "Lebácsiztak egy nőt - nem mondom, kicsit ijesztő feje van, éppen csinálják a haját és tényleg furán néz ki." Ok, kotródjunk haza, ennyi elég lesz ma a nyilvános égésből...

Családi körben megtartottuk 30-án a nagylányok szülinapját, lakóparki gyerekekkel 2. körre várhatóan vasárnap kerül sor - egyelőre még szervezem a dolgot. A Ferrero torta finom lett, habár lányaimnak mindegy, csak csoki legyen benne. :-)
Túl sokat most nem bírok írni, mert a csuklóm kiállt az egész napos érintőfelület használattól a számítógépen, de megígértem, úgyhogy íme néhány kép a nagy napról.

A fő ajándékot még azóta sem tudtam beszerezni - sehol nem kapni a környéken nekik való 3 kerekű biciklit, utánajárni meg nem volt időnk. (Egyszerűen soha semmire sincs időnk, külső szemlélőnek félelmetes látvány lehet, ha mélyebben beletekint mindennapjainkba - néha még mi is megijedünk magunktól férjemmel... :-) )

Másnap a helyi majálison - enyhén bizalmatlanul néznek ránk a körhinta elindulása előtti percekben.

Minden évben megállapítjuk: nagyon jól választották meg születésük napját. Ha elmennek bulizni, másnap mindig szabadnap várja őket és lustálkodhatnak, amennyit csak akarnak.

Apropó, hintáról jut eszembe - játszótéren kizárólag CSAK hintáznak. Ami nekem azért fura, mert másfél évesen olyan mászókákra kapaszkodtak fel ÖNÁLLÓAN, hogy teljesen el voltunk hűlve. Most meg rettegnek mindentől, egy egyszerű csúszdára sem másznának fel. Nem vettem észre, hogy történt volna anno valami, ami ezt kiválthatta náluk. Azért vicces, mikor 3 éves csemetéim sírva-görcsölve megállnak a mászóka 3. lépcsőfokán, hátuk mögött pedig a másfél éves kisfiú türelmetlenül dobol a lábával, mert ő bizony már menne... :-) Bezzeg otthon a csillárra (ha lenne) is felkapaszkodnának kirobbanó energiájukkal...játszótéren viszont visszafogott kisasszonyokat játszunk. Nekem mindegy, így egyszerűbb legalább anya dolga...

Az elmúlt napok főszereplője

Csenge és Hanga, akik állandóan kóstolgatják egymást. Mindennaposak kis harcaik: hol Hanga köt bele nővérébe, hol fordítva történik. Ajsa már az első hónapoktól sokkal gyengédebb hugicájával.

Mi a különbség két egészségügyi intézmény között?  

A Heim Pál-ban csak a sürgősségig jutottunk el Hangával, majd ők eldöntik, milyen szakorvos nézze meg a továbbiakban. Nem tudott felállni? Csípőultrahangot neki. Víz nincs benne, mehetnek haza, más tennivaló nincs. Alászolgája!

Még hátravolt másnap egy gyerekorvosunk által előírt vérvétel, apa teljesen véletlenül a II. számú Gyerekklinikán kötött ki, mint utólag kiderült, ebbe a jó öreg sors keze is belejátszott. Férjem megdöbbent: kedves orvosok, mindenki türelmes, mosolyog, már ennél a résznél leesett az álla. Ilyennel még ugyanis nem találkoztunk. Sőt...

Méghogy csak egy vérvétellel letudták volna? Részletesen kikérdezték apát, üvöltő Hangánkat, aki már a pokolba kívánja az összes dokit, annyit szekálták, alaposan-türelmesen megvizsgálták. Továbbküldték fül-orr-gégészhez (el se hiszem ezt a lelkiismeretességet, maximálisan meg vagyunk elégedve), aki azonnal közölte: teljesen be van durranva Hanga füle, most azonnal fel kell szúrni.

Vérvétel eredménye megvolt 1 órán belül, konklúzió: bakteriális - és vírusos fertőzés valamint a begyulladt fül okozhatta egyszerre, hogy Hanga nem tudott lábra állni a fájdalomtól.

Soha többé nem viszünk beteg gyereket máshová, csak erre a Gyerekklinikára.

