gemini

Terveztem sok mindenről írni, de sikerült úgy felhúzniuk, hogy mostani érzéseimet inkább nem tárnám a nyilvánosság elé. Csak fröcsögni tudnék. Inkább felteszek helyette egy hétvégén készült sikítós-jókedvű videót: na ilyenek, mikor imádnivalóak. Sikerül mindig a középpontba kerülnünk - a járókelők pedig csak megállnak és mosolyognak rajtuk. :-)

Jól gondoltam - átugrottuk az ülést. A hét elején megvolt az első felállás: Hangát nagyon zavarta, hogy apja takarja előle a kilátást, és nem láthatja a hírek szignálját (ő is szignálőrült, mint nővérei voltak ennyi idősen). Így hát belekapaszkodott apa lábába, vállába és addig erőlködött, míg feltolta magát állásba. Peckesen állt két kis talpán, megvárta, míg bejelentkezik a bemondó, majd hasravágta magát és tovakúszott kommandós ügyességgel - innentől kezdve már nem izgalmas a műsor. :-)
Két és fél éves korszak - újabb meglepetésekkel gyönyörködtet. Ajsa már kb. 2 hónapja feltűnően visszahúzódó lett, megmagyarázhatatlan módon kiborul néhány járókelőtől és mostanában bátor Csengénk is aggódik, ha nem vagyok a közelükben - ha nem látnak, ijedten elkezdenek keresni, pedig csak a konyhában mosogatok. Most már lassan a wc-re se mehetek el anélkül, hogy ne dörömbölnének azonnal kétségbeesetten az ajtón. :-) 
Félnek egyedül maradni a szobában, megrémülnek az árnyékoktól és rettegnek a sötéttől. Utánaolvastam a témának: kétszer fordul elő fejlődésük során a kisgyerekekkel, hogy "félős korszakba" kezdenek: egyszer 8 hónaposan, később pedig kb. 2 és fél évesen. 2 éves kor körül kezdenek el félni a sötétségtől, sőt, gyakran attól is megijednek, ha az anya nappal átmegy egy másik helyiségbe.
Ez azért megnehezíti az esti lefektetéseket, többször be kell még menni hozzájuk, hol vizet kérnek, hol egyszerűen csak rettegnek, sokszor viszont azért üvölt Ajsa (ezzel felébresztve a végre elalvó Hangát), mert Csenge állandóan átmászik hozzá és nem hagyja aludni. Az elhúzódó lefektetés ellenére most már nincs gond az éjszakákkal, néha vannak rossz álmok, ilyenkor csak meg kell őket nyugtatni és alszanak szépen tovább. Azért egy világító helyzetjelzőszerűséget beszereztünk a gyerekszobába: sok fénye nincs, de így nagyobb biztonságban érzik magukat.
Napközben is megy a "rettegés"  - hol csak játékból, hol komolyan. Édesek, ahogy nyugtatgatják egymást. Ha pl. Csenge megijed, mert egyedül maradt a konyhában és ettől teljesen kétségbeesik, Ajsa odamegy hozzá, mélyen a szemébe néz, kezét testvére vállára teszi és komolyan így szól: "Ne félj Baba, itt a' Ajsa!" Ezt a mondatot harsogják hát egész nap a nevek felcserélésével. Ha Hanga sír még egy kicsit, mielőtt elszundítana a kiságyában, máris ott terem egy tesó: "Ne félj Hanga, itt a Baba! (Csenge magát is "babá"-nak hívja már :-))
Ma is olvastam pár írást a 2-3 éves kor nehézségeiről, a következőtől komolyan lelkiismeretfurdalásom lett. Szerintem az elhúzódó lefektetés egy gyerekkel is idegörlő egy idő után és nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ez 3 gyerekkel mégis hogy működne. Nekem sincsenek kötélből az idegeim: másfél óra "emberi" stílusban előadott próbálkozás után kitör belőlem az "állat", főleg hogy az ajtó másik oldalán Hanga sír, mert nem tud aludni nővéreitől - na ilyenkor kezdek ajtót és ágyból kidobált ágyneműket csapkodni (és néha a nagyokat is erőteljesebb mozdulatokkal pakolom vissza az ágyukba). Ráadásul a délutáni alvásnál nyoma sincs félelemnek, ilyenkor egyszerűen hangosan viháncolnak és eszük ágában sincs aludni. Aztán este - és egy-egy ilyen cikk elolvasása után - , mikor már minden gyermekem édesdeden szuszog és végiggondolom a napot, lelkiismeretfurdalás tör rám, hogy veszthettem el a fejem. :-) És másnap minden kezdődik elölről.

Reggel így találtam rájuk, Csenge valamikor hajnalban átmászhatott Ajsa mellé és együtt aludtak tovább. Lehet, hogy hiányzik neki a régi közös "nagyágyas" alvás, többször átmegy Ajsa ágyába, aminek ő nem mindig örül. :-)

A kis jólneveltek, ilyet is ritkán látni. :-)

Müzlievő nyuszik

 

 Börtöntöltelék

Étvágytalanság. Soha nem volt Ajsa egy "állandóan fejét tömő" gyermek, de most felülmúlta önmagát. Fél évvel ezelőtt belenyugodtam, hogy vannak korszakaik, egyszer csak húst esznek, de azt töménytelen mennyiségben, majd megunják, következik a sajtkorszak és 20 dkg-at nyomnak be egy ültő helyükben. Vegyesen nem hajlandóak enni dolgokat (pl. krumpli és köret), egymás után külön fogyasztják el. Teljesen kiszámíthatatlanok: amit egyik nap megesznek, attól 2 nap múlva visítanak.
És most eljutottunk egy nehéz korszakba: Ajsa semmit sem eszik. Nem eszik húst, tésztát, krumplit, zöldséget, gyümölcsöt, semmit. Csenge ezzel szemben bármikor képes komótosan, jóízűen falatozni és hiába hívja szigorúan testvérét az asztalhoz, Ajsa csak sírva "nem"-mel válaszol - mintha kínpadra kéne vonulnia. Erőm 90 %-át az foglalja le, hogy Ajsába valamilyen "normális" étel kerüljön. Kimerítenek a próbálkozások, kudarcok, felőrli a maradék energiámat is. Hetek óta csak babapiskótát és háztartási kekszet hajlandó enni.
Tegnap cikkek után kutattam a témával kapcsolatban. Ma próbát tettem az egyik elolvasása után. Tegnap elkeseredésemben egy borsó-répa konzervet nyitottam fel: egyétek. 1 héttel ezelőtt odavoltak a bébirépáért, most természetesen gondosan elkerülték kanalaikkal a répákat és kiették mellőle a borsót - soha nem lehet eltalálni, mi jönne be... (főleg Ajsa volt nagyon lelkes). Az eredménytől felbátorodva mára borsófőzeléket terveztem sült virslivel, ugyanis a virsli még az egyetlen dolog, amit kényes ízlésű lányom örömmel csemegéz.
Reggel Ajsa megevett magában, minden nélkül 1 szelet kenyeret(!) (ehhez előtte bohóckodnom kellett 20 percet, jól jött még Csenge hívó szava is, aki már rég az asztalnál reggelizett - fél évvel ezelőtt nem tudtam volna elképzelni, hogy ennek is örülni fogok valamikor). 10-kor éhenkórászkám már ott sertepertélt a szekrény körül és közölte: "kocsi". A kocsi csokit jelent nála, jelen esetben babapiskótát, kekszet. Szuper, gondoltam magamban, igaz, hogy már Hangát kéne lefektetnem, de előtte gyorsan összedobom a tervezett ebédet, 3 perc és kész. 
Ha valaki azt hiszi, hogy Ajsa akár csak megkóstolni hajlandó lett volna, az nem ismeri a 2 és fél évesek elszánt makacsságát. (Férjem gyakran elismerően nyilatkozik arról, milyen elképesztően kitartó tud lenni egy gyerek sírásban, hisztiben, duzzogásban.)
Számat keményen összeszorítva tartottam magam a tanácsokhoz, többek között ahhoz, hogy a hisztiző gyermekről igyekszünk nem tudomást venni, ne vegye észre, hogy fogadó közönsége van. Egy idő után szerencsére átment az idegrendszerem abba az állapotba, hogy már minden mindegy (így azért könnyebb elviselni egy 30 perces szünet nélküli áriát), és kifejezéstelen zombifejjel etettem Hangát - néha azért lopva rápillantottam, nem pisilt-e oda dühében a padlóra. 
Jelentem, 10-től fél 1-ig tartott a harc: ő babapiskótát követelt, nyissam ki a hűtőt (ott a Túró Rudi), én pedig minden alkalommal tőlem telhető nyugalommal közöltem: "Ha éhes vagy, itt a borsó és a virsli". Hosszú délelőtt volt - jobban elfárasztott, mintha fizikai munkát végeztem volna. Ebéd nélkül beraktam aludni, rögtön elaludt, őt is kimerítette a csata. Ha fölkel, ismét elérakom a tányért - csak legyen elég türelmem.

 

Hanga kedvenc napszaka az este: nővérei bekerülnek a gyerekszobába és most már végre csak ő van porondon. Őrült tempóban kúszik fel-alá apa és anya között, akik letelepedtek mellé. Látszik rajta a felismerés öröme: "Most tényleg, tényleg csak velem foglalkoznak? Egyszerre ketten? Csend van, megszűnt az állandó nappali hangzavar, nem lép rá egyik tesó sem a kezemre? Most csak én vagyok?" Teljesen felpörög a boldogságtól, azt sem tudja hirtelen, mit kezdjen a nagy szabadsággal. :-)
Kismanónk a család leglelkesebb tagja - nagyon meglátszik rajta, hogy nemrég érkezett és még nem fertőzte meg a világ, amibe belepottyant. Minden apróságnak örül, repül a boldogságtól, ha meglátja a szüleit, nincsenek még sztárallűrjei, mint az idősebb gyerekeknek - egyszerűen ragyog. Ha jól emlékszem a "szakkönyvekre", ez a paradicsomi állapot kb 1 éves korukig tart, akkor indul meg gőzerővel a személyiségfejlődés - na innentől kezdődnek a nehézségek. Igyekszem addig még kiélvezni Hanga "angyali állapotát". 
Ülni nem akar: azonnal hasravágja magát, ha ültetni akarom (még az ölemben sem hajlandó), és lelkesen tovakúszik - várja a felfedezni való világ. Úgy látom hamarabb fog felállni, mint ülni, a rácsos ágyban már próbálkozik a dologgal. Emlékszem, mikor nővérei kísérleteztek a sétával - ez volt a görnyedt hát korszak. Segítség nélkül még nem ment, ezért fogni kellett mindkettőjük kezét, így sétáltunk fel-alá a lakásban: egyik erre indult, másik arra, én pedig görnyedt háttal forogtam középen. Fárasztó időszak: négykézláb már nem nagyon másznak (úgy csak a dedósok közlekednek), egyedül meg nem megy és még olyan kicsik, hogy csak hajlott háttal vezethetőek - hány ilyen testtartású anyukát látok a tó körül egyetlen magzatával! Pár hónap és Hangánál is beköszönt ez korszak, de azért egyszerűbb lesz egyszerre csak egy gyerekkel gyakorlatozni. :-)
Végre a szemkikaparásos időknek is vége: picur megtanult finoman bánni az ujjaival, komolyan mondom, óvatosabban bánik a könyvekkel, mint nővérei. :-) Most már az én fejemet sem borítják éles körmök által ejtett sebek, ehelyett apró kezek simogatják leheletfinoman az arcomat. :-)

Lám, lám, ennyi kellett csak: ma itt volt egy barátnőm napközben, mindhárom lányom imádta. Nem tudom, hogy az ő hatására-e, de volt délutáni alvás. Végre. 1 órát hallgathattam a csendet - leírhatatlan élmény. Az idegrendszerem kisimult és egy mosolygós, kipihent anyuka fogadta őket, mikor felébredtek. Ennyire lenne csak szükségem és nem is lenne semmi gond.
Férjem minap hazajött, nyitotta az ajtót és ezzel egy lavinát indított el. Mindhárom lány megindult felé: Hanga kúszva, repesve az örömtől, a két nővérke szaladva. Végül mindhárman apa nyakában kötöttek ki. Azért férjuram nehezen bírta ki, míg elszaladok a fényképezőgépért. :-)

Motoros, poncsós manó

Néha el se hiszem, hogy ez ugyanaz a gyerek - 2 másodperc eltéréssel

Meg kell, hogy mondjam, ez iszonyú kemény. Az elmúlt 1 héten sokkal nehezebben toleráltam az állandó nyafogásukat (nincs délutáni alvás), miközben minduntalan azon filozofálgattam magamban, hányszor tudja egy 2 és féléves gyerek elismételni ugyanazt a szót fél percen belül. A türelem egyáltalán nem jellemző a kisgyerekekre, ezt meg kell, hogy állapítsam. Férjemmel az első rövid beszélgetést kb. este 9 óra magasságában tudjuk megejteni, addig csak ugrálunk, mint ahogy az egy kötelességtudó személyzethez illik. A legnehezebb persze egyedül, napközben. Tudom, hogy nem direkt csinálják, de minden mindig a legrosszabb pillanatban történik: ha Hangát etetem, tuti, hogy valamelyikük (rosszabb esetben mindkettő felváltva) elkiáltja magát, hogy "pisi", "kaki" és már rohan is a fürdőszoba felé izgatottan. Én kb. ugyanilyen izgatottan (és magamban mérgelődve: "na, megint pont jókor!") szaladok utána, hogy a szűkítőt a wc-re rakjam, a nadrágját lehúzzam. Közben szegény Hanga vagy a karomon lóg maszatos, döbbent fejjel, és nem érti, most mit keresünk mindannyian a klotyón, vagy ledobtam a játékszőnyegére és már csak a távozó alakomat látja - ilyenkor keserves sírással kúszik ki utánunk.
Tudom, hogy én szerettem volna, hogy beszéljenek már, de most egész nap be nem áll a szájuk: és ezek a szájak parancsokat osztogatnak. Persze még mindig jobb, mint hajdanán, akkor ugyanígy követelőztek, de csak nyüszögve, szavak nélkül, sokszor meg sem értettük, mit akarnak (ami persze még jobban felhúzta őket). Egész nap megy az utasítgatás: gyere ide, menj oda, kapcsold be a mesét, inni kérek, enni kérek, pisilni kell, most a bilibe akarok, nem a wc-be, begurult a labda a szekrény alá, de a másik is, kérem a buborékfújót, Csenge elvette a babámat, Hanga meghúzta a hajamat... Hosszú műszak, ami reggel 7-től este fél 9-ig tart, szünet nélkül.
Ha idáig azt hittem, nincs nehezebb, mint mikor két gyerek 5 percenként összebalhézik egy játékon, akkor tévedtem - veszekedhetnek azon hárman is. :-) Csenge egyszerűen nem bírja elviselni a látványt, ha Hanga játszik valamivel, így rögtön kicsavar minden játékot a kezéből. Megfigyeltük, kialakult egy rangsor: Csenge inkább Ajsát védelmezi, babusgatja, Ajsa pedig Hangát. Hanga hűséges kiskutya szemmel követi nővéreit, kúszik, mászik a lábuknál és reménykedik benne, hogy hátha leállnak vele is játszani. Edzett csajszi, az biztos, nővérei sokszor nem bánnak vele kesztűs kézzel és gyakran megy fel nálam a pumpa, ha azt látom, ütögetik a fejét, csak mert túl közel ment hozzájuk. Nem tudom, milyen képességeket tulajdonítanak neki, de Csengét már az is felingerli, ha Hanga elindul a tv irányába: ilyenkor kiabálva a képernyő előtt terem feltartott kezekkel, hiába nyugtatom, "nyugi, Hanga nem tudja kikapcsolni a mesét!". Ennek ellenére kicsi manóm rajong a nővéreiért. Ha nincsenek itthon, minden baja van, nyűgös, ahogy hazaértek, minha kicserélték volna. Felemelt karokkal, lábakkal "repül" a földön örömében, ha leereszkednek hozzá és játszanak vele. :-)