Egyébként Hanga félelmetes gyerek: a fül-orr-gégész szerint annyira be volt gyulladva a füle, hogy szerinte már nem is érezte a felszúrást. Ehhez képest senki nem látta volna rajta, hogy bármi baja lenne - előző este még vígan, mosolyogva mászkált unokaöccse 1 éves szülinapi buliján. Nem sírt, nem volt nyűgös, vidáman élte napjait - ilyen egy fülfájós gyerek? Máskor meg a 39 fokos láz nem látszódik rajta: mosolyog, gagyog, jön-megy... Elképesztően kőkemény kiscsaj.

Hogy hogyan ünnepeltük ma 4. házassági évfordulónkat? Egész napos kórházi és gyerekrendelős történettel. Hanga reggel felkelt...és nem tudott lábra állni. Gyanútlanul megpróbálta, döbbenten lenézett a lábára, sírni kezdett és összecsuklott. Majd még egyszer próbálkozott és megint öszecsuklott. 
Anya agya zakatol, hohó én ezt már olvastam valahol sneci blogjában. Valami rémlett: vírusfertőzés után nem tudtak lábra állni a gyerekei? Nagyjából ennyire emlékeztem és arra, hogy a gyerekorvosuk megnyugtatta, ez természetes, 2 nap múlva elmúlik. (Remélem, sneci nem mondok hülyeségeket... :-) ).
Trappol a család a gyerekorvosi rendelőbe, úgyis beteg mind a 3, akkor már nézzék meg őket is. Orvosunk helyesel, igen létezik ilyen, mostanában több gyereket is kikapott, aki egy kis vírusos náthás-lázas nyavalya után egyszercsak nem bírt a lábára állni napokig. De ismer veszélyesebb eseteket is, jobb a legrosszabbra készülni: irány a neurológus, vizelet, vérvétel, teljes labor, vesére is rámehet, vírusos izületi gyulladás is lehet és még 600 dolog okozhatja...
Hanga apával az egész napot különböző orvosi vizsgálatokon töltötte, az elején még harcolt szegénykém, a végén már ahhoz sem volt ereje. Mire hazaértek, újra elkezdett járni, de azért látszik, hogy nem az igazi. Szerintem fájdalmai vannak, furcsán tartja a lábát, igaz, egyre többet halad. Holnap vérvétellel kezdjük a napot, a többi lelet egyelőre negatív.

Folyamatosan betegek vagyunk 2 hete: kezdte Csenge még a tokaji út előtt, pár nappal később átadta Ajsának, az utolsó napokra pedig porondra lépett kicsi Hangánk is. Na ez szerintem pofátlanság, komolyan mondom, ilyen nincs. De miért pont arra a másfél hétre, mikor kikapcsolódni megyünk? 

És akkor most mérgelődhetnék, hogy tessék, már megint betegek vagyunk - mi sem természetesebb, hisz "nyaralni" indultunk. Egész télen kirobbanó egészséggel be vagyunk szorítva a négy fal közé (a bárányhimlő az más tészta volt, nem idénybetegség), itt a tavasz, vidék, madárcsicsergés, programok, tér dögivel...ők meg kornyadoznak. És ami a lényeg: übernyűgösek. És nyűgös-betegen visszafejlődnek: nem hajlandóak járni, beszélni, enni és inni. "Fel kell öltözni? Áááá, nem akarooook! Le kell venni a pizsamát? Nem akarooooom! Gyalogolni kéne? Neeem, cipeljetek! Inni kell, mert kiszáradok? Neeeem!" Egyelőre Csenge és tegnap óta Ajsa beteg, na de addig innen haza nem megyünk, míg át nem ment mindenkin és végre egészségesen elő nem bújik legalább pár "pihentető" napra az igazi Duracell-nyuszis énjük. Mert ennél az is jobb.
És ami a legszebb: általában, ha egy gyerek beteg, könnyebben kezelhető. Lázas, nincs ereje, fekszik az ágyban nyugisan. De az én lányaim? Másfél órával felkelésük után már annyira tarthatatlan a helyzet, hogy nekivágunk a városnak - ha mozgásban vagyunk, elviselhetőbb. Nem vagyunk kegyetlen szülők, akik beteg gyerekeiket túráztatják az utcán - húzzák a kezünket, menjünk ki a kertbe, ami kb. 5 percig foglalja le őket, majd jelzik, anya, ki a kapun és irány a környék.