Egy napot végigcsinálni 3 kisgyerekkel ép idegekkel csak úgy lehet, ha az ember legalább a csemeték délutáni alvásának erejéig szusszanhat egy kicsit. Még ha nem is sikerül, hogy mindhárman egyszerre aludjanak, egy közös metszetet azért mindig igyekszem összehozni. Így az esetek nagy többségében létezik napközben fél óra, ami csak az enyém. Megfigyeltem: ha ennyim sincs, bekattanok. Így hát meglehetősen feszültté tesz, hogy immáron 5. napja elmarad a délutáni alvás. Annak ellenére, hogy reggel szokás szerint 7-kor keltem őket.
Megszűnt az új ágyakat övező félelemmel vegyes tisztelet: alig várják, hogy kimenjek végre a szobából, Csenge még sürget is ("pá-pá, ott az ajtó anya"), és már kezdődhet a buli! Ma is betereltem őket fél 1-kor, majd enyhén zakkantan kiengedtem a csipet-csapatot fél 3-kor. A köztes időben 10 percenként benyitottam, hogy rendet tegyek köztük - az elején még szépen kérve, lassan egyre ingerültebben, a végére már nem is tudtam uralkodni magamon, főleg, hogy a hangzavar miatt Hanga sem tudott elaludni és nyűgösen szenvedett a fáradtságtól. Egyszer kinyitom az ajtót és azt látom, hogy Csenge befeküdt szépen Ajsa mellé és a közös kis nyelvükön dumcsiznak. Később kipakoltak egy játékokkal teli dobozt, felmásztak a kisasztalukra, székükre, csúszdáztak... Egyébként úgy veszem észre, Ajsa szépen aludna, ha egyedül lenne, de Csenge nem hagyja.
Lenne egy csomó mesélnivalóm, de se időm, se erőm nincs leírni őket. Ráadásul péntek óta a család nőtagjai betegek és a szokásosnál is érzékenyebbek. Legfiatalabb csemeténk bírja a legrosszabbul, nővérkéinek "csak" megállás nélkül folyik az orruk és volt egy kis hőemelkedésük, Hanga viszont már lázas is 2 napja. Szegénykémnek ráadásul rengeteg foga jön most egyszerre: alul a meglévő egy mellé még kettő, felül kijött félig mindkét középső metszőfoga és most indul az egyik oldalsó metszőfog is.
"Szerencsémre" betegeskedésüket általában hétvégére vagy férjem szabijaira időzítik - ő már kevésbé örül ennek. Nagyon nehéz lenne egyedül (és ez még az "egyszerűbb" betegségek közé tartozik), mert ha egy megbetegszik, másnapra elkapja a másik kettő is. Nagyüzemben dolgozunk: kikapunk a tömegből egy gyereket, és megkínozzuk - lázmérés, kúp, ha szükséges, orrsray az orrba, csepegtetés a szembe, orrszívás az elektromos orrszívóval (gyűlölik), jó mehetsz. És még két gyerek hátravan. A kedvencem az orrszívó elleni harc: mindhárom gyerek utálja és heves zokogás közepette kell meggyőzni, vagy lefogni, hogy túl legyünk rajta. Hanga a legharciasabb: forgatja a fejét, kapálózik a 8 karjával, miközben még hasba is rúg. Nővérkéi legalább már megértik, ha elmagyarázom az okát, de azért ők is sírnak, csak úgy megszokásból.

Sokszor elmondom férjuramnak, hogy őt tartom a világ legjobb férjének, de a mai meglepetésén ő csodálkozott végül a legjobban. :-) Fárasztó napom volt, feszült voltam, felment bennem a pumpa sokszor a lányoktól, pedig nem csináltak semmi komoly dolgot - csak egy szokásos nap volt 3 kisgyerekkel. Kétszer is eszembe jutott, felhívom férjemet, hozzon nekem az Európa Kávézóból a kedvenc csokitortámból pár szeletet - muszáj valamivel megjutalmaznom magam a nap végén, ha már felest nem ihatok. :-) Lehet, hogy úgy könnyebb lenne néha. :-)))
Végül nem szóltam neki, csak később érne haza a kitérő miatt. Mikor belépett az ajtón, megláttam kezében egy Európa Kávézó felirattal díszített csomagot... Ma már két szelet tortán túl vagyok. :-) Ő döbbent meg a legjobban, mikor elmeséltem, mennyire telibetalált. :-) Hiába, a lélektárs, az lélektárs...
Néha minden aprósággal felidegesítenek a lányok és a hajamat tudnám tépni (na ilyenkor nem szabad a blog közelébe kerülnöm, mert csak fröcsögni tudnék), máskor teljes nyugalom száll meg és nem is értem, mi tudott kiborítani - szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen angyalkáim vannak.
Főleg a reggelek nehezek: 3 nyűgös gyerek és egy korai keléstől morcos anya - nem túl jó kombináció. :-) Ilyenkor úgy érzem, 1 liter kávé is kevés, hogy tartsam az iramot. Tegnap kivételes dolog történt: először csak Ajsa kelt fel, testvérei 10 perc késéssel követték - máskor egyszerre ébrednek mindhárman. Kibotorkált álmos, kócos fejjel a szobájukból és az ölembe bújt. 10 percen keresztül csak egymásra koncentrálhattunk, a háttérben komolyzene szólt - szép és nyugodt volt az ébredés, sírás és nyűgösség nélkül. Sajnos az esetek többségében nem ez a jellemző, inkább érzem magam megállás nélkül rohangáló óvónőnek, akinek megérkezett a kiscsoportja és teljes ellátást kíván. :-)
Teljesen más a végére. Egy ismerősöm feleségénél indítják el holnap a szülést, az apuka blogon keresztül tudósít a fejleményekről és érzéseiről - szegénykém már síkideg. :-) Akit érdekelnek a férfivallomások: apafej.eu

A járókelők rendre megcsodálják lánykáim kék szemeit, majd kutató arckifejezéssel kezdenek el vizsgálni. Mindig kiábrándítom őket: nem, nem tőlem örökölték, nézzenek csak az apukára. Férjem szerint sok mindent el fognak még érni az életben ezekkel a szemekkel. Ami igaz, az igaz, mindig elhűlve figyelem, ő hogyan változtatja át a zsémbes, postán és bankban dolgozó középkorú hölgyikéket egyetlen pillantásával. Bezzeg velem soha nem ilyen negédesek. :-)

Az éjszakáinkban gyökeres változások következtek be, ami több dolognak köszönhető. Egyrészt, amióta mindkettőjüknek külön "nagylányos" ágya van, sokkal nyugodtabban alszanak. Ami számomra kellemes csalódás, az a délutáni alvás: korábban egy héten legalább kétszer végigökörködték a délutáni pihenőt, fogócskáztak a sötétben, miközben én kint a nappaliban a fogaimat csikorgattam. Hiába aludt volna az egyik, ha a másik nem hagyta és játékra csábította. Most minden délután alszanak, mint a kisangyalok, el sem hiszem, komolyan.
Másrészről mazochista  módon úgy döntöttem, korábbra állítom az ébresztőmet, minthogy megvárom, hogy ők keltsenek és ahogy összekaptam magam, nekik is szigorú kelés. Idáig kényelmi szempontokból fél 6-kor, 6-kor szájukba nyomtuk a kakaós cumisüveget, pelenkacsere is történt, nehogy bármi is megzavarja álmukat, ők visszaaludtak, így bebiztosítottunk magunknak férjemmel egy 8-ig, fél 9-ig tartó szunyát.
Ezen változtattunk most egy határozott lépéssel: 7-kor csörög az órám, 7.10-kor már nyitok is be a gyerekszobába, ahol morcos-nyűgös bozontos fejek válaszolnak álmos "Jó reggelt"-emre. Mert tegyük hozzá, utálok korán kelni, úgyhogy reggel legalább annyira nyűgös vagyok, mint ők. :-)
Ezzel a fél 9 helyetti 7-es keléssel pedig kimarad a cumis kakaó, aminek már csak azért is örülök, mert ez volt az utolsó dolog, amit cumiból kaptak, így az összes cumit vághatom ki végre a kukába.
Amióta az új rendszert bevezettük, nincs hajnali vízivás, nincs kora reggeli kakaó, csak az átaludt éjszakák. A változtatásra pedig azért volt szükség, mert a késői kelésükkel értelemszerűen minden eltolódott: a délutáni - és így az esti lefektetés is. Míg 1 évesen még le lehetett rakni a lányokat este 8-kor, ez 2 éves korukban már nem működött - mintha egyre több energia lenne bennük, egyre nehezebb elfárasztani őket. Néhány hónapja még fél 10-kor is vígan birkóztak a közös ágyukban, a változtatásoknak köszönhetően pár hete 8-kor lámpaoltás, amit legnagyobb döbbenetemre elfogadnak és egy kis 5 perces kötelező pánikolás után már alszanak is. Végre.
 

A család közös forró kakaózása közben a kávézó mellett két fiú focizott. Két nagyobbik lányom megállt a közelükben és elbűvölve, tágra nyílt kék szemekkel rajongva figyelték őket - férjemmel egymásra néztünk: lesz még bajunk velük. :-) Aztán egyszercsak Ajsa aktivizálta magát: az egyik fiú éppen rúgáshoz készülődött, ám csemetém egy ravasz csellel elorozta előle a labdát. Meg is lepődtek rendesen. :-) 

Továbbra is imádják az alvós játékot: egyikük az ajtót maga mögött becsukó és "Jó éjszakát" kívánó anyát játssza el, másikuk a lefektetett gyereket. Majd újra nyílik az ajtó és vidám "Jó reggelt" kiáltással szerepet cserélnek. :-) 

Ismerkedés az unokaöccsel - Botond nagyon nagy baba, még nincs 5 hónapos, de máris akkora, mint a 8 hónapos Hanga:

Ajsa és Csenge kiváló nagymesterei annak, hogyan tartsanak minket állandó nyomás alatt. Ha valamit a fejükbe vesznek, képesek 50-szer elismételni egy perc alatt: "ajtó, nyílj ki, ajtó nyílj ki..." Úgy érezzük magunkat férjemmel, mintha a katonaságnál lennénk. :-) Félelmetes dumagépek, be nem áll a szájuk. Amíg Csenge a szekrénnyel szórakozott, Ajsa megállás nélkül - a szokásos nyomásgyakorlással - szólongatott: a türelem nem jellemző a két és fél éves gyerekekre. Édesek a kis főnökök... :-)

Hogy ez a Hanga hugi milyen érdekes játékokat talál ki! Ezt mi is meg tudjuk csinálni. :-)

Ja és még valami. Kedves autóstársaim figyelmébe ajánlom elgondolkodtatónak, mert többször megtörtént már velem, akár gyalogos voltam, akár sofőr. El akartuk engedni a tegnapi esti séta közben az összes autót, mielőtt átkelünk az úton. Egy férfi lefékezett, intett, hogy menjünk, már az úttest közepén tartanak lányaim a motorral, mikor a férfi mögött álló autó kivág - ő ugyan nem fog várni  - és előzés közben majdnem áthajt Csengén és Ajsán. Volt olyan, aki egyszer azt írta egy fórumban: "Azért nem szoktam megállni a zebránál és átengedni a gyalogosokat, mert ezzel a halálát okozhatom, ugyanis a mögöttem lévő ki fog előzni és elgázolja őket." Emberek, egy fél perces várakozást csak ki lehet bírni abban a rohanó életetekben, lassítsatok már egy kicsit! Szülőként hamarabb felidegesít ez a mentalitás.

Tegnap egész este ezt ismételgettem: "Utálom, utálom, utálom!" A hideg ráz ettől az időjárástól, még alig kezdődött el, de máris utálom a korán sötétedő, nyálkás, esős őszt és telet. Mit fogunk csinálni a lányokkal, mire férjem hazajön, már sötét lesz lassan, ők meg tele lesznek levezetetlen energiával. Így elhatároztam, bármennyire életveszélyes is, de muszáj lesz napközben is elindulnom a három csemetével sétálni, mert teljesen be fognak hülyülni a bezártságtól. 
Kezdjük akkor már ma, úgyis vissza akartam vinni egy cipőt kicserélni egy számmal nagyobbra. Már az élvezetes dolog volt, amíg 3 gyereket felöltöztettem rétegesen - milyen egyszerű volt nyáron, mindenki kapott egy sortot és indulhattunk! Csenge és Ajsa motorral jöttek, Hangát babakocsiban toltam. Végül is az úttesten való átkelést leszámítva nem volt probléma, igaz felért egy másfél órás aerobic-kal és maximális koncentrálást igényelt. Mikor férjem meghallotta telefonon keresztül, mire készülök, kicsit bepánikolt, mert ismeri a "hiperaktívokat" - ha csak a két nagyot viszi sétálni, akkor is állandóan ki vannak téve a balesetveszélyes helyzeteknek, nehéz egy embernek két ellenkező irányba motorozó gyerekre vigyáznia, főleg, ha a járda csak másfél méter széles, mellettük pedig autók cikáznak.
"Kedvenc" szituációm a mai sétán: átkelés az úton. Szétnéztem, autó sehol a közelben, induljunk! Csenge már az úttest közepén motorozik, Hanga babakocsija szintén lent van, de Ajsa még harcol a magas padkával - ő egyedül is le tud ugratni a motorjával, ne segítsek. Közben már pár autó feltorlódott és türelmesen várják, amíg átküzdjük magunkat a túloldalra. :-) Lényeg a lényeg, nem unatkoztam és a kabátomra sem volt szükség: elég sokat futottam a babakocsival, amit leggyakrabban kordonként használtam, ezzel védve őket a száguldozó autóktól. A járókelők egyszerűen megálltak és szájtátva figyelték, hogyan rohangál egy őrült nő babakocsival fel és alá két kismotor között. :-) 