Mai kedvenc szituációm: felbattyogunk a város közepén lévő kilátóhoz. Apa hátára lazán feldobva Hanga összecsukott babakocsija, kezében Hanga személyesen, szabadon maradt kezében Ajsa piros kismotorja - más ugyanis nem viheti, csak apa. És mászunk felfelé a meredek lépcsőfokokon. Én kísérem Ajsát, nagyapa Csengével és a másik kismotorral harcol felfelé. A kilátó tetején szét se akarnak nézni, játszóteret keresnek hintával - "lányok, itt nincs játszótér, nézd már inkább a Tiszát, jó, akkor menjünk haza ebédelni", de ők kornyadoznak és nem sétálnak és anya elveszti a türelmét, mert a földön ülve sztrájkolnak és felkapja őket. Utolérem apát, hátán a babakocsi, kezében Hanga, ölemben lévő Ajsa sír, hogy még ő is apához szeretne átmászni...apa szemeket forgat. Átveszem tőle Hangát, aki sír, mert apát akarja, megkapja helyette Ajsát. Turisták: "Nézd már, mindkettő az apja ölébe akar menni!" Megjelenik nagyapa síró, übernáthás, torokfájós Csengével az ölében, turista módosít: "Nézd már, mind a három az apja ölébe akar menni!" 
Már nem is emlékszem, mikor kellett őket utoljára cipelni!
Elmentünk nagyiék pincéjébe. "Lányok, megyünk a manó házába (nálunk minden manó), ad nekünk finomat inni!" Mielőtt bárki bepánikolna, Csenge és Ajsa nem kapott a borból, a látszat csal, almalevet iszogattak.

Ugrálóvár felállítva - gyertek, próbáljuk ki. Annyira feloldódtak és bátrak voltak, hogy a lábuk nem is érte a várat - csak apa ölében rettegtek. Ha mégis le kellett szállniuk, sírtak. Anya és apa viszont legalább szórakozott egyet.

Apa önfeledten megszakad...

...majd feladja.

Jelenleg Tokajban éljük cseppet sem unalmas életünket - lányok nagyon élvezik, hogy a fél város ismeri őket.  Megkapták az év első fagyiját - na de a szájuk közben sem állt be egy percre sem. Megunták, hogy hosszú a sor a cukrászda sütis része előtt, hozzájuk a fagyis pulthoz meg nem jön senki, így hát hangos "néni gyere, adjál fagyit" kiáltásokkal egykettőre felhívták magukra a figyelmet. Mikor kézhezkapták végre a csemegét, lelkesen "köszönöm néni, ez nagyon fincsi néni" szólamokban törtek ki. És 20 percig ezt variálták kórusban, levegővétel nélkül:" köszönöm néni, fincsi a fagyi, néni, koszos a szám, a néninek két szeme van, nyam-nyam, ez nagyon fincsi"...és így tovább. :-) A vendégek pedig csak vigyorogtak velem együtt - tényleg zabálnivalóak tudnak lenni a hangzavarnak is beillő csipogásukkal.

A kis husi - mi csak TSZ-elnöknek hívjuk, ha meglátjuk kitolt pocakos-vastag combos büszke járását

Hétvégén szép kiránduló időben elruccantunk unokatesómékhoz Szentendrére. Megilletődött lánykáim csendben, szolidan, jó kislány módjára másztak ki az autósülésekből, mikor megérkeztünk. Vendéglátóink gyanútlanul ajtót nyitottak nekik... Egy óra sem telt el és a házigazdák a következő mondatokat ismételgették égre emelt tekintetekkel: "Részvétem! Ezt hogy bírjátok? Úristen, mindig ilyenek? De ugye most már lassan elfáradnak és aludni fognak?! Na de még fiatalok vagytok, bírjátok... Ti hogy csináltok bármit is?"
A kérdések, kifakadások maximálisan jogosak voltak, pedig Csenge és Ajsa angyali arcát mutatta. Nem volt hiszti, nyűgösség, betegség...csak levegővétel nélkül EGYSZERRE csiviteltek éles fejhangon, befogtak minden arra járó embert: "Te erre kísérgessél engem, Te a lépcsőkön mászkálj velem a kertben, Te az emeletre gyere fel 26-szor, Te segíts nekem füvet és virágokat tépkedni...hoppá, Te nem csinálsz semmit, akkor takargass be..."
Nem történt semmi extra - csak Duracell-nyuszi személyiségük van és azt duóban, kánonban, káoszt teremtve bontakoztatják ki. Édesek... csak 4 felnőtt is kevés a lefoglalásukhoz, kiszolgálásukhoz. Mindent betöltenek, mindenhol ott vannak, kirobbanó az energiaszintjük és egyidősek - ennyi az egész. 
Vendéglátóink kiskutyája, akit soha semmivel nem tudnak lefárasztani, először eltűnt (nem is értem miért, hisz lányaim csak kitüntették figyelmükkel), majd mikor előkerült, hanyatt vágta magát kispárnáján és horkolni kezdett...nem volt hajlandó felkelni, míg ott voltunk.
Ráadásul ez többszörösen könnyített pálya volt a rokonságnak - Hanga nem oldódott fel, így le sem szállt apja nyakából.
Érdekes, de amióta 3 gyerekünk van, senki nem marasztal minket, ha bejelentjük távozási szándékunkat...esetleg egy erőtlen "Jaj, ráértek még!" elhangzik, de nem tudnak meggyőzni. :-)))
Lényeg a lényeg: nagylányaim nagyon jól érezték magukat, a rokonságot meg egy időre lefárasztottuk. Még aznap este Csenge vissza akart menni hozzájuk, de ezzel inkább nem sokkoltam őket. :-)