Sokkal nyugodtabban alszanak, mióta külön ágyuk van - valószínűleg azért, mert nem taposnak egymás fejére, miközben félálomban vándorolnak. :-) Amíg a kerítéssel körbezárt franciaágy volt a kuckójuk, egész éjjel jöttek-mentek, nem kis fájdalmat okozva ezzel a másiknak. Akit éppen megtapostak a sötétben, fájdalmasan felsírt, mire férjemmel csukott szemmel ugrottunk ki az ágyból, nehogy a zaj felébressze Hangát is. (Egyébként nagyon hamar felébresztik egymást, nem tudom, mikor kerülhetnek végre közös szobába mindhárman.) Sokszor pedig egyszerűen játszótérként fogták fel: ahogy betettem őket aludni, máris elkezdtek a kerítésen belül fogócskázni, birkózni hatalmas rötyögések közepette. 
Az új helyen már az esti szeánszot sem igénylik: idáig, miután betakartam őket, 10 percen keresztül soroltam, ki alszik még rajtuk kívül. Minden általuk ismert szó szerepelt a repertoárban: alszik a maci, alszik a béka, a motor, az autó, a hernyó... Most már azt is alig bírják kivárni, hogy betakarjam őket - el se kezdhetem sorolni az alvótársakat, Csenge a takaró igazgatása közben közli velem, hogy "pá-pá, anya, ajtó", azaz húzzak kifelé. :-) Meglepetten rájuk zárom az ajtót, ők pedig befordulnak a fal felé és alszanak. Az eszem megáll! :-) Hogy ezt is megérje az ember!
Férjuram többször megállapította Hangával játszva: egy gyerek 8 hónapos kora körül a legennivalóbb. Persze csak önző szülői oldalról nézve. :-) Már elég nagy, hogy reagáljon a külvilágra - azaz imádattal néz fel szüleire és örömében nyálas csókokkal borítja az állunkat és arcunkat - és még nem indult el nála az a "bosszantó" folyamat, amit a személyiség kibontakozásának neveznek. Egyszerűen csak egy földre szállt angyal és milyen kényelmes, hogy nincs még akarata! :-) Ez az idilli állapot eltart egészen 1 éves koráig, amikor a szülő letaglózva szembesül az első hisztivel: édes csemetéje megfeszíti egész testét és a földhöz vágja magát.
Lekopogom, nővérei mintha lassan kikerülnének a hisztikorszakból - 1 éves korukban kezdődött, egyre rosszabb lett és megtépázta addig amúgy normálisnak mondható idegrendszerünket. 2 évesen volt a csúcspont, azóta hanyatlik a dühkitörések intenzitása és gyakorisága, nem is emlékszem, mikor feküdtek le utoljára a boltban, vagy az utcán. Most a "nem" korszakban vagyunk (az "igen"-t ki sem tudják mondani), bármit kérdezek, arra "nem" a válasz. Poénból fel szoktam tenni a kérdést: "Kérsz csokit?" Válasz: "Nem!" Aztán kis fáziskéséssel leesik nekik, mit kérdeztem és igyekezetükben majd' elesnek, úgy pattannak fel és rohannak utánam. :-)
Egyik szomszédunkat vigasztaltam tegnap, nem tart már sokáig. Ő is ugyanazt éli át, amitől remélem, mi búcsúzunk lassan: a "ki bírja tovább" nevű játékot - a szülő a bolt előtt várakozva, vagy a bolt padlóján fetrengő, visító gyerek. Ki adja fel hamarabb és megy oda a másikhoz. Általában a szülő a gyengébb és a járókelők véleményétől tartva, vagy mert unja már, fogcsikorgatva felkapja csemetéjét és tovább cipeli. Aztán, mikor senki nem látja, megveri... :-( Nálunk a boltos unta meg. :-) Elindult Csenge felé, hogy megvigasztalja, aki rémülten felpattant és kiszaladt hozzánk. Egyébként csak addig voltak nagylegények lányaink, míg biztonságos távolságban tudtak minket: a hisztit mintha elvágták volna, ahogy kikerültünk látókörükből. Nem egy kellemes játszma, meg kell hogy mondjam, de másképp nem hagyják abba, engedni pedig öngyilkosság. Szerencsére már nem szokott előfordulni, ezt is kinövik előbb-utóbb.

Tegnap megvolt az első aerobic órám a terhesség óta! Igaz, kicsit ájulás közeli állapotba kerültem az ugrabugrálás 35. percében de végeredményben feldobódtam tőle és remélhetőleg egyre elégedettebben tudok majd a tükörbe nézni 3 gyerek megszülése után. 
Idáig sikeresnek mondható az új ágy: egy délutáni alvást leszámítva lefekszenek szépen - azért egy kis rettegést beiktatnak előtte, csak a hangulat kedvéért - és már megy is a horpasztás. Ennek ellenére még egy kis gyomorgörcs kíséri részemről a lefektetést, ami átcsap büszkeséggel vegyes megkönnyebbülésbe, mikor úgy zárom be a gyerekszoba ajtaját, hogy két illedelmesen fekvő nagylányt hagyok magam után, akik "pá-pá"-val búcsúznak tőlem. :-) Utána még 10 percig visszafojtott levegővel hallgatózunk férjemmel, tényleg ágyban maradnak-e.
Na és ilyenkor szokott az következni, hogy koppanok egy hatalmasat és legközelebb harcolni kell, hogy ne másszanak ki és ne nyitogassák az ajtót, de egyelőre simán megy az átmenet.
Pár napja kíváncsiságból kipróbáltattam velük a wc-t: azóta nem is hajlandóak a bilire ráülni, csak a wc a nyerő - ezt is megértük! :-)
Csenge egyre többször használja a "kettő" kifejezést, ha valamiből kettőt lát. Kaptunk nemrég pár "számolós macis könyvet", nagyon szeretik, azokkal gyakoroljuk a számolást.
Most hirtelen sok új dolgot tanultak, nagyon nagyok már. Sokszor nézzük őket férjemmel és döbbenten állapítítjuk meg, milyen hirtelen alakultak át öntudatlan csúszó-mászó babákból saját, rá jellemző mimikát használó, a ruháját húzogató Hanga hugira megértő mosollyal tekintő értelmes nagylányokká. Iszonyú gyorsan repül az idő, nagyon hamar véget ér a babás korszak - minden nehézsége ellenére meg kell tudni állni és kiélvezni a pillanatokat. Ha elszakad nálam a cérna, férjem mindig figyelmeztet, hogy ne húzzam fel magam, képzeljem el inkább, mikor hárman fognak egyszerre kamaszodni (mert nehogy azt képzeljük már, hogy Hangát a másfél év korkölünbség zavarni fogja abban, hogy ugyanazt csinálja, mint nővérei) és nem hajlandóak majd szóba állni velünk. :-)
Beültettem Hangát a bébikompba, kíváncsi voltam a reakcióra. Kicsit megdöbbent elsőre, de hamar feltalálta magát, persze nővérei rögtön ott termettek a háta mögött, hogy tologassák, alig tudtam elhessegetni őket. :-)

Teljesen feldobódtam ma délután. Férjem hazaérkezett az IKEÁ-ban vásárolt gyerekágyakkal, amik még beszorozva is olcsónak mondhatóak. Nekifogott a szerelésnek - csak 3 gyerek téblábolt az alkatrészek között, hiába próbáltam elterelni a figyelmüket, még Hanga is szerelni akart- de fürdetésig csak elkészült a 2 ágy. Hát, vegyes volt a fogadtatás...
Szépen elrendeztünk mindent, igyekeztünk, hogy kellően álomba hívogatóak legyenek. Elsőre inkább egymás mellé toltuk az ágyakat, így könnyebb lesz az átszokás, később L alakban lesznek elrendezve. Biztos, ami biztos alapon a régi kerítéssel körbevont franciaágyuk egy darabig még a gyerekszobában marad - ha nagyon fárasztó lenne a mai éjszaka, inkább visszarakjuk őket az eredeti kuckójukba - , úgyhogy most bármerre nézek, csak ágyakat látok. 

Az este a fürcsi után mindig ugyanazzal a szertartással végződik. Megkapják a kakaójukat (ez az egyetlen dolog, amit még cumiból isznak, de nincs szívem megfosztani őket tőle, annyira áhítatosan kívánják), lefekszenek és esti mesét néznek a hordozható dvd-lejátszón. (Mi lenne velünk nélküle? :-))
Először megmutattam az elkészített kuckót. Bemásztak, hónuk alá kapták a párnákra készített nyuszikat, Csenge megjegyezte, hogy "sok ágy", majd rohantak vissza a nappaliba Nouky-t nézni.


Fogtam a lejátszót és bevittem a gyerekszobába. Mikor leesett nekik, hogy mi a tervem, kikészültek. Végül azért 15 percig eltűrték a dolgot és megadóan nézték az új ágyban a mesét.

Megérezték, hogy közeledik a lefekvés ideje és pánikszerűen kirohantak a nappaliba, inkább mégis ott néznének tv-t, az biztonságosabb. Egymást vigasztalták, rettegtek visszamenni az új kuckóhoz.


Nehezen ment, de sikerült lenyugtatnom őket, lefeküdtek, habár Ajsa többször felült ijedten a sötétben, hogy meggyőződjön róla, ott vagyok-e még. Csenge aludt már, mikor kimásztam az ágyukból, Ajsa még győzködte magát: "ne fél Ajsa, ne félj". Egyelőre csend van, kíváncsi vagyok, milyen éjszakánk lesz.

Csak összehoztuk nagy nehezen: a lányok láthatták első tűzijátékukat! Idáig különböző okok miatt lemaradtunk az augusztus 20-iról, de a hétvégén megtartott Szeptember Fest-en a szombati programokat egy tűzijáték zárta. Az sem tudott visszatartani, hogy 22.00-kor kezdődött, az egész napot anyuéknál és a WestEnd-ben töltöttük, a délutáni alvás így kimaradt és nagylányaim már este 8-kor be akartak mászni az ágyukba a kakaójukkal. Így hát este fél 9 körül nekivágtunk az éjszakának. Csenge és Ajsa teljes döbbenettel reagált, mikor megérkeztünk, csak kapkodták a fejüket, megszólalni sem mertek. Tömeg, sötétség, iszonyú erővel bömbölő hangfalak, ugráló, ordibáló énekesek a színpadokon - csak meresztették a szemüket, koncerten még nem voltak a drágáim, de csak szokják! :-) Hanga eközben édesdeden aludt a babakocsiban. Szerintem ha egy discoba beállítunk a 3 gyerekkel, akkor sem lehettünk volna feltűnőbbek: a fiatal, enyhén részeg bulizó tömeget szeli át előttem férjuram két gyerekkel a karjában, mögöttük harcolok a babakocsival és igyekszem nem lemaradni, mert különben soha nem találjuk meg egymást.
A színpadoktól távolabb vidámparkot állítottak fel, oda épp akkor estünk be, mikor már kezdtek a nagyok kókadni, de még volt 40 perc a tűzijátékig, addig ki kellett valahogy húzni. Ébresztésnek nem is találhattunk ki volna jobbat: minden irányban forgó, szabadesésben zuhanó, sikoltozó embereket látni, a játékok villognak, füstöt okádnak - lányok azonnal magukhoz tértek és csak pislogtak. Le is videóztam, hogy lám-lám, micsoda hangzavar és közben Hanga milyen édesen alszik, de ahogy ráirányítottam a kamerát, észrevettem, hogy két riadt szempár mered rám a babakocsiból: szegénykémet milyen kép fogadhatta mikor felébredt! :-) Azonnal rá is zendített.


Ölbe vettem, hadd lássa ő is a világot - ijedten csimpaszkodott a ruhámba, de azért tágra nyílt, döbbent szemekkel érdeklődve figyelte az eseményeket. :-)

Elterelő hadműveletek ("mindjárt jön a tűzijáték, lányok, nehogy most aludjatok el") és férjem gerincének épsége árán csak kihúztuk kezdésig. Azt azért nem gondoltam volna, hogy Ajsa végignézi bátran, és Csenge lesz az, akit nyugtatgatni kell. Ajsa vigasztalta is: "Ne félj, baba, ne félj!" Állandóan a nyakamba fúrta a fejét, megállás nélkül forogtam, hogy ne legyen háttal a tűzijátéknak.


Igaz, hogy félholtan zuhantunk mindannyian az ágyba, de új élményekkel gazdagodhattak - és ez volt a cél. :-)

Ajsa egész nap a "ne félj" játékot játssza. Szerintem most, hogy kissé félős korszakát éli, ezzel vezeti le a saját félelmeit. Előkap egy kutyát és 15 percen keresztül nyugtatgatja: "Ne félj, kutya, ne félj!" :-)

De nem kíméli a tesóit sem. :-) Egyik éjszaka Hanga felsírt valami miatt (lehet, hogy a foga fájt, most 3 jön egyszerre), és egyszercsak hallom a zárt ajtón keresztül Ajsa álmos babahangját: "Ne félj, Hanga, ne félj!" Máskor "Babá"-t csitítja:

A bili projekt egyébként továbbra is jó úton halad. Csak idegen terepen, Tokajban voltak balesetek, itthon szépen szólnak az attrakció előtt: "Bili gyorsan, bili gyorsan!". :-) A bugyit nekem kell lehúzni és már viszik is büszkén a wc felé a kis kincsüket. Úgy veszem észre, a délutáni alvás és a séta közben már visszatartják, mert szinte mindig száraz a pelenka, mikor leveszem.