Jelenleg Csengénk betegeskedik, 39 fokos láz, begyulladt-fájó fül, antibiotikum, nátha, hiperérzékenység, ha nem törlöm elég gyorsan az orrát... Nagyon remélem, 2 másik csemetém nem kapja el, pénteken hajnalban utaznánk Tokajba nagyszülőket fárasztani - kikapcsolódni... Na de mindig szabi alatt, jó időben jön valami nyavalya, ezt már megszokhattuk.
 

Menekül a szerencsétlen

Nagylányaim egy hete rájöttek, hogy egyedül is fel lehet öltözni - azóta a közelükbe sem lehet menni, ha ruhával bajlódnak, mert bepánikolnak, hogy biztos segíteni akarok. Én csak örülök a fejleményeknek, az meg szerencsére egyáltalán nem zavarja a szépérzékemet, ha a hátukra kerül Micimackó a mellkasuk helyett. Ők elégedetten vigyorognak, ha sikerült az attrakció, nekem meg eggyel kevesebb dolgom van - mindenki boldog.

Csengét és Ajsát gondolkodásra serkentő játékokkal könnyű lefoglalni... Hangát elszórakoztatni szintúgy nem ördöngősség. Na de mikor mindhárommal próbálkozom...korkülönbségükből fakadóan képtelenség. Csak egy hétköznapi példa: előszedem a puzzle-könyvet, a mesekirakós kockákat, vagy egyszerűen egy képeskönyvet. Na akkor most nagylányaim, kreatív foglalkozás következik anyátokkal! És akkor mindenlébenkanál legkisebb Hangánk lecsap és szerteszét söpri a puzzle darabokat, tornyot épít azokból a kockákból, amiből már a meserészlet tizedét sikerült kirakni (ez a rekord, mert Hanga iszonyú gyors), nővérkék érthető módon kiborulnak, kezdődik az éktelen visítás... Lemondóan kezdem elpakolni a játékokat, ma 2 percig szórakoztunk kreatívan.

Hangicsek továbbra is számítógépőrült, nem tudunk úgy leülni a gép elé, hogy ki ne szagolná...és már kéredzkedik is az ölünkbe Youtube videókat nézni. Így eléggé nehéz haladnunk férjemmel, ugyanis mindennap több órányi munka vár ránk a számítógépen, de 3 gyerek mellett vontatottan haladunk. Mivel apa több mint fél éve átlagban 4 órákat alszik (amit bepótol metrón utazva, bankban a sorára várakozva), ezért kidolgoztunk egy stratégiát. A porontyok lefektetése után átmenet nélkül mindenki leül a maga kis monitora elé - egyik műszakot követi a másik. Én hajnali fél 1-ig, 1-ig nyomom a melót, apa a régóta tartó alváshiány miatt kidől 10-11-kor, beállítja az ébresztőt 4-re, amikor is feldolgozza és folytatja anya munkáját. Szép az élet! :-)  

Valahányszor megcsodálhatom Hanga kitolt pocakos járását, egy büszke vajda jut eszembe, aki végigsétál faluja főutcáján

A gazdasági válság nyalókája