Egyre több különbség fedezhető fel Csenge és Ajsa között. Ajsa mostanában érzékenyebb, befelé forduló korszakát éli. Sokszor úgy kiborul, ha azt hiszi, nem vagyunk a közelében és megijed valamitől, hogy szerintem ez már nem normális. Hétvégén is, ültünk egy kávézóban, elment mellette egy nő - valószínűleg rá is nézett -, Ajsa pedig elkezdte mereven bámulni a földet. Először nem vettük komolyan, mert sokszor huncut mosollyal kikezd a járókelőkkel, majd rögtön lesüti a szemét és szégyenlősködik, de most túl sokáig tartott. Már természetellenesen sokáig meredt a padlóra, letérdeltem mellé és akkor zokogva a nyakamba ugrott. Alig tudtam megvigasztalni, több méterrel arrébb kellett vinnem és még ott is csak nehezen nyugodott meg.
Csenge ezzel szemben olyan, mint egy kis tank, sokszor hiányzik belőle a nőiesség. :-) Idegeneket utasítgat a játszótéren: "te hintáztatsz, te pedig emelgetsz a karomnál fogva!"
Csak egy példa. Hétvégén az IKEÁ-ban többek között a gyerekrészlegen pusztítottunk. Ajsa befeküdt egy ágyba - előtte a cipőit szépen lehúzta - , nyakig betakarózott és békésen szemlélte a vásárlókat. Egy idő után magához vett néhány plüssállatot és
babanyelven dumcsizott velük. Csenge ezalatt 20-szor felmászott a csúszdára, méltatlankodott, ha egy gyerek túl lassú volt előtte. Később bevágódott ő is egy ágyba - persze cipőstül -, majd ismét visszarohant a csúszdához. Eközben Ajsa el nem hagyta volna kis kuckóját, sőt, mikor egy kisfiú betévedt a "hálószobájába", határozott karmozdulattal jelezte, hogy szedje a lábát szépen a csúszda irányába, ez az ő részlege.
Csenge tölti be a védelmező, erős asszonyság szerepét, Ajsa viszont érzékenyebb és mostanában legnagyobb örömömre rendszerető is lett. Üdítő látvány: játék után felszólítás nélkül elpakolja az építőkockákat és elrakja a szekrénybe.
Megvolt az áttörés! Minden szülő álma: végre egy másfél órás "nagyfilm" is leköti őket - lassan mehetünk a moziba. A Tom Hanks féle "Polar Expressz"-t minden nap megnézik elejétől a végéig és egyszerűen imádják. Most már csak egy hasonló mozifilmet kéne találni, biztos nagyon élveznék. :-)
Hanga iszonyú sebességgel teper át a lakáson. Amíg elugrok a wc-re, már lassan az ajtót kaparássza, mire kijövök, pedig a legtávolabbi sarokba rakom le, hogy időt nyerjek. :-)
Egyre több mindent bevezettem már az étrendjébe, szerencsére nyáron kezdődött el a hozzátáplálása, így sok mindent kotyvaszthatok Neki. Nővérkéinek soha nem volt időm, erőm külön bébiételeket főzni, örültem, ha túléltem a napot - már az is időveszteség volt, amíg kinyitottam a bébikaja fedelét. :-)
Tervben van végre két "nagyágy" vásárlása, az IKEÁ-ban is ezért voltunk. Egyelőre még nem találtam olyat a neten, ami jól nézne ki, és nem kapok szívrohamot az árától, ha beszorzom kettővel.

Nem tudom, milyen álmaim lesznek ma éjszaka. Lefektetés előtt megyek be a nappaliba, minden gyermekem a földön játszik, vagy kakaózik és egyszercsak meglátok egy óriási pókot átszambázni a lábaim előtt és a gyerekszobába tart. Lelkes pókgyűlölő vagyok, így hát elkezdtem sikítani, férjem nem tudta hirtelen, mi bajom. Még az utolsó pillanatban odaugrott, de hiába imád pókokat és más undorító bogarakat fogdosni - ha talál egyet a lakásban, tenyerébe fogva viszi ki a teraszra, hogy szabadon engedje -, ennek a rémségnek a mérete még őt is visszarettentette. Lényeg a lényeg, bekerült egy üvegbe, holnap viszi egy állatkereskedésbe, hogy kiderüljön, mivel is állunk szemben.
Lelki szemeim előtt már látom is, hogy ez a dög itt él velünk pár napja és mászik be szegény lányaim ágyába, miközben édesen szuszognak... Ki vagyik borulva, egyszerűen utálom a pókokat, még most is a hideg ráz: ott mászkált, ahol Hanga is. Férjem szerint valamelyik szomszéd gyűjteményéből szabadult és bemászott a teraszon keresztül. Csenge és Ajsa minden félelem nélkül fogták kezükbe az üveget, sőt Ajsa le is akarta venni a tetejét, hogy alaposabban megvizsgálja.

Más. Tényleg sokat jelent, melyikük született elsőnek, Csenge tipikus "nővérként" viselkedik. A mai séta közben beugrottam egy boltba, férjem kint maradt a 3 lánnyal. Egy kisfiú megállt Hanga babakocsija mellett és meg akarta simogatni. Csenge épp apa ölében volt, de erre, mint az őrült ugrott le a földre és haragosan kiabált valamit babanyelvén a fiúnak. Mire kijöttem a boltból, a következő tárult a szemem elé: 6 kisebb-nagyobb fiú veszi körül Hanga babakocsiját, ám Csenge is ott áll harciasan, egyik kezét védelmezően hugi fejére téve, másikkal a hasát fogja. Szúrós szemekkel figyelte a kisfiúk minden mozdulatát, néha előre-hátra tologatta a kocsit, hogy arrébb lökdösse őket. Szép jelenet volt, mint egy anyatigris. :-) Végül ahogy a fiúk elmentek motorozni, ő is azonnal elengedte Hangát. Édes. :-)

Imádom az új játékukat, ennél jobbat én sem tudtam volna kitalálni! Le kell feküdnöm az ágyukba, betakargatnak "anya alszik!" kiáltások közepette, majd ők is lefekszenek mellém. Tényleg szeretem ezt játszani. :-) Életük első másfél évében a takaró csupán egy dekoráció volt, este betakartuk őket, de biztosak lehettünk benne, hogy 5 perc múlva már nincs rajtuk. Csak fél éve használják tudatosan a párnát és a takarót, de azóta beleszerettek. Mindenhová cipelik az ágyneműjüket, végighúzzák a lakáson, átrángatják pisis biliken, földön található ételmaradékokon és minden létező helyen előadják az "alszunk" játékot. A hab a tortán, amikor nyakig betakarózva elkezdenek horkolni. :-) Na és engem is felszólítanak: "anya, orkol!" , és akkor muszáj horkolni.
Másik aranyos beszólásuk: ülnek egy pénzérmével működtethető játékautóban és nyújtják a nyitott tenyerüket: "apa, kulcs!". Ilyenkor egy 100 forintosra van szükségük, amit a slusszkulccsal azonosítanak, hisz ezzel fog elindulni a kocsi. :-) Ajsa ügyesen elsőre bedobja a nyílásba a pénzt - Csengének még nehezebben megy, ő keresztben próbálkozik - és indulhat az autókázás. Édesek. :-)

Bartos Erika rajongó lettem. Mikor az első könyvét a kezembe fogtam, felháborodtam:"Micsoda? Ez a gyerekkönyv csak ilyen bugyuta történetekből áll végig? Pár egyszerű mondat minden oldalon? Na, ilyet én is tudok írni!"
Aztán felfedeztem az értelmét és megszerettem (a lányokkal együtt): az összes fejezet olyan történet mesél el, ami nap mint nap velünk is megtörténik és nem utolsó sorban rajtuk keresztül rejtve nevelni tudom Csengét és Ajsát. Zseniális. :-)
Egy időben rettegtek a hajmosástól, (szerencsére már elmúlt) és az egyik sztori épp arról szólt, mit talál ki anya, hogy senki se sírjon hajmosás közben. Lányaim lenyűgözve nézték a képeket. Főleg azért tetszik, mert a könyv írója hasonló életet él, mint mi. Két idősebb gyerkőc mellé születik a harmadik baba és a "hogyan is férjen el 3 gyerekülés az autóban" problémától kezdve eljutunk a "ne etessétek a babát csokival" helyzetig. A kedvencem, mikor "felháborodva" mesélem tágra nyílt szemű lányaimnak, hogy a gyerekek a délutáni alvás helyett inkább játszanak az ágyukban és emiatt apa és anya nagyon mérges. :-) Férjemnek kevésbé tetszik már az a fejezet, ahol először csak egy, majd kettő, végül mindhárom gyerek apa hátán ül és ő kénytelen a háromszoros teher alatt négykézláb a szobában mászkálni. Főleg, hogy nagylányaim már a könyv megvásárlása előtt is sokszor csak elrikkantották magukat: "Apa kutya!", ami azt jelentené, hogy egyszerre akarnak lovagolni a hátán. Szegénykémnek már tönkrement a gerince, térde, minden egyes izületét külön érzi és reggel nem bír kikelni az ágyból. Ezért is szoktunk vissza az ikerbabakocsira - nem bírná már mindkettőt cipelni, ha elfáradnának séta közben. Egy gyerek még menne, de ha egy kéredzkedik, megy a másik is...

Hanga iszonyú aktív, már bejárja az egész lakást, ami plusz koncentrációt igényel, mert bármikor a szájába kerülhet egy-két veszélyes tárgy. Igaz, sokszor mozdulnia sem kell, mert pont a nővérei visznek neki apróbb méretű játékokat, ételeket, amitől megfulladhat - nincs igazán jó megoldás. Így hát pl. a mosogatás így zajlik: egy tányért elmosok, be kell mennem hozzájuk, vissza a konyhába, még egy tányért elmosok, be kell menni hozzájuk... Lassan haladok. :-) Ha épp nem azt ellenőrzöm, milyen messze van még egy veszélyforrástól Hanga, akkor a nagyokat választom szét, mert összekaptak valamin, vagy a bilit, lányok teli poharát rakom arrébb, mert hugi kiszemelte magának.
Lényeg a lényeg, a kiságyat már lejjebb kell eresztenem. Hangát betettem a nővérkék ágyába és a rács mentén elkezdte felhúzni magát:

Szomszéd anyuka kérdezi a minap:"Mikor lesz már, hogy ha valamit kérnek, nem kezdenek el egyből nyüszíteni, vinnyogni?" Jó kérdés, gyakran én is nagyon unom, hogy minden óhajukat nyüszítéssel kell egybekötni. Ennek ellenére tudnak ám mintagyerekekként is viselkedni, többször előfordult már, hogy sétáink közben a következőket halljuk a járókelőktől: "Látod lányom, milyen szépen, szófogadóan megy az a két kislány a szüleivel? Te miért nem viselkedsz soha így?" Ilyenkor megrökönyödve egymásra nézünk férjemmel, mint aki nem hisz a fülének - most tényleg a lányainkat állították példaképnek?
Tudnak ők menni, ha éppen olyan kedvük van. Ám ha nem akarnak gyalogolni, akkora hisztit levágnak, hogy mindenki megbotránkozva minket figyel és szerintem titokban azt lesik, anyánál mikor szakad el a cérna és esik neki a gyerekének. Ezt mondjuk leshetik, mert elvből nem verünk a gyerek kezére, fejére, stb. testrészére - ellenzem a gyerek nevelési célzatból történő verését, habár sokan alkalmazzák. Sem elfogadni, sem megérteni nem tudom, szerintem egyetlen célja a szülő idegességének levezetése. Emlékszem, egy évvel ezelőtt hallgattam egy pszichológust a témáról beszélni. A műsorvezető teljesen biztos volt abban, hogy megerősítő, pozitív választ kap: "De ha a gyerekem kilép az úttestre, akkor jogos, hogy ráverek, hisz ilyet nem szabad csinálni, ugye?" Pszichológus:"Nem verjük meg ilyenkor sem, mert így csak akkor nem fog az úttestre kilépni, ha mi, szülők is jelen vagyunk, ehelyett meg kell értetni vele, hogy ez veszélyes."
Azt sem értem, hisztiző gyereket miért vernek. Anya megüti a földön hisztiző gyerekét: ezek szerint máskor is ezt a módszert alkalmazza, mégis kiborul a csemetéje az utca közepén - akár veri, akár nem, úgyis hisztizni fog, mert ez egy ilyen korszak, majd kinövi.
Nem verekszem felnőttekkel, mert felidegesítenek, miért tenném ezt a saját két éves gyerekemmel?

Hanga tényleg egy tünemény baba. Sokkal hamarabb volt fogékonyabb a külvilágra, mint nővérei, eddigi élete 90 %-ában csak mosolyog, ha lerakom az ágyba aludni, (általában) elalszik - kész főnyeremény. Tudom, hogy az ilyen bejegyzéseimmel sok egy gyerekes anyukát idegesítek fel, de ikrek után Hanga egy nyaralásnak tűnik. :-) (persze tudom, nem minden baba ilyen könnyű eset...)  Nővérkékkel nagyon nehéz volt a kezdet, hisz nem egyszerűen ikrek, hanem koraszülött, még a táplálkozásra is fejletlen ikrek voltak, ami tovább nehezítette a tapasztalatlan szülők helyzetét. Majd jött EGY darab, kifejlett, 40. hétre született baba - ég és föld a különbség. Hanga mellett nyugodtan lehet ebédelni, addig csendben összenyálazza a játékait, ebéd után magunk közé kapjuk az ágyba és játszunk vele, miközben végre kipihentethetjük fáradt végtagjainkat. Ezt két csecsemővel soha nem lehetett megcsinálni.
Sok könyv ír arról, hogy ikres anyáknak gyakran van lelkiismeretfurdalása, hisz nehéz megosztani a szeretetet: amíg az egyikre figyelek teljes átadással, addig a másikra nem tudok. Próbálhattam egyszerre mindkettővel foglalkozni csecsemőkorukban, de az nem az igazi. Nagy ajándék számukra is az ikerség, de van árnyoldala is: legnagyobb igyekezetünk ellenére sem kaphattak annyi törődést kisbabaként, mint egy egyke - igaz, egy idő után már egymást foglalták le.
Most Hangánál tapasztalhatjuk meg először önfeledten az osztatlan csecsemő-szülő kapcsolatot - hiába vagyunk 3 gyerekes szülők, ez teljesen új élmény.

A habtapit ideje felszámolnom, már semmi értelme: Hanga a kúszó-mászó korszakát éli egy ideje. Ahogy lerakom rá, fél percen belül úgyis a padlót nyálazza, más gyereksarkot kell csinálnom.


A mozdulatai még elég durvák, ha túl közel merészkedünk hozzá, lenyúzza a bőrt az arcunkról, de imádja elkapni nővérkéi hajzuhatagát is. Belekapaszkodik teljes erővel, lányok meg csak pislognak dermedten és kiabálnak: fáj! Jó lesz majd, ha beköszönt a "finom mozdulatok kora", Csengénél és Ajsánál is olyan szép volt, mikor már óvatos mozdulatokkal simogatták az arcunkat a szemünk kikaparása helyett. :-)
Egyébként nevelési célzattal szegény Hangát is mindig korholni kell: "Nem szabad meghúzni Csenge haját, nem szabad szétszedni a habtapit!" Persze ezzel a nővérkéket nevelem áttételesen, hisz ha nekik tilos valamit, akkor 7 hónapos hugijuknak is jár a szidás.
Megjelentek a kétszótagos szavak: baba, mámá. Ha kétségbeesik, mert fel mertem állni mellőle, rögtön heves "mama"-zásba kezd.

Édesek voltak ma a nagyok. Régi fényképeket mutogattam róluk, persze amelyiken csak Ajsa, vagy Csenge volt egyedül, rögtön rávágták: "Hanga!" Egyszercsak előkerült egy fotó, ahol mindketten hasalnak a földön, kb. 7 hónaposan. Csenge rögtön megoldotta a problémát és felkiáltott: "Sok Hanga!". Cuki. :-)

A játék során hozzám is eljutott a "kreatív blogger" díj Besótól, köszönöm szépen. A szabályok szerint most tovább kéne adnom 5 kedvenc blogomnak. Sajna az a probléma, hogy egyelőre nincs túl sok időm olvasgatni a neten, már az is csoda, hogy a saját bejegyzéseim elkészülnek valahogy :-) Úgyhogy most megadok helyette 5 blogcímet az olvasóim közül:nuttos, cucka, bogi, tilia, kisvax. Remélem jól írtam mindenkit. :-)